appasztorik

Akarmi, mint egy szatócs bót

Gondolódzkodás napi dolgokról

2016. július 06. 17:04 - appasztorik

Szeretett testvéreim, kik vagytok a hitben. Meg még abban a tévhitben, hogy az üzletemberek, meg a közszereplők becsületesek. Ez most egy érdekes dolog, de közelebb áll az igazsághoz, ha azt mondom, hogy nagyon érdekes dolog. Hallok mindenféle dolgokat, amin jól elcsodálkozom. Nem tudom ki, hogy van vele, de én nagyon jól eltudok csudálkozni. Bizton állítom, hogy nálamnál jobban, csak igen kevés ember tud csodálkozni. Külön erényem, hogy rosszul meg nem is tudok. Ezeket szépen lejegyzetelem (mármint a hallott dolgokat) és elteszem valahová, hogy azt én majd megírom. Ezek az eltevések is olyan jól sikerülnek, hogy nem tudom, hol is vannak. (na, ez is egy ilyen eltett történet) Másrészt meg irkálok és ígéretem ellenére nem folytatom, pedig lehet, hogy igény lenne rá. Apropó. Kockázat elemzést végeztem egy szeméttelepen. Nos, a portásnak felteszem a kérdést. Szexuális zaklatás. Nem – mondja rezignáltam. Pedig jó lenne. Na, hát ennyit az igényekről. A lényegre. Mik ugranak be? Plédául. (tudom, hogy például, de az olyan elcsépelt szó) Ha már szó. Szóval ízlelgessük csak. Plédául árpa. Nem szembetegség, meg nem is szemes takarmány, pedig szemesnek áll a világ, de leginkább a szemtelennek. Na jó, pofátlannak. Ezt én aposztrofálom így. Az életben ezt üzleti közszereplőnek tekintik. Becsületes vállalkozó. Jut eszembe megint. Árpa. Az apja se volt becsületes. Ezt megint én aposztrofálom így, mert persze, hogy az volt. Csak védte a betörő gyermekét, aki ugye megtévedt. Abban tévedt meg, hogy annyi cuccot raktak össze, amit nem bírtak el, így aztán a faternak kellett kocsival értük menni. Meg vissza, mert a dzseki, ami miatt a betörés indult, az elsőre ott maradt. Azóta persze ezeket a gyerekes dolgokat kinőtte. A lényegre.  Nyugi, már. Ott vagyunk. Olvastam a Fridi műsorával kapcsolatban, hogy hisztizett kicsit: miért nem a filmjeit nézték meg? Miért nem a könyvét olvasták? Egyszerű a válasz. Nem érdekelte őket. Örüljünk, hogy jól él belőle. Nehogy kötelező legyen. Akinek ilyen jellegű igénye van, az majd nézi, olvassa, meg élvezi. A jutott eszembe, (ahogy Zsófika mondaná) egyszer iskolából hazafelé menet megtetszett nekem az útépítéshez használt kő. Nagyon kemény, sima felületű, sárga színű szegélykő. Az előtt használták útburkolatként is, de egy kis víztől, annyira csúszott, hogy borultak a biciklisek meg a motorosok. A lényegre. Hazavittem egy ilyet. Jött a kérdés: honnan van? Mit lehet erre mondani: felvettem az útszéléről. Ítélet: visszaviszed, ahonnan elloptad. Voltam olyan állapotban, hogy az elmondhatatlan. Mit fognak mondani a munkások, mikor visszaviszem. Biz, azt vissza kellett vinnem. Nem dobtam el útközben. Mit tesz Isten az Árpád úton nem dolgozott senki. Most felmerülhet, miért dobtam be, ezt az Árpád utat. Hogy tudjátok. Kétségtelen, lehet sok településen Árpád út, de ez „Saújhelben” történt. Miért írtam így? Aki „Újheli”, az tudja. Jól van, ne furdalja az oldalatokat a kíváncsiság. A bennszülöttek, meg az elszármazottak Újhelt mondanak. A lényegre. Nagy körültekintéssel, hogy ne lássa senki, visszaraktam a követ a csomóhoz és megkönnyebbülve mentem haza. Na, most mondhatjátok, hogy egy követ ellopni, vagy egy autónyi cuccot nem ugyan az, az érzés. Mentsetek fel. Rosszul voltam nevelve.  -.appa.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://appasztorik.blog.hu/api/trackback/id/tr718870788

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása