Említettem, hogy szeretem a Balatont. Nem csak azért, mert halat lehet benne fogni. Azért is, mert szép, mert látványos, mert olyan dolgokat láthat az ember, amire máshol sokáig kellene leskelődni. Azt hiszem ennyi mertezés elég, bár lehetne sokáig folytatni. Az sem utolsó szempont, hogy nincs nagy tömeg. Igaz, ehhez május elején kell menni. Ez nem baj. Az idő már jó. Az sem tragédia, ha nem jönnek a halak. Kibambul az ember fia a fejéből és kattogtatja a fényképezőgépet. Hát mondjuk ez nem kattog, mert digitális. Van ennek is kattogós funkciója, de zavart. Engem is zavart, de az állatokat még jobban.

Egy kockás sikló lőtyögteti magát az enyhén hullámzó Balatonban. Nagyon sok van belőle. Táplálékuk van bőven, ezért szép nagyra nőnek. Ne simogassuk meg azért, mert rendkívül büdösek. (mármint a nyálkájuk)

Kitaláltam, hogy a víz szélén ledobok egy szivacsot. Az ott majd jó vizes lesz és a halfogás után, rövid idő alatt lemosom a kezemről a halnyálkát. Ami igaz is lett, csak a halnyálka táplálék, és megjelentek a szivacson a kosztosok.

A rákocskák nagy szeretettel lakmároztak. Így aztán a kéz dörzsölés előtt le kellett őket lögybölni a szivacsról. Megjegyzem. Még a remek ötlet napján, kezdődött egy erősebb hullámzás, ami elvitte a szivacsomat.

Hajnali idill. Mondhatni tükör vízzel. Az égen egy foszladozó kondenzcsík. Kellemes visszagondolni. Tavaly nem voltam a Balatonon. Az idén sincs szándékomban.  Néha picit sajnálom. De ilyenkor arra gondolok: micsoda tortúra? Csomagolás. Aztán, így is maradt itthon dolog. Egyszer, otthon maradt a First. Vasvárit, még csak kb. 8-10 kilométerrel hagytam el. Nosza visszafordultam. A sors iróniája. Egyszer sem volt olyan napsütés, hogy megégtem volna annyira, hogy be kelljen fújni.           -.appa.