Böngésztem a régi dógok között. Egy 2010-es mappában találtam.
Azon elmélkedem a jó meleg szobában, hogy ezelőtt néhány évvel januárban már tudtunk fogni a jeges partról keszegeket, zömében bodorkákat. Amikor elment a jég, a Keleti-főcsatorna téli állását kihasználva rámentünk a még fagyos sásra, melyet nem egyszer jég és hó borított. Most Isten igazából jég sem volt a Keletin, így aztán bárki beláthatja, hogy nem tudtunk jég veszte után menni horgászni. Kinn nincs különösebben hideg., tehát nem ez tart vissza. A fő ok, hogy nem rendelkezem azokkal az okmányokkal, amik a horgászathoz szükségeltetnek. Nem csigázom tovább az érdeklődést, rátérek arra, hogyan is csináltuk ezt a féle horgászatot. A csatorna sodrott oldalán úsztattunk, kihasználva a mélyebb vizet. Többnyire pár halacskát fogtunk. Amikor sokat fogtunk azok aprócskák voltak, de mit tehet az embert, ha viszket a tenyere a karbon után. Egyszer Seller Sanyival úgy döntöttünk, hogy megyünk. A légnyomás alacsony, lóg az eső lába, ezért a híd alatt verünk tanyát. A víz gyönyörűen tiszta, de olyan hideg, hogy szinte a kezembe üt a hideg, amíg megkeverem a kaját. Nagyjából vizet mérek, és szórom a gombócokat. Nem sokat, mert ilyenkor nem szabad túlzásba vinni, hiszen a víz hideg és hamar jól laknak a halak. A visszavonulás gondolatával foglalkozunk, amikor egy óra tíz perc után Sanyi egy bő tenyérnyi dévért fog. Arról kezdünk beszélgetni, hogy régebben a horgászat előtt egy órával Sanyi kiugrott és beetetett. Jó szagos és meleg gombócokat dobált be. Most ez elmaradt. Ha már a hal nem eszik, akkor neki látunk a teljes tudományos tényfeltáráshoz. Azt is megállapítjuk, hogy a nagyjából történt vízmérés miatt a kapások bentebb és lejjebb vannak, mint ahogy szándékomban állt beállítani az etetést. Íme egy eklatáns példa arra, hogy az úszózásnál milyen fontos a precíz, pontos vízmérés. Folyóvízen ez kiemelten igaz. Hiába gebeszkedek, az ötös direkttel nem érem el az etetés sávját, míg Ő az orsós bottal könnyedén meghorgássza azt. Meg is van ennek az eredménye. Sanyi nyert három-kettőre, és még a halai is jóval nagyobbak. Ő a nyolcas főzsinórnak és a hatos előkének is tulajdonítja. A következő hétvégén mind a két nap megyek. Keverem az etetőanyagot. Ugyan olyan hideg a víz, mint egy hete. Beetetek, majd egy órácskát twisterezek. (A kíváncsiak kedvéért elárulom, hogy minden eredmény nélkül.) Ennyi idő talán elég ahhoz, hogy beálljanak a keszegek. Keszegeket sikerült is fognom, a legnagyobb félkilós volt. Még egy nagy eltérés volt az előző évekhez képest Néhány csalihal méretű bodorka ugrott be csak, holott régebben a bodrik voltak többségben. Ebből persze, csak annyi tanulságot vonhatunk le, hogy sohasem mehetünk biztosra. Ami évekig jó volt, az a körülmények hatására megváltozhat és nekünk is változtatni kell.
A módszer: - az első alkalommal nyolc méteren rakóssal fogtam a halakat. Sok kis bodorka volt a jutalmam. Ekkor még 10-es előkét és főzsinórt használtam. A 0,7 grammos úszót pontosan fenék felett sodortattam. Visszatartáskor az erős sodrású Keletiben fellibbent a csali, ennek tulajdonítom az apróságokat.
- azóta öt méteres, vagy négy méteres spicc bottal horgászom. Az úszó teherbírásán nem változtattam, de vastagabb zsinórt használok. A sekélyebb oldalon nyolc méteres spicc botot használok 1,2-1,5 grammos úszóval, hogy jól be tudjak dobni. A lényeg, hogy a hosszú sleppel a meg-megállítást megtudjuk csinálni. A hosszú slepp azért szükséges, hogy ne libbenjen fel túlságosan a csali. Ezt elkerülendő, természetesen lehetne nagyobb úszót használni., de ilyenkor sok kapás egyszerűen abbamarad. A kapás gyakorta úgy jelentkezik, mintha úszónkat oldal irányba sodorná az áramlat. Nem nagyon ellenkeznek a halak, olykor a víz felszín közelében kezdenek rugdosni, addig, csak a súlyt érezzük, mintha egy sás darabot akasztottunk volna. Nagyon vehemens kapásokat nem várhatunk, ha mégis bekövetkezik, akkor sügér kapott a csalinkra, vagy harcias apró bodorka.
- Próbáltam a bolonyait, de ez a módszer a nagy úszó miatt nem volt igazán eredményes. Másfél, két hónap múlva már jól használható a felszerelés, amikor indulnak a keszegek ívni.
A csali: Apró trágygiliszta, vagy csonti. A gilisztából is fogósabb a félbe tépett. Csontiból egy szem. Van, amikor a piros, van amikor a fehér a jobb. Enyhén zavaros vízben többnyire a fehér a jó. Sanyinak bejött a lebegő kenyér. Régebben a kicsit keményített palacsinta tészta is szép eredményeket hozott Neki.
Az etetőanyag az etetés: - mint minden hideg vizes horgászatnál, egy kicsit aromásabbra keverhetjük a kaját. Az etetőanyagot bedobjuk és várunk. Leghamarabb félóra múlva jelentek meg a halak. Ne etessünk túl sokszor, mert elriasztjuk a jobb bodorkákat. Nagyon vigyázni kell, hogy milyen állagú anyagot állítunk össze. A nagyon szétomló etetőanyagot messzire sodorja a víz. A jobb halak megállnak lent, és ott csipegetik össze, a sodródó élelmet.
A zsinór: a főzsinórral 14-esig is felmegyek. Sanyi a nyolcasra esküszik.
A horog: 16-os, 18-as horgot használok. Lényeg, hogy könnyű legyen, így könnyebben tudjuk a csalit lebegtetni. Igaz, a hideg víz nagyobb viszkozitása miatt könnyebben lebegnek a dolgok, de a nehéz horog azért sem jó, mert a hosszú slepp miatt sok giz-gazt, szemetet összeszedhetünk a fenékről.
Jó tanács: ajánlatos nagyméretű száraz rongyot vinni magunkkal, a kéztörléshez. Jobb a halnyálkát is ebbe törölni. A többrétegű öltözködés elengedhetetlen. A kézmosás a jeges vízben nem egy vágyálom. A hideg levegőhöz társulhat még egy kis szél. Jó tehát egy kesztyűt is vinni magunkkal. Ezek ne riasszanak vissza senkit, mert a fogás öröme kárpótol.
-.appa
