Ott tartottam okfejtésemben, hogy nem egyszerű folyamatosan beszélni, nem mellékesen olyan módon, hogy ne legyenek benne bakik, elszólások, rosszul ragozott szavak, stb. Ez egy baráti beszélgetéskor nem zavar különösebben. Nincs jelentősége annak, hogy másnap, harmadnap, ki hogyan emlékszik vissza a dolgokra. Amennyiben szóba jön a téma, akkor mindenki meg van győződve arról, hogy Ő jól emlékszik. A többiek nem figyeltek oda, többet ittak, stb. Nagyon lényeges tehát, hogyan fogalmazza meg a mondandóját a közlő személy, hiszen minél összetettebb egy mondat, annál könnyebb félreérteni, elhallani benne valamit. Itt jön be Bimbó Mihály professzor úr a történetbe. A Kossuth Lajos Tudomány Egyetem filozófia professzoraként, nekünk Nyíregyházán tanított filozófiát. Többedmagammal odajártunk szakosítóra. De, hogy jutottam oda? Természetesen autóval, de ezt megelőzte egy ügymenet. Úgy tartották, (a párt és az állam) hogy elméletileg is képezni kell az embereket. Ezért aztán lehetőség volt, Marxizmus-Leninizmus esti középfokú iskolájában tanulni. Sok településen, sok ember kapott ilyen képzést. Én a 76/77 pártoktatási évben az 57668-as sorszámú tanulmányi könyvet kaptam. Azt meg ne kérdezze tőlem senki, hogy ez a nagy szám az őskortól az adott évig számolódott, vagy az adott év tanulóinak számát takarta. Az utóbbira tippelek. Gyakorlatilag ez, egy éves tanfolyam volt, ami nagy vonalakban ismertette a Marxizmus-Leninizmus alapjait. Az oktató, egy Marxista egyetemet végzett személy volt. A munkahelyről elengedték az embert, az előadásokra, meg a vizsgákra. Osztályzatot nem kaptunk, a féléves és az év végi vizsgán. Az érdemjegyek: jól megfelelt, megfelelt, nem felelt meg. Ez utóbbi érdemjegyet, nem tudom kapta e valaki. Mindenesetre a mi osztályunkban nem született ilyen érdemjegy. Tételezzük fel, hogy nagyon jól és lelkiismeretesen tanultunk. Ezzel azonban nem szűnt meg a képzésünk. Kiművelt emberfőkre volt szükség. Elvégezvén a középiskolát, noszogatták az embert, hogy menjen Marxizmus–Leninizmus Esti Egyeteme általános tagozatára. Nagyban elősegítette a döntés meghozatalát, hogy húsz nap tanulmányi szabadság járt, egy évre. Így aztán mentem. Ezt Hajdúnánáson tartották, a tanácsháza nagytermében. Első évben filozófiát tanultunk. Másodikban politikai gazdaságtant. Harmadikban, ha jól emlékszem, munkásmozgalom történetét. Ez a tantárgy valahogy nem kötött le. Minden évben, negyedévi beszámoló és féléves vizsga volt. Itt már komolyabb tanulmányokat kellett folytatni, de azért emlékezetem szerint bukásra nem került sor. Pár sztorit megosztok az olvasókkal. Az első év (filozófia) nekem kimondottan tetszett. Az első féléves vizsgára várakoztam a tanácsterem előterében. Előtte kiflit és kakaót vettem a Háziasszonyok Boltjában. Nagy lelki nyugalommal és megelégedettséggel eszegetem, mikor is érkezik egy helybéli osztálytársnőm. Elképedve megáll és azt kérdezi. Te mit csinálsz? Reggelizem. Feleltem rezignáltan. Hogy lehet ilyet csinálni? Úgy, hogy éhes vagyok. Később rájöttem, hogy hiba volt. Mármint reggelizni. A gondoskodó osztálytársnőknek köszönhetően, odabenn pogácsák, krékerek és üdítők várták a vizsgázókat. Pusztításukból, a felkészülési idő alatt én rendesen kivettem a részemet. Valamiért a többiek diétáztak. A második évet a tanácsháza udvarában található épületben hallgattuk. A pégé tanár fantasztikus volt. Leült és könyökölve, egyik cigarettát a másik után szíva adta elő mondandóját. A vizsgákra lediktálta a tételeket. Ekkor történt, hogy azt kérdezte, rekedtes, nagy dohányos hangján. A kérdéshez tartozik, nem tudom mondtam e? Mire egyik osztálytársunk megjegyezte. Igen tanár úr. Az előadáson szó szerint ezt tetszett mondani. Szégyen? Nem szégyen? A harmadikat, valószínűleg szintén az udvari épületbe végeztük, (de ha jobban belegondolok mégsem, mert beugrik a díszterem, nagy csillárja a kis előadásokon) ami megmaradt, hogy nem vállaltam kis előadást. Azt hiszem (ilyenek) ketten voltunk Hajdu Janival. A tanár úr azt mondta, aki nem vállal kis előadást, az év végén két tételt húz. Mivel nem a kedvenc témaköröm volt a tananyag rögtön átláttam, hogy úgy járok a legjobban, ha nem vállalok kis előadást. Tanulni valamennyit úgyis kell, szégyenben nem maradhat az ember, de most irodalmazni, meg felkészülni semmi kedvem. A záróvizsga a nánási strandon volt. Egy kis terembe mentek be akik, tételhúzás után felkészültek, de a vizsga is ott zajlott. A nép meg ott téblábolt az ajtó előtt. Mondom Jamynak, ne toporogjunk itt mi is, menjünk biliárdozni. Tíz forintért béreltük az asztalt és löködtük a golyókat. Tettek ránk megjegyzéseket, de mi lazítottunk vizsga előtt, amiben a sör is szerepet játszott. Igen ám, de aki kijött az unta magát. Mondja, hogy Ő is beszáll. Mondtuk, hogy tíz forint az asztal bérlet. Voltunk olyan nagyvonalúak, hogy aki kifizette a tízest, azt hagytuk játszani. Kezdenek már teregetni az ebédhez, az ajtónál meg érdeklődnek. Van e még, aki nem vizsgázott? Persze, mi még nem. Menetben mondom Jamynak, hogy még két tételt kell előadnunk. Azt mondja. Ne mondjuk meg, úgyis elfelejtette már a vénember. Ne légy hülye. Cirka tíz percünk van. Csak jobb, ennyi idő alatt két tételről beszélni, mint egyről. Húzom a tételt. Felírja. Mondom, nagy bánkódások közepette, elnézést Tanár úr, de én nem tudtam kis előadást vállalni. Húzom, felírja. Tőtöm az időt. Jamy húz, felírja. Ő is bevallja, hogy kér még egy tételt. Tippem bejött alig szóltam néhány mondatot és áttérhettem a másik tételre. Kintről ugyanis, már nagyon behallatszott a tányércsörgés. Mit tesz Isten dicsérettel zártuk a vizsgát. Mondván, hogy milyen becsületesek voltunk és vállaltuk a plusz tételt. -.appa.