Határozhatunk meg dolgokat. Mondhatunk dolgokat. Mondhatjuk: Igen, ilyenek vagyunk! Ilyenek vagyunk Mi emberek. (vagy másmilyenek?). Vagyunk, egyáltalán? Mond csak. Nekünk kell erre válaszolni? Részemről írtam: Ne várjátok, hogy bármire is tudok felelni. Ha, az Neked könnyebbség. Tedd azt. Merülj el egyedi gondolatvilágomban. Attól tartok, ez a gondolatvilág nem az enyém. Ez, valamilyen úton-módon benne van a világban. Valaki valahol gondol valamit, és mi azt tesszük. Azt szoktam mondani. Az élet illúzió, egy játék. Amiben részt veszünk, de nem mi irányítjuk. Mondtam én már többször. Valójában hiábavalóságok sorát éljük meg. Azért ne mond, hogy 60. évednél befejezed a versírást. Nem olyan egyszerű az, ahogy gondolod. Csakúgy, ukmukfukk nem lehet befejezni. Olyan ez, mint a függőség. Rászokik, az ember, és csinálja. Csinálja dacára annak, hogy különösebben nem érdekli már. Most jövök megint azzal, hogy a prédikátornak igaza van. Hiábavalóság minden, az ég alatt. Vagy, jövök azzal, hogy mit tehetünk, egy determinált világegyetem ellen. Egyet értek veled. Jelenleg, valóban felszínes lett a világ. (mondom én, de nem biztos, hogy így van) Azt sem mondom, hogy sajnos. Sajnos, vagy nem sajnos változik. Változik, és tudomásul veszem, hogy engem meghaladott. Bizonyára jó dolog színes, hatalmas nyüzsgésben élni. megértést tanúsítok ezen irányban is. Elnyomni a valóság egyhangúságát, és mindent kiszínezni. Megöregedtem, és nem vágyom ilyesmire. Úgy gondolom. Nem múlik rajtunk semmi. Az élet furcsa dolog. Visz minket, és mi viseljük a sorsunk. Különféle utakon járunk, egyénenként, és külön-külön. Tisztában kell vele lennünk, fel kell készülnünk, arra: nincs mindenhonnan visszaút. Ami manapság van, büszkeséggel tölti el korunk. Ez, az informatikai forradalom teljes győzelme. Éjjel, nappal, zeng egyforma daluk. Hisz végre, győzött a Hi-tech forradalmuk. Két éve, hogy nincs tévé műsorom előfizetve. Nem nézem. Akkor most mi van? Perifériára szorultam? Ki tudja? Elment a világ. Nagydolog. Az egyszeri, egyszerű bűdi ember azt mondaná: Ű dóga. Jut még eszembe a világról. Olvastam egy verset. Csak egy kis tisztelet. Mondandója hozta, amit a címe ígért. Azt gondoltam: megfontolandó. DE! (kiáltok fel). A ma emberének tiszteletre nincs szüksége, és ő sem tisztel senkit. "öcsém, megveszlek kilóra". Bölcsessége? Nem volt, és nem is lesz. Neki pénze van. Eme, új eszmék szellemében nő, az új generáció. Egy új úton haladnak. Csak, hát. Sosem tudjuk meg melyik a jó út. Sejtéseink vannak. Bizonyosságunk, nem is lesz soha arról, hová jutottunk volna a másik úton. Lehet, sok kacskaringóval, ugyanoda jutunk. Az van számunkra megírva. Az ember gondolkodása érdekes. Azt is mondhatom, sajátságos az életfelfogása. Itt, most az elégedetlenkedésre gondoltam. A nagy szabadság vágyára gondoltam. Erre szoktam mondani: Az ember mindig szabad, ha nem akar túl menni a korlátain, a lehetőségein. Ezt mindig figyelembe kellene venni. Mondom kellene. De, mit látunk? Körbenézve, sokszor látom, hogy mindenki, azt hiszi, úgy érzi, neki több járt volna az élettől. Valamiért ebben nincs kivétel.  Így érez, a csóró, és még inkább így érez, a sokszoros milliomos.  -.appa.