Nosza lássuk akkor, hogyan is sikeredett az én első csukám. Akik most kapcsolódnak be, azoknak gyorsan elmondom, hogy nem a tornacipőről van szó. Amit anno a Tisza cipőgyár jóvoltából viselhettünk. Itt bizony halfogásról esik a szó. Ímé, alant olvasható, a történet folytatása.

Valamilyen oknál fogva a nagy vadas szerelékkel mentem pecázni, ami esetemben a nehéz nádbotot jelentette. Tároló orsó és természetesen kacsatoll úszó. Megjegyzem, hogy ez finom szereléknek számított és Jóska bácsi sikerrel alkalmazta. Akik úszóztak, azok parafa dugón áttoltak egy tyúk tollat és kész. Mivel az én mesteremtől azt láttam, hogy a finomabb szerelék eredményesebb, nyílván én is megpróbáltam az Ő módszerével horogra csalni a halakat. Visszatérve az előbbi gondolathoz. Sétálgatok fel a Ronyva mentén, hogy majd valami igazán alkalmatos helyen megállok, mikor az egyik helyen Mácsi Gyurit látom. Mondja, hogy itt van valami nagy dög, de mindig lemarad. Fentről látom, hogy valami beton darab van keresztben a vízben. Itt sekély a víz és gyors is, ha nem lenne alkalmam egy kis cimborálásra nem álltam volna meg. Lemegyek a meredek parton a víz szélére és hatalmas gilisztát rakok a horogra. A célom az volt, hogy valami jókora paducot, vagy szilvaorrút fogok zsákmányolni. Beszélgetünk Gyurival erről-arról, fogni nem fogtunk semmit, de jól töltjük az időt. Nem is ide indultam én, valami mélyebb, meglassult forgóra gondoltam, de már mindegy. Ő időnként beleakad a betonba és állítja nagy hal volt megint. Én beljebb úsztatok, hogy ne akadozzak. Megtehettem, nekem orsós szerelékem van. Nem tudom horgásztak e, ilyen módszerrel. Elég macerás. Gondolják, csak végig. Lefejtek egy kis zsinórt a tároló orsóról, esetünkben azt a pár métert, ami távon horgászni szándékozom. Ennek a zsinórnak a helye az ember lába előtt van. Pontosabban, a víz és közöttem. Na most, a természetben nőnek mindenféle növények. Ebbe természetesen a zsinór meg tud akadni, vagy az is elég, ha valami giz-gazt felvesz a zsinór és az megakad a gyűrűben. Ilyenkor vissza minden alapállásra és kezdődik minden elölről. Zsinór lefejtés, botlengetés, zsinór elengedés a legjobb pillanatban. Tessék ezt végig gondolni, egy holtágon, ahol húsz métert is kellett dobni. Időnként keletkezett egy-egy vakgörcs, amit meghúzva ki lehetett bontani. Természetesen gyötrődött ott a zsinór, hajlamosabb volt a szakadásra, de évekig ki kellett tartani a zsinórnak, mert nem került másik. Az is többnyire úgy, hogy valamelyik felnőtt lecserélte a zsinórt és annak a kevésbé használt, jobb részeit megkaptuk. A zsinórt meg is fordították. Ez úgy történt, hogy a (tároló)orsóról lehúzták a zsinórt. Ezután, segítséggel egy gyertyához szorítva, visszacsévélték az orsóra. Ez a ceremónia úgy vélem, abból az időből maradt fenn, mikor nem voltak műanyag zsinórok. Később a regenerálási műveletek, abban merültek ki, télire 10 %-os glicerinbe tettük. Akkor arról még szót sem ejtettem, hogy mennyivel gyengébbek voltak az akkori zsinórok. Szóval Gyurival múlatjuk az időt. Hajigálom a nagy gilisztát. Egyszer csak, mintha elakadtam volna, de mégse, hiszen a toll szinte kifekszik a vízre, és mintha valami rángatná előre. Bevágok, azonnal érzem, hogy ez bizony hal. A tiszta vízben látni, hogy csuka. Hihetetlen tempóban cibálom ki a vízből és visszük fel a partra. Ezt tessenek szó szerint érteni. Két módszer volt. Megtámasztja az ember a bot nyelét a combjánál a hasa aljánál. Felnyúl a boton, ameddig elér a keze. Ez többnyire egy gyűrűnél volt. (Nyilván, hisz itt volt legközelebb a bothoz a zsinór) Megfogja jobb kézzel. Bal kezével húzza a zsinórt maga mellé. Gyorsan a bothoz fogja a zsinórt, hogy a hal ne tudjon vissza úszni. Felnyúl a zsinórért és kezdődik minden elölről. A másik módszernél, a bot az alkarhoz volt betámasztva. Az orsó környékén fogtuk a zsinórt a bot mellé, de ugyanaz volt a móka, amint azt az imént ismertettem. Ezért mondtam hát, hogy kicibáltam a csukát. Meditáltunk egy darabig, mert féltünk a fogától, de Gyuri megoldotta a dolgot. Majd Ő kiveszi, valóban ki is vette, és a csuka sem harapta meg. Boldogan vittem haza csukámat. Gyuri maradt, abban a reményben, hogy most Ő következik a halfogással. Otthon nem volt olyan nagy az öröm, e miatt az egy hal miatt. Megszokták, hogy nyolc tíz harminc deka körüli paducot, szilvaorrút összeszedek. Most meg haza állítok egy hallal. Utólag végig gondolva, anyámnak volt igaza, hisz nemes hal ide, vagy oda, ez is olyan harminc, maximum negyvendekás lehetett. Akik csukáznak, azok tudják, hogy milyen nagy fokú alakbeli különbségek vannak a folyóvízi és az állóvízi csukák között. El lehet akkor képzelni, hogy ez a szegény csuka, az én nagy büszkeségem, aki egy pataknak is egy felgyorsult részét választotta élőhelyül milyen hosszú és vékonyka volt. Útközben hazáig akikkel találkoztam szintén nem voltak olyan lelkesek, mint én, nem érezték át az első rabló hal, az első nemes hal élményét. Hát így kezdődött valahogy. Bevallom kis hallal nem nagyon horgászom csukára. Annyi jó műcsalit kitaláltak már. A Gyuszi-kanálról nem beszélve.

                                                                                                                                   -.appa.