Elöljáróban annyit, hogy ez az egész nem keszegezésnek indult. Vasárnapról maradt csonti, és etetőanyag is. Ha, a csukák nyugton hagynak, akkor próbálkozom a keszegezéssel. Útközben eszembe jutott, hogy a gilisztát megint nem tettem be. Nekem mindég útközben kellene lennem, mert akkor jutnak eszembe a dolgok. Ezen nem húztam fel magam, hiszen a főcél a pergetés. Ott vannak a csontik, ha éppen fánton-fánt. Pergetni kezdtem a Nyugati-főcsatornán, némi szerencsétlenkedés után. A bot spiccét nem engedtem le, ahogy mentem be a helyre. Az meg beakadt két ágba, összekötözve a damil által. A motyót lehajigáltam a földre, de talán a csodálatos napsütés hatására, még csak egy rohattannyát sem mondtam. A bothegyének emelgetésével, percen beül kiszabadítottam a damilt. A szél eléggé fújt, ezért időnként a zsinórom a nádasra keveredett, de minden alkalommal lejött. Dobálgatom a különböző mű csalikat, de a csukák nem reagálnak semmire. A nyiladékon át süti a hátam a nap. Megfordul a fejemben: a vízre esik a napfény. Keszegezni kellene. Elhessegetem a gondolatot, és átmegyek a híd másik oldalára. A szél a nehéz kanalat is befújja a nádszélére. Sikeresen kiszedem. Semmi nem történik, hiába dobálok. Keszegezni fogok, adom ki magamnak a vezényszót. Előszedem a szükséges dolgokat. Kiválasztok egy létrát, és átvonulok a híd fölötti mélyebb vízre. A létrán az ólom van elől. Miért nem vittem Én ezt fel megszerelni? Hiába tettem fel a kérdést. Nem jut eszembe, hogy miért nem. Vissza a kocsihoz. Nincs több négyes szerelék. Eszembe jut, hogy a zsebemben van egy 90 centis tartalék előke a fíderhez. Meg is állapítom: a fídert kár volt tegnap felvinni. Mindegy. Csinálok belőle egy 35 centis előkét. Vizet mérek, és 5 tyúktojásnyi gombóccal alapozok. Szórok pelletet, és kezdem az úsztatást. A nap, már alig süt a vízre, de a szél alig fúj. Szép kapás után nem fogok semmit. A következőnek hagyom, hogy merítsen, és egy gyermektenyérnyi bodorka kerül partra. Eléggé pikkelyhiányos. Látszik rajta, hogy csuka szájából szabadult. A következő halam kisebb, de legalább eszik a hal. Megyek a kocsihoz haltartóért. Beteszem a halakat, és horgászom tovább. Szépen jönnek. Megint megcsodálom a bodorkák azon képességét, hogy az úszón alig látni valamit, és teljesen üres horgot húz ki az ember (ötször tették meg). Egy apró bodorka kiemelésekor, hatalmas burvány keletkezik. Szerencsémre nem kapta el. Nem tudtam volna mit kezdeni vele. Néha dobtam pelletet, olykor féldiónyi, nem összenyomott etetőanyagot. Meghálálták a gondoskodást. Mérlegeléskor 39 bodorka volt 1,15 kg, és két vörösszárnyú 20 deka. Ki akartam használni a fényváltást, ezért újra pergetni kezdtem. Lementem a csónakig, de sehol sem történt semmi. Az újabb elengedett fél méter víz miatt a csónak megcsúszott a vízbe, e miatt a lánc teljesen feszes. Sok víz van benne, valószínűleg a farnál olyan rész került vízbe, ahol beszivárog a víz. Nem volt kedvem kimeregetni. Az átkötőre ki kellene néznem, a hosszúnyelű kaszával. Most, a nagyon alacsony vízállásnál meg lehet igazítani a horgászhelyünket. Lehetne készíteni lentebb is. Majd meglátom, - mit tudok összehozni.   -.appa.