appasztorik

Akarmi, mint egy szatócs bót

Éljen augusztus 20

2024. október 02. 06:20 - appasztorik

(de még a tavalyi)

Mondhatjuk ez egy nagyon jó, és haladó hagyomány. Lehet menni horgászni. Jó találmány ez az ünnep. Szent István, szent kenyér, hát a kommenista alkotmány megszűnt. A szent alaptörvénynek tudtommal nincs ünnepe. Elég az, hogy gránit szilárdságú. Jobb anyag, mint amibe Mózes írta a 10 parancsolatot. Azt is átirkálták már a papok, ha nem is annyiszor, mint az Alaptörvényt (eddig 13-szor, ha jól számoltam). Na! Elég a világi hívságokkal foglalkozni. Menjünk horgászni. Jó korán elindultunk. Így még napsütés volt a parton, mintegy félórán át. Délelőtt szereltem egy süllőzőt. Balra Attilától, beraktam a nádas mellé. Attila fogott egy küszt, azt felvágtam és a farki rész lett a csali. Mondta, hogy hamarosan rázza a törpe. Ez így is lett. Attila hamarosan be is vágott. Mondtam, hogy nyeletni kellett volna. A következőnél, odatelepültem a bothoz, és sikerült is fognom egy szép törpét. A további haldarabokat ügyesen lelopkodták a törpék. Valószínűleg a rákok is besegítettek, mert amikor megnéztem a csalit, akkorra kiették a hal szemét. A szembe oldalon szépen turkáltak a halak. A süllőző horogra három szem kemény kukoricát tettem és bevetettem a szemközti oldalra. Egészen jó kapás volt. Emelte a jelzőt, görbült a bot, csak semmisem akadt. A horogszára felől elvitt két tengerit. Visszadobtam egy szemmel, de nem volt rá, jelentkező. Előtte való naphoz képest megváltozott a víz áramlása. Nem ment a közelben lévő öntöző szivattyú. E miatt az áramlás megnyomta felénk a vizet. Rendre leakadtam. Fogtam gallydarabokat. Egy faágast. Egy 50 gr-os kosarat. Az ólom előtt lévő fülbe akadt a horgom. Ebben, az lepett meg, hogy a fül kétoldali zsinórja, párhuzamosan össze volt tapadva. Szép termés a tegnapihoz képest, amikor ocsuként egy tenyérnyi kagylóhéjat fogtam csak. Kisebb halak jöttek, mint tegnap. Most fogtunk bodorkákat is. Törpe is több volt. Sok hal nem érte el a méretet. Ezt sem tudom felfogni. Mi értelme van a 15 centis méretkorlátozásnak. Azt gondolom csökötté fognak válni a halak. A Balázs-érben az egy dekás bodorkák, már ivar érettek, a másfél dekás e.kárászok szintúgy. De, vissza a történethez. Rengeteg kapásunk volt, de túl puha volt a kukorica, és nagyon ügyesen lopkodták le a horogról. Attila nagyobb horgára, ez fokozottan érvényes volt. Így Ő, az egy küsz, két törpe, és két bodorkájával, 13 dekát fogott. Én 37 halat fogtam, ami 1,64 kg volt. A süllőzőn variálnom kell majd. Rengeteg süllőrablás volt, de eszében sem volt fel venni a szerelékem. Valószínű, hogy este hat után kellen bevetni a süllőzőt. Előtte a törpék még nagyon élik a világukat. -.appa.  

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://appasztorik.blog.hu/api/trackback/id/tr7018695866

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása