Egyszer, de az is lehet, hogy többször emlegettem már Ilonát, aki Nádudvaron hozott létre Kincsesházat. Sok munkája van benne. Ismeretségét és kapcsolati tőkéjét is arra használja, hogy kis múzeumát tovább fejlessze. A Poeton megragadja az alkalmat arra, hogy az olvasók ismereteit bővítse. Néha irigykedem az ilyen emberekre, mint amilyen Ő is, akik fáradtságot nem kímélve teszik a dolgukat településük épülése érdekében. A többi ember okulását is szolgálva. Na, jó! Többnyire azért nem, de nem azért mert lusta vagyok. Egyszerűen nem szeretek huzamosabb ideig egy dologgal foglalkozni. Na, jó! Lusta is vagyok. Ilona a következőket írta: Köszönöm Nektek a látogatást, a kedves véleményeket. A''mezítlábas Notre Dame''-nak, a kis paticsfalú, zsindelytetős, haranglábas templomocskát nevezik, melyet 1766-ban építettek a református tákosiak. Mária Terézia rendelete értelmében református templomok építésére nem kaptak követ és téglát az emberek, ezért építették templomukat olyan anyagból, ami a Felső-Tisza vidékén megtalálható. ( Ezzel akarta a királynő a református vallás terjedését akadályozni.) Az 58 kazetta különböző virágmotívumokkal festett, nincs közöttük két egyforma. A kárpátaljai Csetfalva ugyancsak Lándor Ferenc keze munkáját és művészetét dicséri. Erre persze Én, akiről tudni kell, hogy olykor-olykor előjön belőlem egy kis rosszindulat, a következőket írtam: Kedves Ilona! Szép ez a történet, a magyar furfangról, hogy játsszák ki Teri mamát. A furfang igaz, csak a Tiszát játszották ki. A paticsfal lényege az volt, hogy jött a Tisza. Kimosta az agyagot. Elment a Tisza. Kipótolták a vesszőfonatot, amit elvitt a Tisza, és bekenyték újra sárral. Kimeszeltek, és volt templom, meg volt ház, ahol lakhattak. Mondom mindezt dacára annak, hogy lázadó református vagyok. Igaz Tercsikével sosem kerültem konfliktusba. Igaz, nekem nem is volt a királynőm. Igazából, nem voltam, vagyok konfliktusban a hatalommal. Ű dóguk, ahogy az egyszeri, egyszerű bűdi ember mondta. A legjobbakat kívánva, és szép vasárnapot. A következőket is írtam. Mi, cirka négy éve nem jártunk ott. Őszönte Túristvándiban szoktunk Zsókánál tanyát verni. (Ő is eladta, a fagyizót, ami az út mellett volt a malom előtt. A Király vendégház az övé. A lányáék Veszprémbe költöztek. A Zsókáé melletti volt az Ő lakásuk, és vendégházuk. Gondolom, az is a Zsóka nyakába szakadt). Most teszem Nektek hozzá, hogy az idén is ott jártunk, és a zárójelben lévő dolgok nem valósultak meg. Így terjednek a téves hírek. Elhíresztelem azt, ami egy évvel ezelőtti terv volt. A következők azonban igazak maradtak. Sok látogatni való templom van azon a vidéken, és felújítottak sokat. Torgyán adott rá pénzt, az árvíz után. A Móricz házban (Tiszacsécse) lévő nénike is jól adja elő. Egyszer volt ott egy úr, meg két hölgy. Ahogy kivettem a szavukból, valamelyik pesti egyetemről jöttek. Már a szemlélődés alatt is sok mindent sutyorgott. Az idősebb úr, és hölgy nézelődött. Mikor a néni elkezdte mondani, akkor közbe szólt. Avval volt kapcsolatban, hogy hol volt rokon ház, hol élt, meg ilyenek. A néni hallgatta egy darabig, aztán azt mondta: Nem tudom, honnan veszi aranyos, amiket mond? De mi ezt itt így tuggyuk, és így mondjuk. Folytatta a mondókáját. Ilona Tákosra reflektálva, a következőket írta: Sajnos a néni elhunyt. Különleges személyiség volt: egy gyönyörű kis templomban egy drága, aranyos Holle anyó. Gyakran jártunk Nála, a Templomában, mindig jobb emberként jöttünk el Tőle. Üdvözöllek: Ilona.

                                                                                 -.appa.