A Tokajt már emlegettem. Volt még egy történet, ami emlékezetes számomra. Történetem, mondanom sem kell talán, szintén kimenőn történt. Ebből ne vonjon le senki téves következtetést. A laktanyában is történtek dolgok, de most inkább a kinti dolgokat írom meg. Ahogy visszaemlékszem, kivétel nélkül úgy voltunk vele, hogy mihint alkalom volt, akkor mentünk ki a laktanyából. Még a vacsorát sem vártuk meg. Ketyeg a papír. Usgyi. Vasárnap lehetett, mert meglehetősen sokan voltak a helységben. Az ajtó közelében üldögéltem. Mellesleg sosem törekedtünk arra, hogy beljebb kerüljünk. Az első szabad helyre leültem. Megjelenik két lány. Nézegetnek tanácstalanul. Nagyon sokan voltak. Egyikük megkérdezte nem ülhetnek e, az asztalhoz. Miért is ne. Egyetemisták voltak. Kis hétvégi kikapcsolódáson voltak. Kis idő múlva elbúcsúztam Tőlük. Feszélyezve éreztem magam, valahogy. Nem volt pénzem, hogy meghívjam Őket. Volt még egy hely. Vörös törpének hívtuk.  Ez egy pinceborozó volt. A 3-as kivezető útján volt, a jobb oldalon. Lépcsőkön kellett felmenni egy keskeny utcára. Ki találhatta meg először? Belépve az ajtón, aztán jó mélyre kellett lemenni. Rendeltünk egy kancsó bort, és jól elvoltunk. A nagy kerek asztalt körbe ültük. Ettük a zsíros kenyereket, és borozgattunk. A pincérek nagyon rendesek voltak. Jó nagy tál zsíros kenyeret hoztak. Hát, elsőre az ugrik be, hogy lila hagymával, de a pirospaprikával való megszórás is rémlik. Végül is mindegy. Az említett étek, mind a két szervírozási formában finom, és alkalmas arra, hogy a borozgatást segítse. Az jut még eszembe, hogy akár hol voltunk a városban mindég időben beértünk a laktanyába, a kimenő végére. Egyszer történt meg velem, hogy majdnem elkéstem. A Búza tér környékén vidámkodtam. Több ember is volt ott, egy idős, minden jel szerint prostituált csinálta a fesztivált. Rikácsolt, emelgette a szoknyáját. Pénzt dobálgattak Neki. Nagy nevetgélés volt. Egy alacsony felépítésű fából készült, csapágy kerekeken guruló, szerkezeten ült. Pesten is lehetett ilyeneket látni az aluljárók környékén. Közlekedés közben a kezükkel tolták magukat tovább, a koldulók. Így szórakoztunk ott, az idős asszony obszcén megnyilvánulásain. Egyszer-csak, odajön hozzám, egy ember és azt mondja: nem méltó, hogy egy határőr ilyesmiben részt vesz. Ebben teljesen igaza volt, ahogy végig gondoltam. Egy kiszolgáltatott, nemcsak testi, de lelki sérült asszonyon nevetgéltünk. Azt mondta, meghív. Menjünk el valahová. Mondtam jó. Azt hittem, ott a környéken valahol. Elindultunk. Mondja, menjünk taxival. Beszállunk. A Katowicébe, közli a sofőrrel. Mikor kiszálltunk. Mondom: ide fegyveres testületek tagjainak tilos bemenni. Ne törődj vele.  Bementünk. Ismerhették, mert a nagy tömeg ellenére azonnal jött a pincér. Rendelt. Alig kortyoltam a sörömből, már ott is volt két ember, akik igazoltattak. Na, megbuktam. Odaadtam a katonakönyvemet, de meg voltam győződve; ezt jelentik, és engem megfenyítenek. Azt mondja meghívóm: velem van. Zsebébe nyúl, és egy igazolványt mutat Nekik. Visszaadták a katonakönyvem. Biccentettek, és elmentek. Kiderült egy felderítő tiszt volt a vendéglátóm. Beszélgettünk. Egyszer, azt kérdi: meddig van kimenőd? Órámra nézek. Azt a! Futva sem érek be. Int a pincérnek. Fizet. Taxiba ülünk, és bemondja a címet. Megáll a taxi. A kapuügyeletes kilép, hiszen itt tilos megállni. Elbúcsúzom és kiszállok. Meglepve látja a határőr, hogy Én szállok ki, és indulok a kapu felé. Meg is állapítja: ez ámaz úri dolog.            -.appa.