Szeretett testvéreim, akik vagytok a hitben. Meg még abban a tévhitben, hogy elengedem a tegnapi gondolatom. De bizony nem teszem. Merengek még rajta kicsinység. Tegnap ugye, azon gondolkoztam, (bár nem szívesen, mert a gondolkodás fárasztó) hogy miért is jut mindég valami az ember eszébe. Mint ahogyan többnyire az előfordul, semmiféle eredményre nem jutottam. Az ilyen beismeréseket viszont szívesen teszem. Ha, tovább gondoljátok, akkor arra a következtetésre kell jutnotok, hogy többnyire semmiféle eredmény nem várható. Ami megint csak azt erősíti meg, hogy felesleges, és haszontalan minden cselekvés, így a gondolkodás is. Mindig elcsodálkozom, hogy milyen igaza volt a Prédikátornak. Hiábavalóság minden az ég alatt. Tudom. Mindég erre a következtetésre jutok, de szeretek csudálkozni is. Más kérdés, hogy én nem azokon a dolgokon csodálkozom, mint a népek többsége. Hogy: feljön a nap, a madarak repülnek, nyílnak a völgyben a kerti virágok. (ez utóbbi plágium, ha gondoljátok, hagyjátok ki a völgyet) Az lenne a csoda, ha ezek nem így történnének. A világegyetem determinált, és szigorú szabályok szerint működik. Utálom, ezt a szót, hogy működik. Degradálták, mert manapság minden működik. Ide viszont, úgy gondolom megfelel.  Na, mindegy. Itt most megint, egy vallomással tartozom nektek. Soha, az ég egy adta világon senkit, de senkit meg nem kérdeztem, hogy Ő is így van e vele. Mármint, hogy töpreng és gondolkodik. Ez nekem, evidencia volt. Úgy, mint az álom. Jó régen, a moziban egyszer megjegyeztem, hogy miért vált szürkére a film. Mire a válasz. Mert, azt álmodja. Mondtam, hogy arra, rájöttem. Attól még nem kellene színt váltani. Mire, a válasz: de az ember szürkében álmodik. Ezen jól meglepődtem. Meglepődni sem szeretek. Még a pozitív meglepetéseket sem. Mellesleg az infarktus után néhányszor én is álmodtam szürkében. Érdekes volt. Mintha nem is az én álmom lett volna. Mintha egy filmen nézném. Valahogy nem voltam részese a saját álmomnak, dacára annak, hogy ott voltam benne. Na, de most őszintén. Mi közötök van nektek, az én álmaimhoz? Törődjön mindenki a saját álmaival. És valósítsa meg azokat. Lám-lám. Áttérünk egy másik gondolatkörre. Az előbbiekből következik, hogy az ember, az életével kapcsolatos elképzeléseit megvalósítandó álomként kezeli. Ami azért érdekes, mert ez alapján azt mondhatjuk, hogy az ember, a minden napjait nem valóságként éli meg. Pontosabban, nem szeretné úgy megélni. Nyomasztónak, olykor elviselhetetlennek érzi. Ezért ábrándokba menekül. Ilyenkor jön, hogy: ha, ez lenne. Ha, úgy alakulna. Teszem hozzá, ezek az álmok vannak azért módosítgatva, alakítgatva, a valós lehetőségekhez, és körülményekhez. Amennyiben bejön belőle valami, akkor „megvalósítottam az álmaim” felkiáltással, roppant büszke az egyén, elért eredményeire, és legfőbbképpen magára. Most ne gyertek, a fejben dől el mindennel. Megnyugtatásotokra elismerem, van benne valami. Az ember (fejben, önkéntelenül is) a lehetőségeihez igazítja a dolgokat. Nem a valóság változik meg, az egyén gondolatai szerint. Fordítva van a dolog. Az egyén hajlik a körülmények hatására. Tudom, az ÚR gondolatokkal teremtett, de azért ne mérjétek magatokat hozzá.     -.appa.