Megáll az ember bölcs ábrázattal, jobbal picinyt megmasszírozza az állát. Ennyivel szépen el is lehet intézni a dolgot. Aki szószátyár, az még mondhatja, hogy hm.

Szeretett testvéreim, akik vagytok a hitben, meg még abban a tévhitben, hogy az embernek, mint egyénnek bármiféle szerepe van a világ jobbításában.Nos, az ilyen jellegű feltevését most vesse el. Azért gondolom, odáig sokan eljutnak, hogy a világ szempontjából az ember jelentéktelen tényező. A fiatalok arra tippelnek, hogy a többiek nyilván jelentéktelenek, de itt vagyok én. Tisztázzuk a dolgokat. Nyilván az én, itt Ő. Mármint azon lelkes, (vagy lelketlen) ifjú aki tesz majd az emberiségért. Ő lesz az a neves tudós, tévés, rádiós személyiség, akiről olvashat majd a világ. Irgalmatlan pénzeket keres, dől a lé. Íme, az világnak jobbítása megrekedhet ott, hogy dőljön a lé. Ebbe, ha jól beleéli magát, akkor bizony nem fog csalatkozni. Ő jól el van. A világ, meg még Ő utána is világ marad. Az is jól el van. Mit is cselekedhet az ember? Keserveskedhet, kínlódhat. Jelentős változást nem tud létre hozni. Még az egyének sorsának a jobbításában sem. A többségi társadalom nem is akar ilyesmit. Duma szinten igen, (hát, hogy a fenébe ne, ezek roppant mutatós dolgok) ez alatt értsd azt, hogy politikai, társadalmi állásfoglalások születnek, az emberek megsegítéséről. Alakul is mindenféle szervezet, karitász, de ezek a nemes cselekedetek kiélik jóságukat az ünnepek körül, meg a hidegben való takaró és ruha osztáskor. Ha valaki most arra gondol, hogy jövő Karácsonykor Ő, a saját vagyonából tesz valamit a szegényekért és ezer embernek ad egy tál ételt, az tegyen le erről. Direkt nem írtam város nevet. Mondjuk bármelyiket. Egyik város sem vállalja fel, hogy neki van ezer szegény embere. Ha kormánypárti azért. Ha ellenzéki, akkor azért. Ezt így nem mondják ki, de nem sikerül az engedélyeket beszerezni, a kitelepüléshez. Adj pénzt és azt szívesen veszik. Fel is használják, nem fog ott porosodni, valami irodai fiókba hajítva. Emlékezzetek vissza. Voltak az adományvonalak. Egyszer, pár éve, azt mondja a tévé, a rádió, hogy az adományvonalak át lettek irányítva a Katolikus Karitász vonalára. Centralizálták, hogy ki ossza a pénzt. Magán személyként is osztogathatsz ruhát. Megtapasztalhatod, hogy amit adtál, ugyan úgy jár, amint azt a központilag osztogatott dolgokkal teszik. A ruhát, meg a takarót eladják, elcserélik borra, pálinkára. Egyébre, mert férfiú társaim lássuk be, hogy nem csak igével él az ember. Megcsömörlik az ember és azt mondja. Ezeken az embereken nem lehet segíteni. Meg sem fordul a fejében, hogy nem így kellene. Évi kétszer kéthetes állami kampánnyal nem oldható meg egy negyed évszázad, egy emberöltő szociális lemaradása, kirekesztettsége. Nem akarom én vitatni. Az egyénnek is van szerepe, abban, hogy mit csinál és hová jutott. Utána már mintát ad és úgy élnek az Ő leszármazottai is. Ábrándoznak a nyereményről, a valóság show győzelemről. Sikeresen tunkoljuk meg az emberiséget a lelki és a szellemi nyomorban. Nehogy valaki is azt higgye, hogy hazánkról beszélek. Körbe kell nézni, könnyű a kitekintés a világba. Mi a teendő? Soroljam? Azt hiszem kicsinység el kellene gondolkozni. Milyen mértékű az a kizsákmányolás, ami nem nyomorítja meg a „dolgozót”? Testi és lelki értelemben egyaránt. Mikor a bibliában az ÚR az ember alá rendelé az élőlényeket, nem mondja, hogy uralkodj az ember felett. Nem arról van szó tehát, hogy Ő eleve elhatározta. Később sajnos, főhet az ember feje. Hogy is van ez? Ott már népeket irtat ki. Összességében tehát az „egyházak nagy jósága” ellenére az emberiség megnyomorítása mindig is dívott. Hallani, hogy szétosztá vagyonát a szegények között. Azt nem hallani, hogy mi lett a szegényekkel. Azt is hallani ne halmozzunk fel vagyont. Megfordul e valakinek a fejében, hogy az a mérhetetlen egyházi vagyon mire kell. Hogy szükségeltetik e? Morfondírozgathatunk ezen eredmény nélkül. Eljut aztán az ember egyszer egy pontra, amikor azt hiszi, hogy vannak neki szerettei, leszármazottai. Ő majd őket segíti. Mit sem törődve azzal, hogy kérik e, a segítségét. Egyáltalán úgy gondolták e. Bizony a segítség is lehet áldatlan állapot forrása. Gondoljátok végig, úgy kell e, a segítség és akkor kell e. Hiszen mindannyian jártatok már úgy, hogy egy számotokra kedves ember nem jókor érkezett. Innen már igazán közel, amikor főhet a fejed. Egy kifakadás után megérted, hogy az aminek szerinted értelme van, az felesleges volt. Inkább bosszantod vele azokat, akikről azt hiszed, hogy szereted őket és azt hitted, hogy segíted őket. Beleélted magad egy olyan cselekvés sorozatba, amiről hitted, hogy milyen jót teszel vele. Egy pillanat alatt világosodik meg. Atya ég! Én nem figyeltem rájuk. Nem vettem a jelzéseiket. Nem törődtem velük. Hittem, hogy a világgal nem tehetek semmit, de íme, őket segítem, megteszem, amit tudok. Nem felemelő érzés, de rájössz, hogy tíz éve, tízen-, húszon éve keseríted meg azoknak az életét, akikről azt hiszed, hogy szereted őket. Gondolkozzatok el rajta? Mennyi segítségre van szükség? Egyáltalán elvárják e segítségeteket? Mindazok boldogok az ég alatt, akik segítségét jó szívvel fogadták. De ne feledjétek el. Nincs minden segítségen áldás.     -.appa.