Folytatom a történetet. Most már két szálon fut a cselekmény, mint a filmekben szokott. Most visszatérek az orosz órához. Nem ahhoz, amiket a boltokban, meg a piacokon lehetett kapni. Meg nem is ahhoz, amikor nagy küzdelemben megkaptam a jól megérdemelt kettesemet. Jó. Nem volt az annyira megérdemelt. A küzdelem viszont szóról szóra igaz. Az is igaz, nem én küzdöttem, hanem Kati néni. Változik tehát a kép, arról az óráról mesélek, amikor megkaptam a lehetőséget, a magyar órára történő felkészülésre. Megtörtént, én kaptam egy Ember Tragédiáját. Nem szerepet, az élettől, hanem olvasnivalót, valamelyik osztálytársnőmtől. Úgy konkretice nem emlékszem, de négy kilencesig biztos vagyok benne. Hogy miért? Egyszerű. A jó tanuló fiuk sem hordtak magukkal kötelező olvasmányt. Ha hiszitek? – ha nem? Na nem azt, hogy nem hordtak magukkal kötelezőolvasmányt. Hanem azt, hogy elkezdtem olvasni Madách művét. Teljesen ki tudtam magam kapcsolni az orosz szövegek alól. Ez nem remek koncentráló készségemnek köszönhető. Inkább attól volt, hogy annyira nem is érdekelt. Ha érdekelt volna az orosz, akkor sem értettem volna belőle szinte semmit, hisz nem beszéltem a nyelvet. Úgy van ez tudjátok, hogy az ember szervezete úgy védekezik, az ilyen ingerek ellen, hogy kiiktatja. A rendszerváltás után ebből nem kovácsoltam tőkét, mint sokan mások. Ő, már diák korában is ellenállt. Nem volt hajlandó tanulni a nyelvet. Nekem nyelvérzékem nem volt, meg türelmem. Gyakorlatilag immunissá váltam az orosz beszédre. Ennek köszönhetően, mire kicsengettek végeztem az első színnel. Tragédia, ide, vagy oda, bizakodva néztem a jövőbe. Számomra ez nem hozhat tragédiát. A lányok persze megint korrepetáltak, a többi színből. Mi van, ha nem az első színből felelek. Jobb, ha tudjátok, hogy mindenféle színek vannak a tragédiában. Például párizsi. Ne azt értsétek alatta, hogy a húsétel megromlott osztán ződ. (Hamán magyar vigyek bele, egy kicsiny népies felhangot is). Ennek, a felkészítésnek megvolt a maga haszna. Mi van, ha belekérdez másba is? Már említettem, az osztálynak is az a jobb feletetés szempontjából, ha én minél tovább állom a sarat. Végül is, ha velem jó sok időt eltölt, akkor a többieket nem tudja úgy megforgatni. Jön is a tanár úr. Hív is elsőnek felelni. Ember Tragédiája. Első szín. Olvastad? Igen, - mondtam. Arra azért vigyáztam, hogy ne túl magabiztos benyomást keltsek, de az „igen” szót egyértelműen kimondtam. Papp, akkor mond a tartalmát! Amolyan kötelességtudó diákként elkezdtem mondani. A tanár úr szokásához híven belekérdezett. Egyre sűrűbben, aminek következtében egyre mélyebbre ástuk magunk az első szín cselekményébe. Az igen részletes elemzésnek az a következmény lett, hogy elfogyott az első szín. Egyed hitetlenkedve kérdezte: Te tényleg olvastad? Én meg, mivel az első színt tényleg olvastam, eltekintettem attól az apróságtól, hogy a többi színt viszont nem. Úgy voltam vele, hogy a felelés témája az első szín volt. Így aztán arra gondolván, hogy ez a kis csúsztatás belefér, megint csak mondtam egy „igen”-t. Egyed megcsóválta a fejét, és azt mondta: nem hiszem el, hogy olvastad. Négyes!  -.appa.