appasztorik

Akarmi, mint egy szatócs bót

Tavaly őszi levél (4) 

2017. október 25. 16:55 - appasztorik

Akkor, most mindenki legnagyobb megelégedésére, és meglepetésére visszatérek a levelekhez. Vágjunk is akkor bele a lecsóba. Nem Feribe, akinek Lecsó a ragadványneve. Tudjátok meg, hogy ez a hivatalos. Nem becenév, meg gúnynév. Egyértelmű? Ferit nem bántjuk, Ő is horgász ember. Béke van. Meg ősz van. Lehet még lecsót főzni. Nyugi. Nem főzőcskézésről lesz szó. Hanem, azt írtam a levelező partneremnek, hogy: Nos, ahogyan ígértem, megpróbálom a lemaradásom pótolni. Én is úgy gondolom, hogy nekünk a haiku nem való. Biztos lehet, azt is jól írni. A kötött formai szabályok miatt azonban, ahogyan azt közös ismerősünk megírja, megerőszakolásra kerül a nyelv. Névelőket hagy el. Valójában meg van arról győződve, hogy Ő haiku költészetet teremtett hazánkban, mi több Európában. Az utókor ezt majd eldönti. A szabad-verseléssel kapcsolatban. Én azt a szemléletet tartom, hogy tojom le a szótagszámot. Szeretem, ha ott van a névelő, vagy igekötő a helyén. (most jegyzem itt meg, hogy talán Széphalom közelsége miatt lehet, hogy én kedvelem a névelőket) azt is tudom, hogy a magyar nyelvben, csak néhány száz éve van névelő, az előtt nem volt)).  Sokan megszólnak érte mikor azt mondom, hogy a nyelv önmagában alkalmatlan arra, hogy kifejezzen dolgokat. Mindég akad olyasmi, ami félre értésre ad okot. Személyesen más a dolog. Talán  a MÉM (most fűzöm itt hozzá?, hogy kis betűvel írhattam volna) miatt, de közvetlen verbális kontaktusban, beszéd közben az emberek tisztán értik egymást. Egy ideig rádióztam. Ott nagyon szépen tetten érhető, az interjú visszahallgatásakor, hogy mit összezagyválnak az emberek. A riporterek is. Vágáskor,aztán van munkája bőven a technikusnak. A verseddel kapcsolatban. Nem azt mondtam, hogy hosszabbnak kellett volna lennie. Lehetőség volt benne. Való igaz, hogy a túl pointirozás sem lett volna jó. Azt tudjuk, hogy az emberek nem szeretnek hosszasan, az olvasással foglalkozni, ha nem botrányokról van szó, valamelyik bulvár lapban. Az infarktusom miatt gyermekem, hazarepült. Ettől függetlenül, a halakat most fogjuk megenni. Késlelteti, hogy egy barátomék tegnap, hatalmas mennyiségű étekkel beállítottak. Így, ahogyan írod, rájöttem, hogy én nem szoktam a horgászatról írni. Inkább érzelmi dolgokról írok. A természet nem érint meg. Ha tehetem, ott vagyok a vizek partjain. Annyira kézenfekvő, annyira természetes, hogy nem találok benne megosztásra való dolgokat. Megértem én egyébként, hogy aki ritkán van a természetben, az rácsodálkozik a dolgokra. A jobb megértés végett. Amikor a horgász cikkeket írtam, nem foglalkoztam, a nap felkeltével, a madarakkal. (Próbáltam olykor, de nekem olyan sutának tűnt.) Az a dóguk. A változtatásokkal kapcsolatban. A régi költőknél is van olyan, hogy kicsit változtatnak, aztán él mind a két verzió. A nagy érzelmek leírásakor tényleg nem érdemes változtatni. Ha, nem nagyon kusza. Most a figyelőmbe vett versekkel is lemaradásban vagyok. DE! Most már tudom, hogy lesznek olyan dolgok, amiket még el akart végezni az ember, és már nincs rá lehetősége.  -.appa.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://appasztorik.blog.hu/api/trackback/id/tr8313085292

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása