appasztorik

Akarmi, mint egy szatócs bót

A Magyar igazság  70/2024 (IV.13.) töprengés

2024. április 13. 07:15 - appasztorik

  (mármint a Péteré)

  • Akárki, akármit mond a kormány az igazság oldalán áll. Mondom is, hogy miből gondolom. Varga Judit, azt mondta, hogy volt férje, ő rá, mint igazságügy miniszterre való tekintettel kapott jól fizető állásokat. Lássuk be, ez nem volt szép Judittól. Rá, Péter egy rossz szót sem mondott. Pont azt felejtem el a végén, honnan, és miből tudjuk a tökéletes igazságot. Az bizony a kormány nyilatkozatából kiderült. Azt is el kell ismernünk, hogy ez a kormány részéről is roppant gáláns dolog. Azok után, amiket Péter, az új igazság bajnok, a kormányra és rendszerére mondott. A kormány az igazság mögé áll. Nyíltan kimondja, ha valami nem igaz. Ki is mondták. Szerintük a NER-ben nem osztogatnak a csókosoknak pénzes állásokat. Teszem hozzá ez így helyes is. Azt gondolom, nem kell a jó állásokat osztogatni. Az alanyi jogon jár. Ilyeténképpen osztogatásra semmi szükség sincs. Jó az ilyen téveszméket hirdető pletykákat, mielőbb tisztázni.
  • Erről jut eszembe, az egyház is tisztázza a dolgait. Hogy melyik? Na, mégis? Hát amelyik, éppen mászik ki a pöcegödörből. Legalábbis próbálkozik. Teszem hozzá szememben sikertelenül. Rúgkapálásukkal, amivel Balog püspököt védik, egyre mélyebbre süllyednek a fekáliába. Azt gondolom, ezáltal már nemcsak a püspök nertárs szaros.
  • Közleményt adott ki a Magyarországi Református Egyház Zsinata Elnökségi Tanácsa. „Az a hangvétel és stílus, amely az elmúlt hetekben a Magyarországi Református Egyházzal kapcsolatban közéleti és egyéb fórumokon megnyilvánult, méltatlan nem csak az egyházhoz, hanem a tisztességes közéleti vitákhoz is”. Hát hajjátok! Balog püspök dógait nézve, nagyon nehéz tisztességről beszélni. Akkor beszélhetnénk tisztességről, ha a pispeket kirúgnák az állásából. Tovább megyek. Hogy jön ez az ember ahhoz, hogy szájára vegye bármikor is a Biblia szavait. Hogy nem súlyt le rá Isten haragja, és nem taszítja le a szószékről, amikor oda felmegy, és hirdeti az igét.
  • Azt is mondja a Magyarországi Református Egyház Zsinata Elnökségi Tanácsa: „kérik azokat, akik illetékességből vagy illetéktelenül a református egyház belső ügyeit megvitatják, tegyék ezt azzal a tisztelettel és méltányossággal, amely egy több évszázados egyházi közösséget, annak vezetőit és tagjait ebben az országban megillet”.
  • Tuggyátok, - mit nem értek? Mi köze az évszázadoknak, ehhez az egészhez. Beszéljünk a jelenről. Zsinata Elnökségi Tanácsa most, szerecsenmosdatást végez. Magasnyomású mosóval próbálják Balogról leveretni a slamasztika maradványát, amibe önszántából keveredett. Milyen felhatalmazási alapon hirdetnek Balognak bűnbocsánatot. Aki szégyentelen módon püspök maradt, és  Dunamelléki egyházkerület vezetését is megtartotta. Fosszák meg minden egyházi tevékenységétől. Éljen meg abból, amit politikusként keresett.
  • Jut eszembe! Ha, mégsem lenne igaz, hogy a csókosoknak nem osztogatnak jó állásokat, akkor vígan megél különböző tanácsadói testületben való részvételből.
  • Csak úgy zárójelben. (Az említett két emberrel kapcsolatban, az jut eszembe. Fideszesből nem lesz szalonna). -.appa. 
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://appasztorik.blog.hu/api/trackback/id/tr9518380071

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása