Nem mentegetőzés féleképpen, de pár mondatban visszatérek a munka frontjára. Tudom, ez a front, cirka ötven éves duma. Most, Sorossal, és Brüsszellel csapataink harcban állnak. Nyugi. Itt el is zárom, a napi aktuálpolitika csapját. Képzeld el. Laci azt írta: „A munka nem - esít. Hogy mit jelent az esít, talán álmaid”. Azt mondom, részemről abbahagytam a munkát, és álmomban se jöjjön elő. Laci gondolatát tovább szőve, azt gondolom: a munka nem esit messze a fájától. Vagy fajától. Vagy valamitől. Tőlem viszont essen minél messzebb. Tévedsz Gizikém. Ezzel nem szóltam én le a munkát. Lásd be, nem tisztáztuk, - mi a munka? Egy közgazdász ismerősöm mondta, hogy a munka lehet, hogy nemesít, de púposít is, és csúnya a púpos ember. Megközelítés kérdése, ebből az egyszerű példából is láthatod. Az egészről azt gondolom, szemlélet kérdése. Azt is gondolom, egyre több lesz, a megélhetési gondok, és a munka súlya alatt meggörnyedt ember. A kormány viszont törődni fog továbbra is az emberekkel. Kinevez majd egy megélhetési gondnokot, aki majd koordinálja a gondokat. Természetszerűleg, abban a színben feltüntetve a dolgokat, hogy mindez az egyszerű emberek miatt, és érdekében történik. De, a brüsszeli bürokraták nem engedik. De Ők, mármint a kormány, harcolnak, és nem engednek Nekik. Mi, többségünkben el is hisszük majd. Komoly beosztásban lévő emberek, - nem hazudnak tán? Amire nagyon egyszerű válaszom van. DE! És még egy de. De itt tényleg elvágom a politika fonalát. Ha ennek a végén bóklászik Ariadné, akkor biza, ott rohad szegényke valahol a labirintusban. J Témát váltok. Térjünk vissza az emlékekhez. Irkáltam már erről, ha emlékszel még rá? Tudod, mert gondolom Te is így vagy vele. Az emlék beugrik. Nos, ez így ugrott be Nekem. Volt annak valóság alapja, amit írtam. Hiszen mindennek van valóság alapja. Veled történt. Hallottál róla. bele érzel dolgokat a történetbe. Kombinálgatod, - mi lett volna ha? Amit akkor írtam. Nos, az tipikusan az a történet, amikor két ember, mégiscsak elmegy egymás mellett. Boldog vagyok! - mondod. Vagyok, - mondom. Hát itt tartok most. Azt gondolom, így utólag gondolhatjuk, hogy ezt kellett volna. Azt kellett volna. De, nem tudhatjuk, mikor jártunk volna jobban, és soha nem is fogjuk megtudni. Egy párhuzamos univerzumban, ahol élünk, úgymint itt, csak egy kicsit másképpen, a másik lehetőséget választottuk. Gondold csak el. Ott meg, azon töprengünk. Mégsem ezt kellett volna lépnünk. Hidd el, tényleg ilyen egyszerű az élet. Ismeretlen útvonalon száguldunk. Képletesen is, meg a valóságban is. A Föld. A naprendszer. Az univerzum. No és a gondolataink. Nem tudjuk, - hol vagyunk? Jószerivel, azt sem, hogy minek? A segítségről ábrándozunk. De vajon, milyenről? Segítenek (ha segítenek). De vajon azt akartuk? Aztán, - tényleg ilyen egyszerű az élet? -.appa.