Legutóbb eszet cserélgettünk, a komolytalanságomról. Úgy szokták mondani, hogy eszmét, de az olyan maradi gondolkodásra vall. Képzeld el, hogy fiatalabb koromban rám fogták: bohém vagyok. Emlékezve Bimbó professzor úr tanítására, ez inkább elgondolható. Nem a képzelet kategóriájába tartozik. Szóval, bohém voltam. Vagy nem. Ezt nem fogjuk megtudni, de sose. Amit tudunk. Korosodván "vín marha" lettem. Ez is eredmény. Ez is valami. Közbevetem, hogy itt Bűdön, mikor 1970-ben idekerültem  erősen "í" betűztek. Píz, jelentette, a pénzt. Meglepőn egyszerűen kategorizálták az öregeket. "Vín marha", meg vín kurva". Azt hiszem, az etikett szerint a hölgyeket kellett volna előre vennem, de ez már így sikeredett. Fő érv, hogy ebben a sorrendiségben hallottam. No, e kis történeti, és néprajzi kitérő után, visszatérek a levélhez, amiről őszintén mondom, nem tudom, hol is járunk, de kikeresem. Meg van. Ebben, a tevékenységbe való belevetésben sem vagyunk egyformák. Most hazudnék, ha azt mondanám, hogy sose fordult velem elő ilyesmi. De, és ez most megint, sajnos, vagy nem sajnos, nem tartott sokáig. Tehát, nem vagyok semmivel úgy, hogy húú!, na, azt feltétlenül. Szóval nem tudom, hogy: akarom e, igazán azt, amit elkezdtem? Mert minek is? Mi van, ha megvalósul? Így aztán, úgy (parasztosan mondva) féltökkel csinálom a dógokat. A munkát nem. Ott tartom, a megbeszélt határidőt. DE! Minden egyéb várhat. Úgy gondolom én is, mint Bendegúz. "Soká lesz még karácsony".  Lévén, most második naptya, akkor még egy esztendő (Vagy, egy év. Mindez rajtatok múlik. Tuggyátok, ez az átok a választás szabadságával). Na, igen. Jut eszembe, hogy miért is jó színi, mint a nagyorrú madár. Hogy mék vót az a madár, arról fingom sincs. Lobótól tudom, hogy arra az emberre mondják, aki iszik. De, úgy rendesen. Nem csak úgy ímmel-ámmal, hogy csak úgy mímelgeti az italozást. Nem csak úgy nyalogatja, mint. Itt most eltekintenék, annak kibontásától, hogy ki nyalogat, és mit nyalogat. Mégiscsak karácsony van. Na, szóval, csak kimondom. Barátim, az biza: szíj, mint a nagyorrú madár. Felhívnám a figyelmeteket. Az alkoholizmusnak, meg van az a nagy előnye, hogy törődnek az emberrel. Legalábbis itt vidéken. Kapnak élelmet, tűzifát. Az önkormányzat adja. Az állam gyógyíttatja őket. Annyi rossz van benne, hogy ilyenkor már teljesen lecsúszottak. Számukra, már nincs életpálya modell. Amíg Balogh Zoli, mint emberi erőforrások minisztere nem csináltat nekik is. Mert rájuk férne, azt azért lássátok be. Itt adom be, önálló indítványomat. Megtudtuk, hogy a kormány, munkaszempontjából számít a nyugdíjasokra. A közmunkásokra. Remek lenne, ha számítana, az alkoholistákra is. Igaz, a két tevékenység nem űzhető egyszerre.  Olyan megoldó típus vagyok, hát lássátok. Dolgozzanak akkor, amikor főtevékenységükből, az alkoholizmusból szabadnaposak.  Tévedés ne essék. Nem akarom elvenni, az emberi erőforrások minisztériumának kenyerét. Ne vegyétek mán komolyan. A munkájukat értettem alatta, de hoztam egy kis hasonlatot, oldandó az egyhangúságot. Na. Mit szóltok hozzá? Nem az írói bravúrhoz! Hazánk munkaerő gondjának megoldásához? Ezt mind, ingyen és bérmentve, járulékoktól mentesen. Belátom, hogy van ezen még mit dógozni. De az, legyen már Zolkóék dolga. Ők fizetést is kapnak érte. -.appa.