Mondhatjuk, mindennek vannak előzményei. Nagydolog. Erre azt is mondhatjuk, ez igaz, de mindennek vannak következményei is. Ez attól van csak, hogy valaki kitalálta az okságot. Mutogassunk rá, - Ő a hibás! Mindenesetre jól kitolt Velünk. Ez a horgászat is szép példája ennek. Unalmamban Matchfishing-et nézegettem. Szilvási Szilárd mindenféle trükköket bemutat horgászat közben. Néztem a fíderezést. Én mán csak így írom, dacára, hogy az Akadémia nem hagyta jóvá a javaslatomat. Nem látom be, mennyivel magyarosabb a „feeder” kifejezés. Megint mellékszálon vagyok, de nem sokáig. Bevallom, gyatra egy évem volt a fíderes horgászattal. Döntöttem. Megszerelem a fídert méteres előkével, 16-os horoggal és megyek keszegezni a Nyugati-főcsatornára. Az elhatározást tett követte. Legalábbis addig, hogy megszereltem. Aztán a címben szereplő napon kimentem megejteni a próbát. Jánosnak azt ígértem, hogy délben indulok. Később indultam. Kiderült, hogy nem tudok csontit venni, az ebédidő miatt. Nem vártam. Giliszta van. Szilárd azt mondta: ősszel jobb is, mint a csonti. János már ott volt. Átrendezte a stéget. Meg nagyobbítja. Jó ötletnek tűnik. Csónakból fenekezni elég körülményes. Billeg, így aztán a botspicc, vagy a jelzők állandó mozgásban vannak. Megkevertem, a csodálatos illatú etetőanyagot. Olyan állagúra, hogy az áramlás kivigye. Három percenként dobtam. Először, az etetőanyagban lévő lefojtott csontival csaliztam. Később áttértem, hogy keményebbre gyúrom a csalit, ne vigye el az áramlás. Ekkor már gilisztával horgásztam. Minden eredmény nélkül. Egy nyomorult géb. Egy kis bodorka, karikakeszeg, vagy egy sügér sem jelentkezett. Unalmamban megszereltem a pergető botot. Ha, már megszereltem, akkor dobok néhányat. Kábé, az ötödik dobásra fogtam, egy 20 dekás csukát. Tovább dobálva, jött egy 33 dekás is. Közben szorgalmasan töltögettem a kosarat, bízva abban a halak megjönnek. Nem jöttek meg. A kedvem ment el. Ezért aztán összeszereltem a fídert, és kihordtam a cuccot a kocsiba. A mellettünk lévő stégre megint nem mentem be. Egyszer bátorságot veszek, és beegyensúlyozok. A következő stégen akasztottam egy negyed kiló körüli csukát. Ott néztem. Ki nem emelem, ne nyújtsa az előkét, akkkor pöndörödik. A szák odébb van. Nyúljak be a hideg vízbe? Utána mossak kezet benne? Viszolyogtam tőle. Szerencsémre, a kis csuka megszánt. Megrázta magát, és elment. Mindkettőnknek nagy megkönnyebbülés volt. A következő stégen, egészen közel a stéghez megfogta valami a twisztert. Rosszul vágtam be. Nem felfelé, hanem húzás irányban. Éreztem a hal súlyát, de elengedte. Pár dobással később, másik irányból húzva a twisztert, megint ráfogott. Bevágtam. A bot görbe maradt, a hal meg sem mozdult, azaz fordult és megindult a meder felé. A fék megszólalt, és a következőpillanatban repült ki a twiszter. Azt hiszem kitátotta a száját. Vélem a horog nem akadt. Dobáltam még dolgokat, de semmi sem történt. Mire felmentem a kocsihoz, addigra sötétedett. Na, itt az áhított fényváltás. A hídról dobálgattam jó néhányat de, minden eredmény nélkül. Bepakoltam a kocsiba, és a sötét, ködös időben szépen hazaautóztam. Ennyi a történet, de nem egészen. A maradék kajával, hétvégén megpróbálkozom az alsó betonban. Pergető botot azért viszek. -.appa.