Még mielőtt valaki megörülne neki, mily nagyszerű dolog, hogy megírom a császármorzsa receptjét, azt gyorsan kiábrándítom. Még csak, horgász etetőanyagokról sem fogok írni. Angolmorzsa, belgamorzsa, lebegő, vagy süllyedő morzsa. Szó sem lesz ilyesmiről. Az is elég, hogy eddig volt. Apró jegyzetecskékre gondoltam, amik itt hányódnak a merevlemezen.

- Nagyon elgondolkodtató, amiket írtál. Szeretet, szerelem, féltés, fájdalom. Igaz. Minden mindennel összefügg. De! Szükségszerű e a fájdalom? Óhatatlanul megjelenik mindég? Szükséges e, hogy rémképeink legyenek? Kell e arra gondolnunk, - hogy mik történhetnek? Kell látnunk mindenek az árny oldalát? Nem válik attól nyomasztóvá az élet? Aztán az is kérdés, - szorongunk minden éjjel? Éjjel azért, sok jó dolog is történik. Gondolkodik az ember dolgokon. Pihen, ábrándozik, alszik és álmodik. Olyan világba csöppen, amiről nem is álmodott. Ébrenlétében nem is gondolt rá. Vannak visszatérő álmok. Vannak persze álmok, amik nyomosztóak, de abból meg olyan jó felébredni. Hirtelenjében erre gondoltam. Most azonosultam a felismeréssel, hogy ebből az aspektusból, ilyen mélységig, még nem gondolkodtam el. Ideje volt már.

- Az ember, abban a téveszmében tetszeleg. Bájolog, hogy Ő irányítja a sorsát. Megfontoltan, mérlegelve, mintha birtokolná a bölcsek kövét. Nem veszi figyelembe, hogy sorsa, a vele történtek, rajta kívül álló okok miatt következnek be. Mondhatnám azt is, sorsunkat a vak véletlen, random generálja. Persze belátom Én. Hülyén jönne ki ezt beismerni. Nem mondhat ilyeneket a teremtés koronája, aki társteremtőként van Isten mellett.

- Két kedves hölgynek írtam a következőket, azon egyszerű oknál fogva, hogy egyikük csatlakozott a másik véleményéhez. Sajnálom, hogy megint az életről írtam. Tény élünk. Amikor nem élünk, akkor már nem foglalkozhatunk az élettel. Ki tudja? - abban a másik univerzumban, ahová kerülünk, - vajon mik vannak? Tudjátok, amíg az ember fiatal, akkor nem foglalkozik az élet kérdésével. Élünk is kész. Más nem is szükséges. Jól elvagyunk. Maradjon is így. Én, - vélem, ez hibám - gyakorta térek vissza, az élet kérdéséhez. Öreg lettem. Az öregség nem kor kérdése. A halálhoz való közelség határozza meg. Ebből a szempontból, egy újszülött is lehet öreg. Nos, mikor 2016-ban infarktust kaptam, elgondolkodtatott a dolog. Be kellett látnom, az ember bármikor meghalhat. Abban igazatok van, semmi értelme ezzel a dologgal foglalkozni. Megint csak az derül ki, a Prédikátornak igaza van. Hiábavalóság. Ez is hiábavalóság. Elnézésetek kérem, a felvetett témáért, és természetesen, ezért a hosszú levélért. -.appa.