Most felmerül a kérdés: miért írok én ilyet. Azért, mert ezt írtam meg a Class FM-nek. Hogy tudnának leszokni a dohányzásról és még mellé eklatáns példája annak, hogy törődök én embertársaimmal. Ja. Meg, hogy segítek rajtuk. Lássátok be, hogy valamilyen formában ez is közéletiség. ha, engem kérdeztek, nem is kicsit. 

Mikor arra gondoltam, hogy abbahagyom a cigarettázást úgy gondoltam nem nagydolog, mit kell ebből olyan nagy faksznit csinálni. Nagyapám, amióta ismertem pipázott. Elmúlt 80 éves, mikor azt mondja neki az orvas: (mert akkor még az volt) Barna bácsi, abba kellene hagyni a pipázást. Hazajött, a gerendába beütött egy szöget. Ráakasztotta a kostök zacskót, meg a pipát. Ezzel le volt tudva a dolog. Ekként járok el én is. Holnaptól nem dohányzok. Úgy is cselekedtem. Nem is volt evvel gond cirka két hétig. Akkor kezdett hiányozni a cigi. Azért sem gyújtok rá, meg tudom én ezt állni. Két hónap múlva úgy gondoltam rágyújtok. Hát úgy is maradtam, mármint cigiztem újra. Az első rosszul esett, de a többi betyár jól. Azt vettem észre, hogy többet szívok, mint előtte. Több ilyen (két-három hónapos) kísérletem volt, de utána mindig többet szívtam, mint a leszokás előtt. Miért gyújtottam rá újra? Egyszerűen nem voltam normális. De, tényleg. Nem azért, mert rágyújtottam, hanem az elvonási tünetek miatt. Pillanatok alatt összevesztem bárkivel. Kiabáltam mindenkivel. Bejött valaki az irodába: főnök kellene egy pár kesztyű. Éppen Népsportot olvastam. Három métert kellet menni a szekrényig. Meg tudtam volna fojtani az illetőt. Hozzáteszem, sosem érdekelt különösebben a sport. A kollégák ott hagyták az újságot. Bejött valaki szabadságot kiíratni. Ölni tudtam volna. Be kellett nyúlni a fiókba, leírni, ki, mikor és mennyi időre. Szegény nejemmel is kiabáltam. Mikor újra cigiztem, akkor oké lett minden. A sok leszokás eredményeként, már ott tartottam, hogy egy doboz nem volt elég egy nyolc órás műszakra. Azzal nyugtatgattam nejem, meg magamat is, hogy sok embert megkínálok. A műhelyben, ha dolgom van, ha bemegyek a dohányzóba. Ezeken a helyeken persze, engem is meg-megkínáltak. Úgy döntöttem készítek egy statisztikát. A délibábos doboz egyik oldalára ráírtam. Kínáltam. A másik oldalára kínáltak. Húztam becsülettel a strigulákat. Reggel, nem akartam hinni a szememnek. Többen kínáltak meg, mint amennyi embert én megkínáltam. (több napi statisztika alapján 17 percenként gyújtottam rá) Úgy döntöttem hát, hogy időre fogok rágyújtani. (egyik ismerősöm így szokott le) A szándékot tett követte és másnap megjegyeztem az első rágyújtás időpontját. Ettől számítva félóra múlva gyújtottam rá megint. Néhány nap múlva rájöttem, hogy ennyire talán még sosem esett jól a cigaretta. Merész elhatározásra jutottam. Negyvenöt percre tettem az időhatárt. Egy dologra vigyáztam nagyon. Sose gyújtottam rá hamarabb. Amikor később gyújtottam rá, akkor szigorúan onnan számoltam a rágyújtási időt. Ezt az időt tartottam három hónapig. Akkor rátettem 15 percet. Ekkor már úgy tűnt alig szívok cigarettát. Nem ment el napi egy doboz. Amikor úgy éreztem, hogy rá kellene gyújtanom, akkor (horgász lévén) egy balsafa úszót kezdtem csiszolgatni. Rájöttem az inger néhány perc alatt elmúlik. Amikor dolgoztam, akkor egyszerűbb volt a helyzet. A csarnokban tilos volt a dohányzás, kimentem hát és amíg megtettem az ellenőrzőkörutat, addigra elmúlt az ingerenciám. Nos ez így ment 15 perces emelésekkel. Mikor automatikusan, rendre pont időben nyúltam a zsebemhez, akkor rátettem 15 percet. A cigaretták alig fogytak, ebben az is közre játszott, hogy a műszakban lévő fiúk ilyeneket szóltak. A következő cigit hagy adjam én. Mikor már csak négy cigit szívtam, akkor gyakran elfelejtettem, így csúszott a rágyújtási idő. Én meg egyre közelebb kerültem a leszokáshoz. Heccből is rátettem a 15 perceket. Aztán eljött december 31. Ekkor már 11 óra 45 percenként kellett rágyújtanom. Úgy döntöttem, itt az alkalom és abbahagyom a cigizést. Így történt, hogy 1981 januárjától nem dohányzom. Mennyi volt ez időben, ez a leszokás? Hát nem volt rövid. Április közepén kezdtem. Annyit azért hozzáteszek, hogy vagy két évig álmodtam olyat, hogy visszaszoktam a dohányzásra. Iszonyú érzés volt. Sajnáltam, hogy visszaszoktam. Micsoda megkönnyebbülés volt felébredni. Társaságban nem zavart a cigaretta. (nem volt még a 99. évi XLII. Törvény, lehetett cigizni bárhol) Sőt, ha nagyon erőltették rá is gyújtottam. Rossz ízű volt és büdös. Sosem jutott eszembe, hogy kérek még egyet. Ezzel a módszerrel, a leszokás időszakában nem voltam ingerült, nem kiabáltam senkivel. Megnyugtatott, biztonságot adott, hogy nem sokára rágyújthatok. Még egy adalék. A cigi akkor sem volt olcsó. Egy doboz Délibáb 11 forint 50 fillér volt. Hát ennyi a történet.                   -.appa.