appasztorik

Akarmi, mint egy szatócs bót

Diskurzió (1)

2017. február 25. 08:56 - appasztorik

Az utóbbi időben, már két alkalommal mondottam: az ember a saját, egyszeri és megismételhetetlen életét éli. Most mondhatjátok. Ez egyet hajt, mint a pereces. De, gondoljatok bele. Mi van akkor, az újjászületéssel? Valójában sokféle módon értelmezik az ''újratestesülést'', az újjászületést. A mi keresztény egyházaink nem szívesen mondanak ilyet. Feltámadásról, Utolsó ítéletről beszélnek. E kérdésekkel kapcsolatban, én is úgy látom, a bizonytalanság bizonyos csak. Kérdezhetjük. Akkor a feltámadás: az nem újjá születés? Ott leszünk fiatalon, boldogan, szeretteink körében. Most ne gonoszkodjunk, hogy életében nem mindenki boldog, az úgymond szerettei körében. Ne kérdezzük, meg, hogy az elesettek, kirekesztettek: mit csinálnak majd? Mondom, ne kérdezzük meg, úgy, hogy ide nem kell kérdőjel. Tudjuk be annyival, hogy a földi szenvedés után nekik jó soruk lesz. Vagyis. Az emberek egy részének jó dolga lesz, mert visszakerül a megszokott környezetébe. Másuk részének jó sora lesz, mert nem kerül vissza, a megszokott környezetébe. Na, itt hagyom én ezt abba. Mondjuk ki. Ez Isten bölcsességére van bízva. Már csak azért is, mert így nem kell polemizálnunk a dolgon. Nem egyszerű ez testvéreim. A (volt) papunk Isten tiszteletein, olykor temetéseken is az jutott eszembe, hogy vitatja Isten mindenhatóságát. Írtam egyik versemben. Ki az, ki az újra testesülésre hergelt, ahelyett, hogy kikapcsolta volna a szervert? Kérdezhetitek. szerver? Hogy jön ez ide, a világgal kapcsolatban? Látjuk, tapasztaljuk. Valamitől, csak működik (én ezt a szót nem kedvelem, mert már minden működik) a világ, benne Mi is. Mellé még egy zavaró tényező. Egy végtelen univerzumban. Azt beláthatjuk remek kérdés: végtelen? Nos, az ember, mint Földhöz kötött halandó nem képes ezt felfogni. Agyalogni lehet róla. De, ne próbáljuk meg, úgy felfogni, mint fizikai fogalom. Mint mondjuk a hosszt. A végtelen filozófiai kategória. Nem lehet számolni vele. Merészségnek tűnhet, de azt mondom, a végtelennek nincs kiterjedése, hiszen nincsenek határai. Többnyire bosszankodom, mikor újságírók hasonlatként alkalmazva, a fényévet, időként értelmezik írásaikban. Felvetetődik, és nem is kerülhetjük meg: a Nagy BUMM, és a Nagy RECCS kérdését. Nos, azt a nézetet tartom elfogadhatónak, mely szerint: RECCS, csak akkor lehet, ha lassulva tágul a világegyetem. Jelenleg, úgy tartják, hogy gyorsulva tágul. Meg még, minél távolabb van tőlünk, annál gyorsabb a tágulás. A dolog érdekessége, hogy a tőlünk több milliárd fényévre lévő galaxisokból szemlélve a mi galaxisunkat, ők úgy érzékelnék, hogy a mienk tágul gyorsulva. Kétségtelen, hogy az emberiség igen kicsi tudással rendelkezik a világegyetemmel kapcsolatban. Nem tudhatjuk, mi az alapja ennek a mérési eredménynek. Hihetetlen mik megtörténhetnek a kvantum mechanika alapján. Most közbevethetitek, hogy a próféciákban írva vagyon. Gondoljunk a Holt-tengeri tekercsekre. Állítólag, megint találtak, valami ilyesmit. Kedvenc hasonlatom, hogy mi is egy számítógépes játék vagyunk. Valamiért félre csúsztunk? Meghekkelte valaki a programot? Nem hiszem, hogy ez bizonyosság, hogy megkaptam ezt a tudást. Csupán találgatás tényleg. Jól belegondolva: mi nem az? Mi van, ha MI is csak megkergült elektronként rohangálunk, egy szuper számítógépben. Az akváriumban úszkáló halacska sem tudja, hogy azon a rendszeren kívül, azon az univerzumon kívül is van élet. Abba is hagyom. Igen messzire vezetne ez. -.appa.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://appasztorik.blog.hu/api/trackback/id/tr9212292325

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása