Szeretett testvéreim a hitben. Meg még abban a tévhitben, hogy nem tudhatjuk mitől jellemes egy ember. Bevallom néktek, hogy ezt én sem tudtam, pedig tuggyátok, én tudni szoktam a dolgokat. Hát, tudjátok meg, hogy tudhatjuk. Ha azt akarjuk, hogy erős, jó jellemű fiataljai legyenek a hazának, akkor költeni kell a sportra. Eddig az idézet. Bizony mondom néktek, ez rengeteg dolgot megmagyaráz. Lássátok be, hogy eddig nem költöttünk eleget a sportra. Meg is van az eredménye. Ezért van ez a sok, gyenge jellemű, sőt jellemtelen ember a hazában. Na, ezt is sikerült megoldani. Most már költünk a sportra és ennek köszönhetően erős jellemű. No és jó jellemű politikus generáció nő fel, akik nem korrumpálódnak. Hinnye, de jó is lesz Istenem. Eszembe jutott hirtelenjében Kiss László. Akiről, azóta sem tudom: mennyit is ült? Olvastam 2 hónapot, hat hónapot, két évet. Gondojjátok mán meg. Ha költenek a sportra? Ha sportolhatott volna? Ez nem fordulhatott volna elő. Jó. Ne is mongyátok. Belátom én magamtól is. Az úszás nem sport. A foci. Na, az igen. Ha költöttek volna a sportra, akkor Puskás – magas rangú katonatisztként – nem megy külföldre. Volt neki, egy esküje. Ez mondjuk semmit nem jelent. Politikusaink is esküt tesznek, mikor a parlamentbe kerülnek. Miniszterek lesznek, vagy mondjuk miniszterelnök lesz valaki, de még egyszerű képviselőként is esküszik. Jelenleg ez, hogy eskü, nem jelent semmit. Az eskü, a szerkli része. Túl vannak rajta és kész. A szöveg tartalma senkit sem érdekel. Egyébként is Puskás, a magyarság példaképe. Ezért mondtam régebben. A rezidensek írják alá nyugodtan, a papírokat, végzett orvosként nyugodtan menjenek külföldre. Példát vettek Puskásról. Azt, ne is boncolgassuk, hogy az állam sem tartja be, azt amit megígért nekik. Jut eszembe. Puskás lett, minden idők legjobb játékosa. Büszkék lehetünk, a magyar hekkerekre. Nem semmi lehetett ezt átvinni, mint ahogyan azt sem, hogy a felcsúti stadion a föld leg-leg stadionja. Kétségtelen Puskás nagy játékos volt. Ha, nem is, mint futballista. (gyermekkorom öregjei Kocsist tartották a legjobbnak) Most úgy mondanák, csókos volt a honvédelmi miniszterrel. Ennek következtében, a bajnokságban konkurens csapatok meghatározó játékosait, behívatta katonának. Természetesen a hétvégi mérkőzésre nem engedték haza őket. A Honvéd meg, nyerte a bajnokságot. Igaz volt, vagy sem? Annyyi bizonyos, hogy egyszer hallottam, hogy nagyon szorgalmas volt. Azt mesélte egy ember, hogy Ő volt Puskás labdaszedője. Egy helyről rengetegszer lőtt kapura és ebéd után is folytatta. Ez is, az a kategória, hogy vagy igaz, vagy sem. Megjegyzem a hetvenes években még voltak kimondottan katona csapatok. Bevonultatták a tehetséges fiatalokat és indultak különböző szintű bajnokságokban. Hirtelenjében a Papp József SE. ugrik be. Most megint csak azt tudom mondani, mindent összevetve. Látjátok, hogy változik az erkölcs. Megvetjük Kiss Lászlót, hogy pfuj. Erkölcsi magaslatokra tesszük azt, aki egykoron, az akkori megítélések szerint, hazaáruló, szökött katonatiszt volt. Valamikor, a történelem tanítása szerint a hazára tett eskü szent dolog volt. Most egy ceremónia, amely az áhított cím, rang eléréséhez szükséges. Ennyi. A pénzre megy itt ki minden. Az ország sorsa, a kutyát nem érdekli. Megy a mutogatás. Ki? Mire, költ nagy pénzeket? Magyarország jobban teljesít! Pénzköltésben (bár, ez inkább herdálás) kétségtelenül. Szóval az ellenzék nehezményezi, hogy ezt a szlogent állami pénzen nyomtatták, stb. A Fidesz használja. Úgy vélik, a Fidesz fizesse ki. Azt mondja erre Jankó. Nyugodtan és ingyen használhatja bármelyik párt. Teljesen igaza van. Ezek, csak a csomót keresik, a kákán. Azok járnak jobban, akik ezeken a szóróanyagokon keresnek egy csomót. Nekem nagyon megtetszett ez az ötlet, hogy ingyenesen lehessen használni a szóróanyagokat. Lehetne rendelni, minden pártnak reklámanyagokat. Szerintem a nyomdák is jól járnának. Itt most szigorúan, a megbízható, haveri nyomdákra gondolok. Hogy, mik legyenek a szövegek? Csak néhány példa, a teljesség igénye nélkül. Éljen Orbán Viktor! Csak a FIDESZ! Vesszen az MSZP! Le a Jobbik Magyarországgal! Ezt lehetne írni, DK-ra, LMP-re, meg ami párt még van. Ezeket aztán minden párt átvehetné ingyen és bérmentve. Hogy ezt nem vennék át? Ű baja, mondaná az egyszerű bűdi ember. A lehetőségük meg lenne rá. -.appa.