Amikor egy évvel ezelőtt irkáltam ezeket a horgásztörténeteket, akkor a nyíregyi kórház jól állt férőhellyel. Azt lehet mondani, olyan kevés beteg régen volt. Igaz, akkor volt a nagy országos kórház kiürítési „járvány”. Emlékezzetek rá. Küldtek haza mindenkit. Hála Istennek akkor nem volt szükség a helyekre. Velem kapcsolatban kiderült, Én is szedek olyan gyógyszert ami ACE gátló. Jobb, ha tudjátok ez renin - angiotenzin - aldoszteron tengelyt befolyásolja. Ez infarktus után állapotban két hatásmechanizmus alapján is kedvező a szívnek. A vírus ACE-vel kapcsolatos hatását nem bizonyították. Az ajánlás alapján nem kellett gyógyszert váltani. Változás esetén a kardiológus szól. Hanem hajjátok, már akkor felmerült egy megdöbbentő tény. Pedig akkor még nem is gondoltuk, hogy lesz Angol mutáció. Kortól és betegségtől függetlenül akár 40-50 évesen is elviszi az embert. Nem értem a dolgot. Az óta is ott tartunk, hogy elhunyt X számú többségében idős, krónikus beteg. Tudja valaki, hogy is van ez? Váltsak témát. Az jutott eszembe, az erre-arra ható szerekről. Gyerekkoromban, a magas vérnyomásra adták a reserpint. Még a technikumban is tanultuk, ezt az alkaloidát. Az emberi szervezet, egy nagyon bonyolult rendszer, amit komplexen kell szemlélni. A munkavédelmi iskolában sok dolgot elmondtak, az előadó orvosok. Kitértek olyanokra is, hogy milyen tünetek esetén mit tegyünk. Nem volt ugyan vizsga anyag, de igazuk volt. Többször kellett kimenni a gyárban rosszulléteshez. Nem volt mindegy, - hogy munkahelyi eredetű e? Várható e, a többiek rosszulléte is? Figyelni kellett a reakcióikat. Mozgás, szem, kordináltság, beszéd. Volt egy eset, amikor éjszaka rosszul lett egy kislány a thimet üzemben. A pupillák nem tágultak ki, pedig a thimet mérgezés ilyen tünetet okoz. Jobban is lett. Semmi intesztinális tünete nem volt. Nem akart hazamenni. Akkor dolgozzon. Másnap az apja nagy patáliát csapott a gyárban, hogy a gyerek reggel hányt. Mondta, hogy éjjel is rosszul volt, de itt nem törődtek vele. Orvoshoz vitték a szülők. Az apja megnyugodhatott. Terhes volt a leányka. Igazából a vírusról akartam írni, csak így eltévelyedtem. Bocsánat, hogy olyasmiről irkáltam ilyen hosszasan, amihez nem értek. Akkor írok már olyasmiről, amihez szintén nem értek, de szeretem csinálni. Persze, a címből is következik. Ez a horgászat. Ha, randa borús idő van, nem megyek ki. Belegondolva sose szerettem szélsőséges körülmények között horgászni. Annál, Én kényelmesebb voltam. Halat fogni szeretek. Küszözni is. Nagyon kemény dolog. Gondoljatok bele, Tímár Gabi a győri ipari csatornán edzés közben 1100 küszt fogott 3 óra alatt. Ami miatt küszözni kezdtem. Egy nagy égés. 1986-ban Tiszalökön, a kenyérgyári holtágon rendezték az országos II. osztályú csapatbajnokságot. A szektor eredmények alapján meghívást kaptam az országos egyéni bajnokságra Győrbe. Akkor még nem nevezéses volt. Kaptunk térítést is, etetőanyagra, és az utazásra. A szállást a MOHOSZ fizette. Nem ez a lényeg. Az ipari csatornán volt egy forduló. Amiről ugyan tudtam, csak azt nem tudtam, hogy másra nem nagyon érdemes horgászni, csak küszre. Nem is készítettem küszöző szereléket. Na, erről, majd legközelebb. -.appa.