Szeretett testvéreim, akik vagytok a hitben. Meg még, abban a tévhitben, hogy az ember törődik a környezetével. Védi azt, hisz megértette, belátta, hogy csak együtt létezhetnek. Hát nem. Az embert mindig is, önös érdek vezette, vezeti, és fogja is vezetni. Most kérdezhetitek: hogy jön ide a gólya? Részint repül, utána meg azon a szép hosszú lábán. Az idén, sok fészekben láttam három fekete csőrű, kölök gólyát pihegni. Ez, azt jelenti, hogy megtalálták életfeltételeiket, a mostani körülményeik között. Alkalmazkodtak. Pedig, egyre kevesebb a béka. Képzetünkben a gólya összefonódik, azzal a képpel, hogy kígyót, békát eszik. Gyorsan korrigálom, hogy siklót. (A sikló is kígyó).  Egyik madarász ismerősöm mondja, hogy gyíkásznak a mezőkön. Láttam, szántás után bóklászó, férgésző gólyákat is. Ez régebben, a sirályok sajátsága volt. A varjakkal karöltve, szedegették, amit kiforgatott az eke. Szegény sirályok, nagyobb szeméttelepeken is jól elvannak. Ezt, most nem boncolgatom. Aztán, nagyon sok gólya ráállt, a hal evésre. Élnek a lehetőséggel. Sétálgatnak a vizek, halastavak, és horgásztavak partjain, összeszedegetvén a tápláléknak megfelelő nagyságú, partra sodródott haltetemeket. Azt hiszem, van már annak 15 éve, mikor Gerzson a Tiszalökön található, Kenyérgyári-holtág partján bevezette a hal evést. Simán nyelte le, a tenyérnyi keszegeket. A törpeharcsát is megette. Földhöz ütögette többször. Úgy gondolom, a tüskéit tördelte le. Amikor jól fogtak a horgászok, volt olyan, hogy neki futott a parton, de még így is megzuhant a víz felé, annyi hal volt a begyében. Jött ment, horgásztól horgászig, és halat tarhált. Kipróbáltam egyszer. Magamtól másfél méterre dobtam le a halat. Odaugrott, és a tisztes, kétméteres, általa biztonságosnak ítélt távolságon lenyelte. Gyerekkoromban, nagy becsben tartották, ezt a madarat. Néhány év múlva, már három ifjonc gólya együtt sétált a parton, és szedegették a szétdobált törpeharcsákat. Igaz, akkor még nem volt tilos visszadobni a törpét. Nem járt érte büntetés. Gyakori kapása, és apró mérete miatt a horgászok nem kedvelik. A gólya viszont, a magyarok kedvenc madara. A gyermekkoromban még, a gólya hozta a kisbabát. Olykor elkapott egy-egy kis csirkét, ebből nem csináltak problémát. Most elmesélek egy történetet. Még a hetvenes évek közepén történt. Üldögéltem, a tó alján, a Hortobágyi-csatorna partján, és fogdostam az ezüstkárászokat. Néha-néha hátranéztem a rétre, a sipogó kis libákra. Most kérdezhetik: hogy kerülnek ide a libák? Az is egy madár. A lábukon jöttek, szépen libasorban. Elől jött egy fiatalhölgy énekelgetve. Kezében egy másfél méter körüli bot, melyre egy vékony szalag volt kötve. Mögötte, szépen egyes sorban a libák. Egyszer megállt. Leszúrta a botot, és letelepedett. A libák elkezdtek gyepelni. legközelebb mikor hátranéztem, a kishölgy már nem volt ott. Ettől még, a libák, a bot környékén pusmogtak, és tépdesték szorgalmasan a füvet. Most, ha mesei elemekkel szeretnék előrukkolni, akkor azt mondanám, hogy a legelőn, tartózkodott tyúkanyó is, az ő csibéivel. Erről, majd legközelebb.   -.appa.