Ne úgy értsétek, hogy mi, egymásról. Olvasgatok össze-vissza. Érdekes, meg érdektelen dolgokat. Sokszor meglepődöm felvetéseken, elgondolásokon. A világ megközelítésén. Milyen egyszerű is minden. Én bonyolítanám túl ezeket a dolgokat? Aztán mégis azt mondom: Aki, azt hiszi, hogy a világ nem érdekes, annak nagyon érdekes gondolkodása van. Sokat töprengek. Na, jó. Mi a sok? Mondjam, hogy: gyakorta? Milyen gyakran? A lényeg el-elgondolkodom azon: miért van a következő? Az ember úgy állítja be a történéseket, hogy mindent azért tesz, hogy életünk jobb legyen. Pedig dehogy. Arra megy ki minden, hogy a gazdagok, még gazdagabbak legyenek. Az egyszerű népet, a rabszolgákat, olyan nyomorban kell tartani, hogy örüljön annak, ha megél. Minden társadalmi mozgás ennek irányába hat. Majdnem azt írtam tendál. Mellesleg, az is igaz rá. Csodálkozunk, hogy miért van annyi letargikus ember. Nem tudom: a gazdag Nyugat-magyarországon, meg Pesten mi van? Felénk, tudom. Sajnos ezen a roppant szegény vidéken egyre többen járnak letargikusan. Mit ne mondjak? Úgy is tudjátok. Az emberek, ok nélkül is esnek letargiába. Legalábbis lesz betyárul nyomott, ramaty hangulatok. Mondhatom, nyomorultul érzi magát az ember. Erre a fiatalok is hajlamosak.  Többnyire ők, szerelem ügyiből kifolyólag. Szoktam vigasztalni is. Mert, miért is ne? Ha úgy gondolom, hogy ráér még letargiába esni. Náluk persze más a probléma, amint azt említettem az imént. A nagy ő. Ez foglalkoztatja őket, pedig mennyi betű van az ábc-ben. És annak mindnek van nagy betűs megfelelője. Roppant egyszerűen vigasztalok. Fiatal vagy. Lehetnek még barna, meg fekete, esetleg vörös hercegek is. Szóval, fel a fejjel. Amúgy meg Fekete Zoli kollégám, annak idején azt mondta: a szívnek nem lehet parancsolni. Minek lehet egyáltalán parancsolni? Jut eszembe. Minek? Lehet egyáltalán pancsolni? Legénykoromban, a helytelen magaviseletű fiatalembereknek bepancsoltak egyet. Vagy kettőt, attól függően ment a dolog, hogy milyen hamar sikerült megértenie, milyen helytelen az, amit művel. Most itt gondoljatok nagyon nagy dógokra. Elég arra, hogy többször felkérte táncolni, az illető hölgyet. Akkor még úgy, egy az egyben táncoltak.  Tehát nem egy nagy csordába álltak be, oszt lőtyögtek ott, rágógumizva. Nem csak vidéken. Siófokon a Delta bárban is párosával táncoltunk. Volt némi különbség. Itt nem torkollott verekedésbe a dolog, mint egy falusi bulin. (Meg volt a filingje. A falusi bulin meg a félingje). Itt már lemezlovas nyomta a számokat. A falusi bulin, még zenekar volt. Melyik milyen. A zene még hagyján, de a szöveg. Ahogy az akkori magnókról, rádióból felvett, visszahallgatott szöveget érteni lehetett. Szóval sok helyen, nyomták, a szöveghez hasonló haplatyot. Egyszer a színpad körül őgyelegtem, azt mondja a zenekarnak a srác. Játsszátok mán, a kirkondájest.  És játszották (Billy Idol: Mony, Mony). Honnan volt színpad. Hja, kérem. Voltak önképzőkörök, színjátszó körök. Emiatt aztán megmaradtak a színpadok, mai jól is jött. A sport, az egy külön történet. Orbán Viktor, megnyalná, mind a húsz úját. Nem írom le! Majd máskor. Mondom, hogy az egy külön történet.      -.appa.