- Amit sugall a kormány az nem igaz. Nem a megemelt bérek miatt van infláció, hanem éppen a gyenge forint miatt, és az energia- és az élelmiszerdrágulás miatt. Ezen a véleményen van Bod Péter Ákos is. Hihetünk e neki? Az Antall kormány idején volt az MNB elnöke. Leragadt a régi gazdasági tételeknél. Van e fogalma az unortodox gazdaságirányításról? - ami hazánkat sikeressé tette. Aligha! E miatt mondhat olyat, hogy az évek óta gyenge forint miatt drágul minden. Nem veszi figyelembe az Orosz Ukrán háborút. Igaz a kormány sem veszi figyelembe, hogy már a háború előtt is szarul álltunk. Ami, azt gondolom az Orbánféle ad hoc, átgondolatlan ország irányításnak köszönhető. Itt kicsit módosítok. Annyiban átgondolt, hogy a kormányfő abból indult ki, mindég lesz mire fogni, - miért ilyen a helyzet? Azt is tudta, hogy a jó piár fogásokkal a nép nagy része csonk nélkül elhiszi, amit Ő, a messiás mond. Úgy vagyunk összerakva, hogy mindég valami megváltóra várunk. Aki természetesen nem jön el, és egyre mélyebbre süllyedünk a katyvaszba. Így aztán Viktorunk nyugodtan folytathatja a cigányokra jellemző gazdaságpolitikát. E mentalitás jellemzője, ha pénz kerül a kezedbe, azonnal el kell költeni. Egy keresettel (szinte) nem rendelkező család életében még érthető is. A szinte azért került zárójelbe, mert a közmunkáért adott alamizsna, nem tekinthető bérnek. Alamizsna alatt, ne a bibliai értelmezést vegyétek. Értsétek alatta, ami valójában. Egy könyöradomány, koldusnak adott csekély élelem, pénz, megalázóan, és méltatlanul csekély támogatás vagy adomány. Teszem hozzá, nagyon sok nyugdíj is van ilyen, annak dacára, hogy a kormány mennyire tömjénezi magát. Teheti, hisz keresztény koalícióban van. DE! Egy országot ebben a szellemiségben irányítani.
- Bod Péter Ákos a beszélgetéskor botrányosnak tartotta, hogy 412 forint egy euró. Az óta volt már magasabb is. Azt gondolom Én is, pedig nem vagyok közgazdász, hogy a forint gyengeségének kormányzási okai vannak, és nem a háború. Emlékezzetek csak Brumi ( 06.03.) nyilatkozatára, ami úgy megrengette a forintot, hogy a Holdról is látszott. Kósa kijelentései nyilvánosságra kerültek. 18 óra után 281 közelében tapogatott a forint. Bárcsak most lenne annyi, mondjátok. Azért, azt vegyétek figyelembe, hogy gerjesztették ezeket. Eljátszották ezt annak idején a svájci frankkal is. Önkormányzatoknak volt pénze frankban, amit az erős forintkor vettek, majd a forintgyengüléskor eladtak. Így több forintja lett, a hivatalnak, és természetesen az árfolyam hintáztatásról értesült, arra érdemeseknek. Aztán egyszer rosszul sült el a dolog. Utána önkormányzatok nem játszhattak a valutával. Természetesen ez magánszemélyekre nem vonatkozott. azt gondolom, éltek is ezzel a lehetőséggel.
- Hazánk rossz megítélése abból is adódik, hogy a magyar kormány nem tud, de nem is akar beszámolni az uniós pénzek felhasználásáról. Szerintem jogos elvárás. Vagyis a külső szemlélők számára megbízhatatlanok vagyunk. Gondoljatok, a pillanatnyi ötlet által sugallt intézkedésekre. Bevezetnek áttekinthetetlen különadókat. A veszélyhelyzeti kormányzás miatt nem tudni, kiket fognak legközelebb megadóztatni. Hangoztatva, hogy ez nem hárítható át a lakosságra. Amit persze a dézsmát befizetők figyelmen kívül hagynak. A kormány hallgatólagosan tudomásul veszi, a lakosság meg örül, hogy kiállt mellette a kormány. Nem engedte, hogy áthárítsák rá a plusz költségeket. -.appa.