Szerettet testvéreim, akik vagytok a hitben, hogy az ember tudatosan cselekvő lényként, teljességgel tisztában van azzal: mit tesz? Valamint azzal is, hogy: mi lesz annak a következménye? El tudja dönteni: megtegyen e valamit? – vagy, ne tegyen meg valamit? Hát tévedtek. Igazság szerint, adva vannak a körülmények.  Kénytelenek vagyunk valamit cselekedni. Gondolkozhatunk később arról, vajon: célunk elérése érdekében, helyesen döntöttünk e? Gyakorta merül fel bennünk, - nem így kellett volna! Nem ezt kellett volna, tennünk. Csakhogy azt, hogy mégis: mi lett volna helyes? - azt sosem tudjuk meg. Miért gondolom ezt? Több dolog is befolyásol minket, embereket. Azon kívül, amire már többször is utaltam, hogy a jelennel nem nagyon foglalkozunk. Aztán gátol még az is: nem látjuk át mi kis dolog? - vagy mi a nagydolog? - az életünkben. Természetesen az anyagcserében ezt látjuk, érezzük, és értelmezzük. A sorsunkkal kapcsolatban viszont nem. Úgy gondolom fölös töprengés mindaz, amikor olyasmit vetnek fel, hogy bezzeg akkor, ott, - ha úgy? Most megnyugtatásul, két dolgot szeretnék mondani. 1. Nem tudhatjuk mi lett volna! Éppen ezért, ezzel foglalkozni önemésztés. Elvesztegetett idő. Ezekbe e gondolatokba bele lehet őrülni. Vigasztaljon benneteket, hogy sokan meg is teszik. Mármint az őrülést. 2. Valamelyik univerzumban úgy lett. Vagyis, másképpen döntöttünk. Nyilván emiatt, mások lettek a következmények is. Alapvetően abból kell kiindulnunk, hogy amikor életünk során választanunk kell. Akkor valahol az univerzumok valamelyikében, a másik utat választjuk , azt valósítjuk meg. Nem pont mi, hanem az, aki abban a rendszerben, éli az életét. Egy olyasmi életet, mint itt mi. A lényeg, hogy a másik alternatíva is megvalósult. Aki, most azt mondja, hogy ettől nem nyugodott meg, és egyáltalán nem vigasztalta, - azt én megértem. A következőt fűzném még hozzá. Úgy gondolom. Álmunkban belesiklunk olykor, valamelyik univerzum valóságába. Legalábbis, az álmok roppant szuggesztíven jelennek meg. Ide sorolom még a deja vu érzést is. Szóval lehet ezen elmélkedni, de akkor sem tudjuk meg, melyik változó okozta ezt a végkifejletet amiben, álmunkban, deja vu érzésünkben megtapasztaltunk. Sőt kimondottan, érzetként jelent meg. Azt hiszem túlmentem, egy határon a fejtegetésemmel. Maradjunk annyiban, ahová elértünk, onnantól, már csak engem érdekel. Elnézést érte. Jól látjátok, sokszor teszem ezt. A mentegetőzés, valahogy bennem van. Pedig igazából, tényleg nem tudhatjuk, hogyan is fognak alakulni a dolgok. Azt gondolom, senki sem tudhatja: mit hoz a holnap? Az is lehet, hogy egyszerűen nem jön el. Úgy értem, hogy nem mindenkinek jön el, a holnap. Már csak e miatt is teljesen értelmetlen, a világmindenség szempontjából, térről, és időről beszélni. Most pedig ironikusan azt kell mondjam, időről, időre felvetődik. Gondolom feltűnt már, még a figyelmetlen olvasóknak is. Sokszor gondolok mindenféle dologra. Osztok, szorzok, és egyre, odalyukadok ki, hogy mennyire igaza volt, a Prédikátornak. Minden hiábavalóság, az ég alatt. Most mondhatjátok, rettenetes lehet ebben a tudatállapotban élni. Hát ebben is tévedtek, mint sok más egyébben is. Mivel sokszor jön ki ez, az eredmény, engem nem keserít el. -.appa.