appasztorik

Akarmi, mint egy szatócs bót

Valami nem stimmel, 181/2022 (11.15.)

2022. november 15. 17:25 - appasztorik

  • úgy értem a Fidesz körül. Mondanak le sorba az emberek. Mondjuk Palkovicsot rég el kellett volna zavarni. Néhány hónappal ez előtt, még Viktor is valami olyasmit mondott, hogy bármit rá lehet bízni, megcsinálja. Persze lehet, pont ez volt a történelmi feladata, hogy tönkre tegye a hazai tudományos életet. A Mi kormányunk koncepciójába ez is bőven belefér. Sosem tudhatjuk, hogy amit mondanak, az hogyan viszonyul ahhoz, amit tesznek. Vitézt is vesztettünk pedig az rokon gyerek. A Palkoviccsal együtt megszűnt minisztérium helyet lesz egy másik. Lázár kap plusz feladatokat, aminek örül. Ne feledjük, szép lassan lopja magát vissza a hatalomba. Ne kombináljatok, - ezen kívül mit lop még? Veszélyes ember, mármint Orbánra nézve. Amilyen törekvő, még vesztét okozhatja. Az volt a jó megérzés, amikor Viktor perifériára tette.
  • Egyenlőre, Orbán Viktor nem aggódik. Bízik a hadseregben. Az utóbbi években sok pénzt nyomott a fegyveres testületekbe. Értve alatta azt is, ami az egyének számára juttatás. Most egy új szervezeti egységet hozott létre, amelyet közvetlenül ő irányít. Ezzel kivette Katika kezéből a hadsereg főparancsnokságát. Mit mondjak? Barátságos jámbor asszonka. Nem egy harcias teremtés, ezen nemigen izgatja fel magát. Az új egység nem más, mint a Miniszterelnök Katonai Irodája. Ennek az irodának természetesen van vezetője, akinek a tevékenységét, közvetlenül Orbán Viktor irányítja.
  • Ne feledjük el, hogy a miniszterelnöknek rengeteg munkája van. Feladatainak ellátása érdekében segítségre van szüksége. Beláthatjátok, és nem akarhatjátok, hogy nem menjenek jól Viktorunk dolgai. Ezt segíti a Miniszterelnöki Iroda, és a Miniszterelnöki Programiroda. Az, hogy a Mi dolgaink, értve alatta a lakosságot, - hogy mennek? - az egy lényegtelen, mellékszál.
  • Mit is fog csinálni, ez az iroda? - „a Miniszterelnök Katonai Irodája ellátja a miniszterelnök által meghatározott, a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség feladatainak végrehajtásával és működésének nyomon követésével kapcsolatos feladatokat, valamint figyelemmel kíséri a haderő- és védelmi ipari fejlesztési stratégiák és programok vezetői szándék szerinti megvalósulását”. Ennyi, az egész. Ne aggódjatok! – Viktor irányítja őket. Meg tudja csinálni. -.appa.
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://appasztorik.blog.hu/api/trackback/id/tr7617979328

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása