appasztorik

Akarmi, mint egy szatócs bót

-’23. október eleje

2024. november 30. 09:21 - appasztorik

-’23.10.07.

Szombat délután Attila, és Én is viszünk kishallal csalizható botot. Én még a csalihal fogással bíbelődöm, amikor Attila a Guru kukoricával már a második törpét fogja. A hatodik törpe után sikerült fognom egy 2-3 deka közti bodorkát. Vágom szeletnek és indítom Én is a horgászatot. Letalpalt szerelékem úgy van szerelve, hogy egy búvárúszó is közbe van iktatva. Az a gyanúm, a búvárúszó túl magasan lebegtette a halszeletet. Kapás nélkül sikerült megúszni a süllőzést. Attilának fenéken voltak kapásai, mi több egy halszeletet elvitt valami. Gondolom apró törpe, addig nyammogott rajta, amíg le tudta tépni. Egy törpét megfogott. Én egyre kevesebb lelkesedéssel úsztattam a négyes bottal. Az elképzelésem az volt, hogy időnként beugrik egy-egy tenyérnyi keszeg. Sikerült is egy 4 dekás bodorkát fogni, ami ugye közel sem tenyérnyi. A 10 törpém 31 deka volt. Ez volt a 111. horgásznapom. Attila 3 törpéje 13 deka volt. A vasárnapi pecára mindketten átszereljük a rablóhalazó szerelékeinket. Csakhogy délben olyan sötét volt, szitáló esővel, mint amilyen este hatkor szokott lenni.

-’23.10.08.

Ránk virradt a vasárnap. Sötét borult idő. Ebből nemigen lesz horgászat. Én azért előszedtem egy másik kishalas horgászatra alkalmas cuccot. Úgy van megszerelve, hogy a zsinór végén, és a főzsinóron is van egy forgókapocs. A főzsinóron lévő kapocs, stopperes megoldású. Így utólag, a használatközben derült ki, vannak ennek a szerelésnek hiányosságai. Az alapötlet az volt, hogy ezzel a megoldással tehetek előkét a zsinórvégén lévő kapocsra, és a főzsinórra akaszthatom a tányérólmot. A másik variációban végólmos szerelékként használom, amikor a főzsinóron található kapocsra teszem az előkét. Mivel a csúszó kapocs felett nincs stopper, ezért a hal amennyiben a spicc felé indul meg, akkor nem látom a kapást. Az viszont kiderült, alulra több stopper kellett volna. Mit tesz Isten? Délután megszűnt a csepergés. Megvirradt és kisütött a nap. Akkor horgászat! - bár elég erős szél fújt. Attila hozta azt a botot, amit át akart szerelni. Én előszedtem a „küsz”ölőt. (Ne kelljen a négyessel szerencsétlenkednem). Ez egy rövid 2,32 méteres bot, amit saját kezűleg fabrikáltam, még versenyző koromban. Gyorsan fogtam is öt halat, amiből egy mellém eset a vízszélén. Ez idő alatt Attila rakott fel gurus kukoricát. Sok jelentkező volt rá, és fogott is egy 3 dekás törpét. Nekem nagy horgom volt. Úgy indítottam, hogy az előkét a főzsinóron lévő kapocsba akasztottam. Fogtam is egy szép törpét. Atilla is kishalra váltott. Nagyon gyorsan hordták el a halszeleteket. Fogtam még három küszt. A horgot áttettem a zsinór végén lévő kapocsra. Így sikerült is fognom egy, az elsőtől kicsit kisebb törpét. A két törpe 12 deka volt. Ezzel a módszerrel a kapás jelentkezésekor átváltottam kart, és a húzásnak megfelelően engedtem a zsinórt. Haladván az idő,  ¾ hat után volt néhány rablás, de hiába dobtuk oda a szereléket, a halak nem díjazták. Ott látszott rablás, ahol addig volt behángálva a szerelék. Közben megjött Józsi. Kálvinon volt, de nagyon erős szél fújt, ezért ott hagyta. Mondta megy a mellettünk lévő helyre. Nekem jó kapásom lett. Mikor éreztem, hogy egész erősen húzza, az ujjaim közül a zsinórt bevágtam. Meg is lett egy tenyérnyi 8 dekás sügér. Elkezdtem pakolni. Mindenki mondja milyen jó a fényváltás, de a hideg is egyre nagyobb. Az meg nem jó. Fázni kezdett a lábam, az iszapban lévő dagonyászástól. Józsi kiabált, hogy fogott egy 40 centis csukát. Itt a méret 50 centi. Mikor mindent bepakoltunk, akkor mondta, hogy jött egy süllő, de az is kisebb, mint az itteni (megnövelt) méret. Hát ez a fiú tud valamit.  -.appa. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://appasztorik.blog.hu/api/trackback/id/tr8618741840

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása