Azt olvastam a minap, hogy a Bayerről elnevezett (Nem a München, hanem a híres, hírhedt Fidesz alapító Zsolesz. Vigyázat! Csak hangzásilag azonos. A focicsapatnál még van egy „n” betű) műsorban távinterjút adott, a szintén Fidesz alapító házelnök úr. Valami igazságszérumot szívhatott, mert elmondta, néhány kivételtől eltekintve az ellenzékiekre, mint „ápoltakra” gondol, és különös szánalommal tekint azokra, akiknek a személyi száma 2-vel kezdődik. Azt gondolom ez igazán keresztényi gondolat. A mondó vagyok: legyék is. Hamár kormányunk „keresztény-konzervatív” eszmeiség alapján irányítja mindennapjainkat. Sokan félreértik ezeket a megnyilvánulásokat, és képesek olybá tekinteni ezekre a beszédekre, mintha a szeretve tisztelt házelnök úr, képviselőtársaira nem a keresztényi szeretet és megértés eszméi által átitatott gondolatoktól vezérelve sugallná mondandóját. Azt próbálják a népnek bemesélni, hogy emberi mivoltukban alázzák meg az ellenzéki politikusokat. A kettessel a nőket. Holott a személyi számot még a szocialisták vezették be (1975), ehhez a házelnök úrnak semmi köze. A Magyar Nemzetben a hölgyeket leprostituálozta az egyik újságíró. Nem tudom, - mi ezzel a probléma? Mikor Vasváriba kerültem (1970), akkor meglepve hallottam, az idősebb kollegáktól, akik az emlegetett munkatársaik távollétében, gyakorta vín marházták egymást, hogy Bűdön kétféle kategorizálást használnak. Vín kúrva, meg vín marha. Na, ehhez képest a prostizás, igazán egy amolyan évődő kedveskedés. Vasárnap este Kövér azt mondta: hétfőn reggel örülni fog, mert végre kimozdulhat, bemehet a Házba a sok ápolt közé. Ezek szerint az a kényszerképzete, hogy Ő a főápoló. Már többször gondoltam arra, a rendszer váltás környékén (1988-89) mennyire igaza volt Évikének (ideg,- és elme főorvos), hogy a politikusokat is alkalmassági vizsgálatnak kellene alávetni (sok közöttük a Cezaromániás). Ha, már főápolót, meg főorvost emlegettem. Mégiscsak járvány van. Ha emlékeztek rá? Ha nem! - akkor felidézem Nektek. Még a múltkoriban feszegettem, hogy meg kellene nézni hányan haltak meg, az elmúlt évek, ezen időszakában. Na, képzeljétek el, a New York Times megcsinálta. Hát bizony vannak jelentős eltérések. Kíváncsi vagyok, hogy a márciusi és az áprilisi halálozási mutatókat felteszik e? – nyilvánosságra hozzák e? No, nem az amerikai újságban. Itthon. Ez arról jutott eszembe, hogy a januári és a februári adatokra nagyon büszkék voltunk. A születési adatokra is. Na, még arra is kíváncsi vagyok, hogy kilenc hónap múlva, hogyan alakul a születési statisztika. Most mondhatjátok: jó gyerek, - mér nem fejezted be, hogy mit írt a New York Times? Egyszerű. Nem emlékszem pontosan. Arra emlékszem, hogy a spanyoloknál 7 ezerrel több halott volt az idén, ha az elmúlt évekkel összevetjük. Cirka, ennyi haláleset írható a koronavírus terhére. -.appa.