Megpróbálok mellékelni egy fotót, összetalálkoztam villamoson egyik barátommal, épp kisfiát vitte oviba. Átkéredzkedett a gyermek az ölembe, tíz percre, utána visszament az apjához. Mondták neki két hete, mikor otthon voltak épp, mert a gyermek felkapott egy szöszt, hogy dobja ki a kukába. A gyermek így is tett. Jól megdicsérték, tapsolták. Mondtam nekik, akkor figyeljék, mert innentől kezdve játéktól kezdve kocsi kulcsig mindent ki fog hajingálni. És így is lett. Okos gyermek. Most egy aprócska adalék. Azt tudnotok kell, hogy eléggé szarakszik a rendszerem a képek letöltésével kapcsolatban. De, ebben az esetben sikeres voltam. Ezért írtam a következőket: Nah. Meg van a kép. Vigyorogsz, mint a vadalma. Nem tudom honnan van, ez a mondás. Itt hirtelenjében két dolgot szeretnék megjegyezni. Mondjuk nemcsak szeretnék, de meg is jegyzem. Ad egy: átvettem leánykámtól a nah-ot. Ad kettő: tényleg nem tudom honnan ered a „vigyorog, mint a vadalma”. Igazándiból vadalmát sem láttam. Vadkörtét, azt igen. De, tényleg. Nem úgy, hogy Süsü a sárkány szerette. Mellesleg, felénk is vackornak hívták. Hiába hívták nem jött, de lehullott a fáról. És egyáltalán nem volt jó. Onnan tudom, hogy megkóstoltam. Elfajzott sárkány abraknak biztos jó, de nem embernek való. Bár Stompf Jóska bácsi evett belőle. Ezt meg onnan tudom, hogy láttam. Jóska bácsival jártam horgászni. Vonattal felmentünk Széphalomig, és onnan a Bozsva mentén haladva, horgászgatva lementünk a Ronyváig. A Ronyva mentén horgászgatva lebattyogtunk Újhelig. A vasúti hídig. Onnan meg nem messze laktunk. Ez ilyen egynapos hétvégi program volt. Vittünk vizet, meg zsíros kenyeret, benne paprikával. Akkor még nem hívtuk az ilyet szendvicsnek. Húsféle semmi nem volt benne. Később is inkább humor gyanánt neveztük fet szendvicsnek. Jutott eszembe hajjátok. A vadkörtére az illett volna, hogy vacog. Vacog, mint a vackor. Ezt a mondást szíveskedjetek terjeszteni ismerőseitek körében. Igaz, mikor eljő, az az idő midőn vacogni kell már rég nincs vackor. De játszásiból mondjuk azt, hogy félelmében vacogott. Na látjátok, mindenre van megoldás. De, térjek csak vissza a vadalmához. Nem láttam még olyat. Bár a garázsnál van egy almafa. Olyan elkorcsosodott, elvadult valami. Gyönyörű piros almákat terem. Nem kukacos, nem kezdi ki a madár. Szinte hívogatnak, pirosan mosolyognak. Nem kóstoltam. Azt figyeltem meg, hogy a fa alatt olyan almák vannak, amibe egy-két harapás van. Az arra eljáró cigányok eldobják. Márpedig, ha egy gyümölcs jó, akkor a cigány alátelepszik a fának, és eszeget belőle kedvére. Vagy amíg el nem zavarják. Ez az utcára kinyúló cseresznyefák esetén fordul elő. Ne szóljátok meg egyből a gazdákat. A cigány úgy eszi a cseresznyét, hogy letör egy ágat, és leül, de inkább leheveredik mellé, és eszeget. A magot szétköpködi. Amikor jóllakott, a letört ágat otthagyja a rajta lévő cseresznyével, hagy szállják a legyek, meg a darazsak. Így aztán, az én vadalmáim lehullanak. Valaki összeszedi, és elviszi cefrébe. Növeli a térfogatot, és van pálinkafőző ahol a beadott cefre litere alapján adják a pályinkát. Oda ez is jó. Na, jól elkanyarodtam, az én gyerekemmel való levelezéstől. No, nem baj. Legalább egy csomó érdekességet megtudtatok. Aztán egyszer, ha jó kedvem lesz, akkor mesélek Nektek az én kis vadalmafámról.  -.appa.