appasztorik

Akarmi, mint egy szatócs bót

Gondolódzkodás, a hitről, és a szeretetről

2017. október 12. 04:41 - appasztorik

Szeretett testvéreim, akik vagytok a hitben. Meg még abban a tévhitben, hogy a hit nem más, mint béke, szeretet, és megbékélés. Gonosz megállapításnak tűnhet, de annyiban tényleg megbékélés, hogy nyugodj bele abba, e földi élet siralomvölgy. Itt zokszó nélkül szenvedd el, amit kimért rád a sors, és majd kárpótlást nyújt szenvedéseidért, a túlvilági lét, ami ugye a mennyeknek országa.  Ezt hinni kell. Ha, már hitről beszélünk. A Jézus korában létrejövő keresztény közösségek alapja a hit volt. A közösségek tartották egymással a kapcsolatot, amihez hozzájön még az is, hogy az egyes közösségek tagjai is erősen kötődtek egymáshoz, mindezt a hiten keresztül. Miben nyilvánult ez meg? Törődtek egymással a hívek, és emellé megpróbáltak, a hirdetett igék elvárásainak megfelelően, szeretetben élni. Legalábbis a biblia alapján erre a következtetésre jutottam. Azóta ez megszűnt. Nyugodtan kimondhatjuk, hogy a Jézus mennybemenetelét követő egyház is megszűnt. Az egyház európaizálódott. A különböző történelmi korok változásainak jegyeit is magán viselve. Előbb feudális egyház lett. Hatalmas vagyont gyűjtött össze. Később természetesen idomult a kapitalizmus jegyeihez. (banküzemeltetés, stb.) Jelenleg, az említettek hatására sikerült elérni, hogy úgy mondjam suttyomban, az európai kereszténység megváltozott. Kenetteljesen beszélnek, mintha törődnének az emberekkel. Nyílván, a gyűjtésekből, adományokból, amit összeszednek alapítványokkal, telefonszám felhívással, azokból valamennyit visszacsorgatnak, úgymond jótékony célokra is. Látványosan fenntartanak, iskolákat, meg hagy ne soroljam még miket. A lényeg az. A keresztény vallás nem törődik híveinek evilági jólétével. A jólétet, boldogságot ügyesen átette a mennyeknek országába. Tudom, hogy ez a tendencia megindult még Jézus korában. Azt azért lássuk be, nem számon kérhető, hogy mit tapasztal majd meg az ember a mennyekben. Mondhatjuk, ügyes húzás. Mindez jól szolgálja, a pénzügyi hatalmasságok, és a kormányok elvárásait. Dolgozz megszakadásig, zokszó nélkül e földi siralomvölgyben, majd jó le end néked, a mennyeknek országában. Felvetődik a kérdés. Van e legalább egy kis lelkiismeret fordulása, az egyházi vezetőknek, hogy: ők már e földi világban megkapják a jólétet?  Gondolok itt hirtelenjében, Ratzinger bíborosra, aki XVI. Benedekként regnált, és azóta nyugdíjas pápa. Luxusautón járt, hatezer eurós cipőben. Nagy előrelépés ez Jézushoz képest, aki saruban, vagy meztéláb járt. Szamárcsikóra ült, de arra is csak azért, hogy a jövendölés beteljesedjék. A jelenlegi egyházak bekapcsolódnak a hatalom gépezetébe tevőlegesen is. Így van ez kis, kies hazánkban is. Mondok egy szép példát erre az egészre. Az istentisztelet végén áldást kérnek az állami vezetőkre, ami elválaszthatatlanul politikai vezetést is jelent. Sugallva ezzel a híveknek, hogy ők érettünk dolgoznak, és jól csinálják. Hogyan is csinálhatnák másképpen, hiszen az ÚR megvilágosítja az Ő elméjüket, és vezeti őket útjaikon. Orbán Viktort harcaiban. Ha, már harcról szólottam. Úgy gondolom, hogy a szeretetet, békét hirdető vallásoknak nincs jövője. Lásd, Bahá'i vallás. Az említett lelki beállítottság az embernek nem sajátsága. Nem így lettünk meg szerkesztve. Háborúskodásra, és ölésre teremtettünk e Földre.    -.appa.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://appasztorik.blog.hu/api/trackback/id/tr8612955689

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása