Egy leányka lépett az ivóba. Zavartan, és kissé félénken nézett körbe. Annyit mondott cin. Eközben a Prédikátor, azt kérdezte: mi a neved drága gyermek? Mire a kishölgy megint csak azt mondta, cin. Rendben Cincin. Mijáratban vagy erre? Elnézést. Rendes gyerek vagy, hogy bejöttél elnézést kérni, - dicsérte meg a Diják. Ja, nem! – közben arra gondolt: édes Istenem, hát hova kerültem Én? Kis rémület tükröződött az arcán. Azt akartam mondani a cincogással, hogy Cintia vagyok. Úgy tanítottak, hogy mutatkozzak be. Roppant díícséretes Cincin, mondta Gizella, már-már ironikusan megnyomva az í betűt. Pedig tudjátok, hogy Gizike jó volt magyarból. Szóba nem kerülhetett, hogy ne tudná hogyan írandó a dicséret szó. Tanulj meg még egy dolgot. Ha, bemész valahová köszönni illik. Szegény leányzó pislogott körbe-körbe. Azt hitte, hogy bejön egy falusi kocsmába, megtudakolja, amit akar. Azt megmondják Neki. Ő megköszöni illedelmesen, és távozik. Meg nem fordult a fejében, hogy illemtanórára érkezett. Zavarában, azt mondta, - kérek egy energiaitalt. Nincs! – mondta Gizella. Nagyon egészségtelen. És az alkohol? – kérdezte félénken Cincin. Jól látod, - mondta a Diják. A kettő együtt még rosszabb, fokozza a hatást. Akkor egy mentes ásványvizet. Ha, az egészséges? Drága gyermek, a szarkazmusod kinn hagyhattad volna, - jegyezte meg a Prédikátor. Minden szempár a leánykára tapadt, már csak azért is, mert így sem lehetett rásütni a túlöltözöttség bélyegét. Így meg aztán, főleg érdeklődve tekintettek rá. Roppant kíváncsiak voltak, - hol lehet rajta az a szar, amit a Prédikátor mondott, és igazán kint hagyhatta volna? Hej, - mi minden látszana akkor? Cincinen a zavarodottság jelei kezdtek mutatkozni. Ezt ne úgy értsétek, hogy megzakkant, vagy az eszméletvesztés határán állott. Majdnem a kocsma közepén állott, tán kicsit a pulthoz közelebb. A rámeredő szemek zavarták. Nem volt Ő, könnyen zavarba jövő típus. Az se nagyon zavarta, ha jól megnézik, dehogy egy falusi kocsmában, és még illemórát is tartanak Neki. Mit szeretnél megtudni Cincin? – érdeklődött Gizella. A leányka megfogadta magában megmutatja ezeknek a bugrisoknak, hogy kivel van dolguk. Elnézést kérek! - Cintia vagyok. Már kértél egyszer. De emiatt, inkább anyádéknak kellene elnézést kérni. Ha mán ilyen hülye nevet adtak Neked. – mondta Rozoga. Többen együtt érzően bólogattak. Cintia szétnézve megállapította, hogy a szemekben a részvét csillog, amiatt, hogy milyen nevet kapott a szüleitől. Azonnal belátta, hogy itt Ő nem tud megmutatni semmit, mármint az egyéniségéből. Elkeseredettségében a visszavonuláson töprengett. Ekkor a pult mögül megszólalt, egy elég erélyes hang. Szégyelljétek magatokat. Nem bánhattok így egy kishölggyel! Micsoda bunkó vagy Rozoga. Kinek képzeled Te magad, hogy e kedves kis teremtésnek azt mondod, hülye neve van. Remélem tisztában vagy vele? – mi ilyenkor a teendő. Ne törődj vele Cincin. Szép neved van, és illik is hozzád. Cintiára ez megnyugtatólag hatott, annak ellenére, hogy folytatódott az illemtan lecke. A pultfelé fordulva, elrebegett egy köszönömöt.  Rozogára nem hatott megnyugtatólag a mondat. Egyszerűen lezsibbadt az elhangzottaktól, de nem volt ellenvetése. Tudta mi a dolga. Odalépett Cintiához, és azt mondta: bocsáss meg nekem Cincin. Rozoga vagyok, és tényleg bunkó voltam, ahogy Gizelle Mária Lujza mondotta, az imént. Roppant röstellem magam. Többé nem fog előfordulni. Ugyan Rozoga bácsi, felejtsük el ezt a kis affért. E mondat hatására, iszonyú harsány röhögés robbant a kocsma légterébe. Páran fuldokolva, mondogatták. Rozoga bácsi.  -.appa.