appasztorik

Akarmi, mint egy szatócs bót

Mi is akarjuk amit a WEF? 214/2023 (12.27.) töprengés

2023. december 27. 09:04 - appasztorik

  • Hát, hogyne akarnánk! Mindenki egyaránt részesül minden jóból. Megkap mindent, még tán dógozni se kell. Ez jobb, mint amit a cocilizmus ígért. Ott úgy vót, mindenki munkájának megfelelő mértékben részesül a javak elosztásából. A baj az volt az egésszel, mint ami most a demokráciában is van. A politikusok kapták a tortából a legnagyobb szeletet. A többieknek nemhogy torta, de néha száraz kenyér sem jut. Akkor mán inkább Sváb, meg az ő WEF-je.
  • Ugye, azt fejtegettem legutóbb, hogy WEF vezér Svábnak szimpatikus a kínai típusú kommunizmus. E közben elfelejtettem megemlíteni, hogy tegnap volt Mao születésének 130. évfordulója. Ő a Kínai Népköztársaság megalapítója, és 1978-as haláláig vezetője. Jut eszembe, úgy érdekességként, hogy 1975-ben részt vettem a IX. határőr kerület röplabda csapatának tagjaként egy versenyen. A felkészülés során használtunk Mao labdát.
  • E helyett, emlékezzünk vissza arra, hogy Sváb álma, és nemes céljaként, egy olyan szép új világ lebeg, amelyet igazából egy WEF vezérek által kiválasztott technokrata, globalista elit irányít majd. Az eddig ismertetettekből számomra kiderült, hogy volt ugyan szó választott vezetésről, de végig gondolva az egészet kiderül, nem demokratikusan megválasztott emberek irányítják majd a világot. (Tán-csak, nem úgy, mint most?)
  • Kérdés: jobb e, ez az irányítás? – amikor áldemokratikus választásokon, biztos nyerő politikusok nyerik a választásokat. Az bizonyos, hogy egy WEF által a háttérből irányított világgazdaságot nehéz lenne megbuktatni. (A mostanit is lehetetlen). Jegyzem meg, jelenleg a világot az USA irányításával levezényelt válságokon keresztül manipulálják. Ezt a dollár mindenhatósága teszi lehetővé. Úgy csinál mindenki, mintha a dollár valós pénz lenne, és nemcsak szép színes papírdarabka. Ezért is igyekszenek áttérni, az elektronikus pénzre. Az, aztán végképpen nem ellenőrizhető, hogy mennyit ér. Itt van az ideje, hogy meglottyanjon a dollár és újabb válság fusson körbe a Földön.
  • Mi lenne az előnye, ha megvalósulna a WEF terve. A világ összes polgára hasonló módon, hasonló körülmények között élné békében és barátságban. Az ellenzők szerint, az így létrejött világtársadalomban ostobán telnének a hétköznapok. Létrehoznák a Föld nagy közösségét, amely elvegetálna az ürességben, a nagy semmiben. Az elképzelések szerint az emberek jól éreznék magukat, hiszen semmire sem lenne gondjuk.
  • Gondoljátok már végig! Mindenki frankón, jól ellene a maga kis világában. Okos kütyükön, és tévé műsorokon keresztül elirányítgatnák az emberiséget. A tömegtájékoztatás nevében és hevében olyan mennyiségű információt zúdítanának rá, hogy csak húzgálja ujjacskáját a kütyün. Ez se érdekel. Ez se, - mert mi közöm hozzá? A lényeg. Ne érdeklődjön semmi iránt. Tudják, mi jó neki és megkapja. -.appa.
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://appasztorik.blog.hu/api/trackback/id/tr6218289167

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása