2022-05-02
Kicsit később mentünk ki, mint előző nap. Így is meleg volt. A víz kicsit gyorsabban folyt. A nyárfa pihe jobban szállt. A 36-os főút felé nézve, mintha sűrű pelyhekben esett volna a hó. Attila 3-as spiccel, Én a másik négyes szereléket súlyoztam be. Lap ólmot megint nem hoztam. Így, egy picit ez is túl lett súlyozva. Sok elakadás volt, mert nagyon nő a hínár. A szombati, hűtőben tartott kaját használtuk. Erre mondják: egyszer hopp, másszor kopp. Most, nagyon koppra állt a dolog. Nem nagyon fogtam. Pontosabban nem fogtam. Egy órán át, csak kapások voltak, de egyszerűen nem akadt semmi. Kiderült aztán, hogy egy deka körüli törpék a tettesek. Mellé még szerencsém sem volt, mert az etetőanyagos kezembe a nyálkás törpe beleragadt a tenyerembe, és kettőt is mellé dobtam, a száknak. Teszem hozzá Attila sem jeleskedett. Egy félórával tovább maradtunk. A legvégén fogtam egy 10 dekás e.kárászt. Mellé 13 db vegyes halat. Ebben volt törpeharcsa, küsz, bodorka, és vörösszárnyú. Ez volt 21 deka. Attila szintén 21 deka vegyes halat fogott. Kilenc darab volt, de abban volt egy nagyobb törpe. Neki még az elején jött egy 8 dekás e.kárász. Volt egy sügere, amit 3 dekásnak saccolt. Így utólag okoskodva azt gondolom, hogy az ötös boló a gyorsabb folyású vízen, talán eredményesebb lett volna. Ott is volt a bot az autóban, csak lusta voltam érte menni. Azon 1,5 g-os teherbírású úszó volt. Erre, nincs experimentális bizonyíték, mondaná Attila. Oszt igaza lenne. Megjegyzem, már az gyanús volt, hogy egy autó állt ott. Az, az egy horgász is elment kis idő múlva. Azt mondta kis törpéket fogott, meg kis keszegeket. Ennyi a történet. -.appa.