- Nem a filmről fogok beszélni. Annyira nem érintett meg. Engem nem szórakoztat, - miért foglalkoznék akkor vele? Nem vagyok Én filmesztéta, aki pénzt kap azért, hogy filmekről írogat. Na, erről ennyit.
- Jogosan merül fel a kérdés. Miért álltam elő ezzel a címmel? Nagyon egyszerű. Erről a párhónappal korábbi macskafogásról eszembe jutott egy múltszázad hatvanas évek eleji történet, amit az ötvenes évek közepén kezdek. Sátoraljaújhelyen vagyunk, bár ez mellékes. Kétéves koromban költöztünk a Kölcsei utca 16 szám alatti ház, hátsó lakásába. Az elsőben Bodnárék laktak. Ahogy összeraktam a történetet, Mi kijelölt bérlők voltunk. Havonta 10 forintot fizettünk Bodnáréknak. Akkoriban kezdődött a macskákkal való kapcsolatom. Tipegő gyermek voltam. A macska gyorsabb volt Nálam. Bodnár bácsi odatette elém, hogy simogassam. A macskák szeretik az ilyesmit, ha éppen olyan hangulatuk van. Putyu forgott, és eközben a számba került a farka. Azt gondolom, ez vezetett odáig, hogy nem szívesen simogatok állatokat. Nem vagyok szívtelen. Amelyik nagyon igényli, ha lefekszik elém, akkor lábbal, cipőtalppal megsimogatom. Na, erről ennyit.
- Egyszer Putyu napokra eltűnt, majd előkerült. Köhögött, fuldoklott. Bodnár bácsi vette észre, hogy bevágódás van a nyakán. Kitapogatta, hogy acéldrót. Elcsípte, egy harapófogóval, és Putyu kapott levegőt.
- Térjek át napjainkra. Sanyi barátomékhoz mentem, akiknél mindég van étel kirakva a macskáknak. A teraszon volt egy vemhes macska. Tavaly többször találkoztam vele az udvaron, mikor kölykeivel ott sétálgatott. Persze az ő kedvükért, a kertbe is volt élelem kirakva. Térjek vissza a teraszra. A macska ijedten konstatálta, hogy a lépcső felé elzárom az utat. Legalábbis, ezt hihette, mert felugrott az erkély korlátra, ahonnan visszanézett. Akkor láttam meg, hogy a nyakán, kétujjnyi szélességben hiányzik a bőr. Mondja Sanyi, - elkaphatta egy kutya. Eszembe jutott Putyu esete, és elmeséltem. Valószínű, hogy a kismama addig rángatta a hurkot, hogy sikerült kihúznia a fejét. A nyaka begyógyult. A kismacskák világra jöttek. A történet happy enddel zárult.
- Nem így a Tóbiásé. Ő egy kandur, ami uralta a területet. Egy nap megjelent előttem, roppant ramaty állapotban. Véres volt a szája, és kétségbe esetten nyávogott. Száját tátva hagyta. Láttam, hogy nincs foga. Arra gondoltam, hogy ki lehetett az, az aljadék, aki kiverte Tóbiás fogait. Rettenetes állapotban volt. A mellszőrzete, és a lábai véres szutyokkal voltak borítva. Ahogy mutatta, a fogai helyén gennycsomók voltak. A szája szélén, még az orrán is, vérző bevágások voltak. Erősen leveltek a sebek, e miatt mosakodáskor, ezt a ragacsot kente szét magán. Büdös volt szegény. Látom Én, meg sajnállak is jómacska, de nem tudok veled mit csinálni.
- Megbeszéltük Gizikével, meg Sanyival, hogy kamillateával kellene mosogatni. Meg is tették. Nem ment haza. Gizike az erkélyen takargatta. Jött egy erős hideg front, meg a húsvéti havazás. Tóbiás gazdái hazavitték, és elhelyezték a kazánházban.
- Tóbiás az óta megeszi a halat is. A két szemfoga visszanőtt. Mégsem végződött jól a történet. Ha találkozunk, felugrik a kerítés oszlopra, ahogy szokta. Ha megszólítom, felemeli fejét. Rám néz, de tekintete többnyire a semmibe réved. Valami elveszett számára. Sanyi azt mondja: próbálkozik, de dorombolni sem tud.
- Lehet e, ezen csodálkozni. Micsoda erőfeszítés kellett ahhoz, hogy amikor már az összes fogát kitördelte a hurok acélján, még akkor is tépje szájával, amíg az el nem szakad. Eltöprengtem rajta. Miért Én voltam az, akinek elmesélte a történetét. Néha arra gondolok, részemről is megérdemelne egy simogatást. -.appa.
