appasztorik

Akarmi, mint egy szatócs bót

Horgász morzsák (5)

2020. október 06. 06:48 - appasztorik

Az előbbiekből láthatjátok, hogy Én a horgászoknak ahhoz a csoportjához tartozom, akiket nem érdekel mekkora a fogott hal. A lényeg, hogy legyen fogás. Ezért aztán általában egy bottal keszegezem. Bocs ide be kell szúrnom, hogy Bimbó professzor úr most megszólt volna. Nem lehet általánosítani. Az ellenpélda cáfol. És Én időnként bedobok egy fídert, vagy egy fenekezőt elektronikus jelzővel. Természetesen sok esetben megtörténik, hogy pont akkor csinálok valamit, amikor a másik boton kapás van. A spiccbotos úszózás elég tevékeny dolog. A fíderezés nem különben. Így aztán bosszankodás sorozatok alakulnak ki. Még-hogy a horgászat megnyugtató! Így adódik megoldásként az elektronikus jelzés. Ott figyelmeztet a csipogás, és sok esetben meg is akad a hal. Lehetőség lenne a másik botnál, hogy hallal, vagy halszelettel behángálom és várom a rabló halat. Egy sporttársnál láttam már ezt a módszert is elektronikus jelzéssel. Amíg nem csipog a jelző, addig olvas. Csakhogy Én, a rablóhalazásnak is az aktív módját kedvelem. Pergetek. Ezzel kapcsolatban, nehogy valakinek a méz jusson eszébe. Egy őszi napon hajigálom a vasat (Gyuszi kanalat). A túlparton megjelenik (káposztás) Nagy Lajos. Tanárember, aki káposztát termelt akkoriban, azon a részen. Éppen a földet jött ellenőrizni, hogy alakul a termés? - de főleg azt - hogy nem kezdték e meg a betakarítást? – az önkéntesek. Átkiabálgattunk egymásnak. 15 méter nem egy nagy távolság. Szó, szót követ. Mondom, hogy szeretek pergetni. Azt kérdi erre: hol van a méhe? Eddig Én ezt a kifejezést, hogy méhe, sosem hallottam, az igen hasznos rovarral kapcsolatban. A micsoda? – kérdek rá. A méhe mondja Ő. Nézek ki a fejemből, semmit sem értve az egész kérdésből. Látja, tanácstalanságomat segíteni próbál: hol van a kaptár? A méhek. Leesik a tantusz. Elmagyarázom Neki, hogy a horgászatban mit jelent a pergetés. Ahhoz képest, hogy még a kenyeres horgászatról, akartam fecsegni, jól elkanyarodtam. Sebaj, úgyis itt van a nyakunkon a pergető szezon. Azért csak elmondom a kenyér használatának egy érdekes módját. Van tán 25 éve is annak, mikor a kenyérgyárin (Tiszalök) egymás mellett ültünk egy sporttárssal. Azt figyeltem ki, hogy fogdossa a tenyérnyi, meg kicsit nagyobb keszegeket. Az etetőkosárba nem rak semmit. Valami fehér dolog van benne. Mellette egy nájlon acskóban van ebből az anyagból. Észrevette, hogy stírölöm a kosarát. Mondja: kenyérbél. Ez a módszer bejött Neki, az élő Dunán is. Azért használt kenyérgyurmát, hogy ne fogyjon annyi etetőanyag. Ebben igaza volt. Nagyon ritkán nyomott rá egy keveset pótlás gyanánt. Akkor meg is fogadtam magamban, hogy ki fogom próbálni. Nagy lehetőségek vannak benne. Gondoljatok csak bele. Különböző módokon lehet ízesíteni. Összegyúrni: sajttal, cukorral, sóval, aromákkal. Szinte végtelen a paletta.  -.appa.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://appasztorik.blog.hu/api/trackback/id/tr7216228810

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása