Ha emlékeztek még, akkor ott tartottunk, hogy azt sikerült tisztáznunk nem paranormális jelenség következett be, mikor a poharak megállottak a levegőben. Attól most tekintsünk el, hogy Mónika megjelenése az emlékhelyen, azért nem mindennap előforduló esemény. Ő maga sem egy mindennapi látvány, pedig sokan szívesen látnák mindennap. Emlékeztetnélek benneteket arra, hogy az UFÓ les is, beletorkollott egy kis Mónika lesbe. Ne ítéljünk el hát senkit, így elsőre, de még másodjára sem, hogy az italozás könnyed, és léha tevékenysége helyett minden szempár Mónika felé fordult, és meredt tekintettel bámultak. Hozzátartozik a történethez, hogy egyéb meredezés is előfordult, akiknek eme képességét nem csökkentette még a nagymértékű alkoholfogyasztás. Amondó vagyok, ezt a szálat engedjük el, tekintettel a kora reggeli órára, és az ifjúság lelkének megőrzése végett. Mit keres itt Mona? Nem tudták értelmezni a dolgot. Helybe jön a simogatni való? Sompi kezében még ott volt a belenyomott reklám. Ő, abban a kivételezett helyzetben volt, hogy egyenlőre azt sem tudta értelmezni.  Szépen, illedelmesen utat nyitottak neki, pult felé haladtában. Hamar kiderült, miért is következett be, a kora reggeli látogatás. Drágaságom. Nem váltanád fel nékem ezt a húszezrest? Nem akarom, hogy a buszsofőr morgolódjon ott rám. Mária, Lujza, Gizella három nevének megfelelően, három ember kedvességével mondta: nem tehetem szívecském. Banki tevékenységet nem folytathatok. Ebből is láthatjátok, hogy Gizella: - Az Isten háta mögött. - Kora reggel is betartotta a törvényt. Többen is egyetértőleg bólogattak, tapasztalván ezt a mindenképpen dicséretes, és helyes cselekedetet.  Mónika már éppen búsulásnak indult, meg az ajtó felé. Mikor így szólt Gizike: vegyél valamit aranyom. Erre aztán, a bajszuk alatt somolyogva, megértően bólintottak. Már akinek volt bajsza, meg somolyogja. Mindannyian tudták ugyanis, és helyeselték is, hogy pénzt váltani nem szabad. Természetesen a vásárlónak, a visszajáró az dukál. Nálunk, ugye forint, mert itt, ebben az országban csak apró pénz van. Mónika megkönnyebbülve egy nagy sóhaj kíséretében, azt mondta: de, drága vagy. Kérek egy kávét. Itt meg kell jegyezzem, már csak a  történeti hűség miatt is, hogy a nagy levegő vételt, ami a sóhajt megelőzte igen élénk érdeklődés, és figyelem kísérte. Többen megállapították magukban, hogy húha. De annyira kulturáltak voltak, hogy ez nem hallatszott ki belőlük. Mónika minden mozdulatát izgatott szemek követték. Igazából, nem arra gondolt senki, hogy Istenkém. Le ne késse mán a buszt. Aztán megtört a csend. Mónika, hogy is van ez a simogató? És ekkor Mónika hatalmas levegővétel közben, szembefordulva a törzsközönséggel, azt mondta: de édik vagytok. Már ezzel boldoggá tesztek, hogy érdeklődtök a vállalkozásom iránt. Az újabb nagy levegővétel hatására, - ismét csak megállapították jó páran. Itt vóna mit simogatni. Mi több egyesek tovább mentek a gondolatmenetben, el egészen addig, hogy a boldoggá tételnek más módjai is ismeretesek, és eme ismeretet szívesen megosztanák vele. Természetesen ezt nem közölték, sőt halovány célzást sem tettek erre. Nem is annyira jólneveltségükből adódóan, mint inkább a miatt, hogy féltek Lujzilla dorgálásától. Azt tudjátok meg, hogy Gizike olyan szempillantást tudott vetni az emberre, hogy az legszívesebben elsüllyedt volna. Ez persze még egyszer sem fordult elő. Nem a pillantás, hanem az elsüllyedés. Köszönhetően a járófelület szilárdságának. Mónika így fejezte be lelkendezését: én kicsi drágáim, ha érdekel benneteket a dolog, akkor az esti busszal jövök. Ha van, kedvetek gyertek ki, és elmondom, hogyan is történik a simogatás. Na, rohanok. Puszi, és köszönöm Gizikém. Ott hagyva ezzel a kocsma népét, akik lassan felocsúdva a történet hatása alól, megkésve kissé, de végre szájukhoz emelték a poharat. -.appa.