Van tehát, egy világ, amit idegennek érzünk. Amiben értékrendeket állítanak és mi is állítunk. (magunknak és másoknak is) Próbálnak és próbálunk megfelelni. Csakhogy, a fogyasztói társadalom rövid időkben gondolkodik. Ez egy elherdáló társadalom. Rövid cél, az anyagi javak megszerzése. Ami mindég kevés. A mai fiataloknak ez már jobban megy, sikeresen neveljük rá őket. Hiány, vagy szegénység tudatuk, érzésük van. Valami (mindég van, hogy mi) még mindég kellene. Így aztán az ember fia elégedetlen, boldogtalan. Úgy érzi nem tudja azt hozni, mint a többi ember. Egy érdekesség ezzel az elherdáló társadalommal kapcsolatban. Úgy gyártanak használati tárgyakat, hogy rövid idő alatt menjenek tönkre. (beépített hiba) Igaz, a reklámok hatására, főleg a divat cikkeknél (és ma már szinte minden az) a még használható dolgokat is el kell dobni. (second hand fogyasztói réteget létrehozva) lássuk be. Az ember élete illúzió és újra kezdés. Felgyorsult a világ. Nem várja meg, hogy mi lett volna, ha végig csinálja. Azt érzi többre ment volna, ha mást csinál, ha másképpen csinálja. Természetes az ember félelme. Mi van, ha nem úgy lesz? Ha, mégse úgy történnek a dolgok? Emlékezzünk csak. Mindenre volt pénz. Mindenre volt hitel. Aztán házak lettek a bankok martalékává. Amivel ugyan ők sem jártak jól, mert nem volt rá kereslet. Azt mondják, az embernek szabad akarata van. Ez persze nem igaz. (hogy is lehetne egy determinált világegyetemben?) Ezt kötöttséget, meghatározottságot lelke mélyén az ember sejti, érzi is. Mondhatni fél szabadnak lenni. Fél és fürkészi a jövőt. Türelmetlen. Úgy gondolja, jobb lenne már dolgokon túl lenni és e nagy igyekezete közben, újfent jelentkezik a veszteség tudata. Valamit, ott, akkor nem tett meg. És mi lett volna ha? Az ember mindig kombinál. Részint, ez is tette csúcsragadozóvá. Azt azért lássuk be, hogy sokkal szilárdabb, gyorsabb, erősebb lények is voltak nála, az idők folyamán. Ne vegyük most azt számításba, hogy erre teremtetett. Mit jelent akkor ez, a csúcsragadozóság? Semmi mást, mint azt, hogy saját fajtájával szemben is ellenséges. Nem csak a párzási időszakban, vagy ínség idején, a táplálékért csatározáskor. Mindég, mindenért harcol és győzni akar. Semmi sem számít, akár aljas eszközökkel is. Így van kódolva. Pedig már nem kellene népeket leigázni. Nem kell az aranyat és az ékszereket összeszedni és a kijelentés sátrába vinni. Ettől még ez a pusztítási vágy, az ölni akarás tovább él bennünk. Eközben, szabad lényként szembehelyezkedik a természeti törvényekkel. (amiről, csak sejtései vannak) Az ember, mint gondolkodó lény, átalakítja, formálja a természetet. Legyőztük, leigáztuk a természetet, hirdették a hetvenes években. Szembehelyezkedünk morális törvényekkel. Ugye erről már diskuráltunk, mennyire képlékeny dolog az erkölcs. Sikeresen változtatgatjuk. Bár feltevésem szerint, legalábbis úgy gondolom, ennek a sikernek köze van a sok lelki sérült ember kialakulásának. Nem tudja magát jól elhelyezni a morális világban. Aztán ne feledjük, hogy a saját maga által felállított törvényekkel is szembe helyezkedik. Az emberi törvényekkel, ami azt szolgálná, hogy normális, az ember számára élhető, morális és szociális körülmények között zajlódjon az emberek élete. Ne is zajlódjon. Szépen békésen, csendesen folydogáljon. Ámen.  -.appa