Este. Mire gondolhattam volna másra?

- mint egy színes forgatagú vigasságra.

(Doromboló, miákoló macskalányra).

Láttam ott, egy búsuló medvét.

Mézzel vidította, rossz kedvét.

Mit csinált? Hát, mit tehetett?

Hessegette a legyeket.

Beljebb megyek. Ez természetes.

Szembe jön velem, egy keresztes.

Dehogy pók volt. Hanem lovag.

Ki, fénykardjával riogat.

Ajtónálló, az utam állja.

Önnek, nincs ide meghívása.

Jelmez nélkül? Ide lehetetlen.

Az utcai ruha, itt meztelen.

Odabenn mindenki viháncol,

én meg? - kimaradtam a bálból.

Reggel van. Felkelek az ágyból.

Engem különösebben sosem érintett meg, a bálozás, a farsangozás. Hogy miért? Nem tudom az okát. Annyi bizonyos, hogy általános iskolai időszakomból, egy olyasmi rémlik, hogy anyám valami jelmezt vart nekem. Valami barna anyagból. Olyasmi is dereng, mintha lett volna egy jó nagy barna medvém. Valami bársony, vagy plüss anyagból. Felvillan olyan kép is emlékezeteimben, hogy belül, apró rongy darabok voltak, ebben a medvében. Ez, mintha úgy derült volna ki, hogy valamilyen úton módon, a szeme leesett ennek a jószágnak, és a kis lyukon át lehetett meglátni, mi is van benne. Ujjal megpiszkálgattam egy kicsit, Nem lehetetlen, hogy kicsit rásegítettem, a szem leesésére is. Talán ebből, illetve annak a medvének az anyagból varrogatott anyám, és éppen valami medve jelmezt eszkábált. Gondolom, ezt a besegítést azért, mert egyszer meglátogatott minket egy rokonunk. Találkoztunk vele, emlékezetem szerint a kisvasúton. No itt, kicsit zavaros a kép. Mi, Kenézlőről, mindig délután jöttünk haza. Úgy emlékszem rokonunk, egy reggel jött hozzánk a Kölcsey utcába. Eltelhetett néhány nap, a találkozás, meg a látogatás között. Nem tudom ki volt. Szerintem soha többet nem találkoztunk. Anyámnak lehetett valami unokatestvére. Amire még emlékszem. Bányász volt. Egyszer ráomlott a bánya, és akkor kivették a lépét. Hozzátartozik a történethez, hogy emlékeim szerint kicsit ittas volt, emiatt igen jó kedvű. A bányászok jól kerestek. A találkozás, a rokonlátogatás örömére, fenn a városban, vett nekem egy tűzoltó autót, és azt hozta nekem. Egy modern eszköz volt. Lendkerekes. Piros volt, létra a tetején, és ha tologattam szirénázott. A lényeg, hogy amíg ők benn beszélgettek, én szétszedtem a kisautót. Megtudtam, mitől szirénázik, meg, hogy milyen is az a lendkerék. Összerakni nem tudtam. Mikor búcsúzott, érdeklődésére már csak az autó darabjait tudtam megmutatni. Anyám nagyon mérges volt. De az ajándékot adó, nagyon kedélyesen fogta fel a dolgot, és nyugtatgatta anyámat. Hát, ezért gondolok én arra, hogy nem lehetett teljesen véletlen, a medve szemének leesése sem. Arról, hogy: mit értem el, a jelmez versenyen? Szerintem semmit. Mintha lett volna, némi csalódásom. Azt hiszem nem indultam el több jelmezversenyen. Nem is jártam farsangi vigasságokra. Kivételt képez, amikor egy kis borsodi faluba a határőrség beat zenekara muzsikálta a bált. Én lettem a kocsi parancsnok. Meg is érkeztünk, nagy szeretettel vártak minket. Frissen sült rántott hús, meg sör. Beszélgettünk fogadóinkkal, és szóba került, hogy bevonulásom előtt az ifjúsági házban vetélkedőket állítottam össze, és vezettem a műsort. Egy nagyon szép, fiatal tanító néni rávett, hogy akkor segítsek már, és vezessem a műsort. Ami abból állt, hogy az iskolások egyenként jelmezben megjelentek a teremben, én meg a színpadról mondtam dolgokat. Utána eredményhirdetés, majd megkezdődött a bál. Talán éjfélig tartott, és visszazötykölődtünk Miskolcra. Na, ennyit a bálozói múltamról. -.appa.