Hazánkban már rengeteg köz, és még több nemzeti van. Közben, nem hagy nyugodni a dolog. Akkor meg rendszerint tovább gondolom a dógot. Amint azt most is teszem. E közben eszembe jutnak akármik is. Régebben hallottam, hogy a közmunkás méltóságát meg kell adni. Hát jó legyenek méltóságosak. Most meg lesznek már közszolgák is. Ki talál ki, vajon ilyen eszement elnevezést? Mi baj lehet a köztisztviselő? - vagy a közalkalmazott elnevezéssel. Visszatérve a közmunkásokhoz. A méltóságos név mellé adhatnának Nekik eszközöket, amivel dolgoznak. Azt elismerem, most már ellentétben a régebbi esetekkel, minden dolgozó kap valami eszközt a kezébe. Még mindig azt gondolom. Igazából nem az nézi le a közmunkást, „aki lenézi” (megszólja), hanem az, aki ilyen munkakörülményeket teremt, hogy meglehessen szólni őket. Olyan átgondolatlanul indult annak idején ez az egész. Közbevetném, hogy azért még most sem olyan fájintos minden. Legalábbis itt. Anno. Kapták a ruhát, a bakancsot. Mondjuk a bakancs még aznap eladásra került ötszáz jó magyar forintokért. Évek múlva találtak rá megoldást, hogy megértessék velük, az nem fizetés kiegészítés. Azt viselni kell. Ugyan így volt az eszközökkel is. Eladták, szerte széjjelhagyták. Mostanság, miután már anyagi vonzata van, ha elvész valami. Érdekes módon, megvannak az eszközök. A boltok előtt egy asszony kint marad, és vigyáz a cuccra, hogy el ne lopják, amíg reggelit vesznek. Most kérdezhetitek: miért nem csinálták akkor a legelejétől így? Hallottam akkoriban egy két történetet. Ruhákról, bakancsokról, talicskákról, láncfűrészekről, amit a közmunkások elhagytak. Most már értitek? Elhiszem, hogy kétkedtek. Tudjátok, mit mondok én erre. Nem zörög a haraszt, ha összesepri a közmunkás. De, hagyom a múltat, nehogy előidézzem szellemét, és ismét elhagyják a dolgokat a trehány közmunkások. Megmaradt viszont, ami igazából nem nagyon megoldható probléma. Amit már régebben is emlegettem. A WC. Munkaterületileg hozzájuk tartozik a város. Bekéredzkednek ide-oda. Egy munkavédelmi továbbképzésen felvetettem, az imént vázolt hiányosságot. Az előadónak válaszában, pillanatok alatt sikerült megoldást találnia. Van mobil WC. Kérdeztem: és húzgálják maguk után? Egy jó részük napi tevékenysége során kilométereket megy. Azt mondta erre az illető: keresni kell valami megoldást. Tudom én, - hát persze, hogy van megoldás. Bérelni kell tojtojokat, lerakni a város, különböző pontjain, és meg van oldva ez a kellemetlenszituáció. Ennyi, és már nem is kell vele többet foglalkozni. Na, ja. Csakhogy a közmunkaprogram pályázati pénzekből ment – gondolom most is abból megy – abban meg tojtoj bérlésre nem volt keret. Ennyi nosztalgiázás után áttérek napi dolgokra. Tegnapelőtt láttam, hogy takarítgatták össze megint a tavalyi faleveleket, a közmunkások. Elég élénk szél fújt. Most vannak a böjti szelek. Okulva, a régebbi dolgokból nem hagyták ott kupacokban. Hogyne, hogy ismét széthordja a szél. Azt már nem. Odahúzták inkább, az asszonyok kerekes kukáját, és abba gyömöszölték a falevelet. Most belefért. Április második dekádjában, azért már kevés őszi levél van. Nem is tudom? – hajjátok. Vajon hülyegondolat, hogy biztosítsanak zsákokat, amibe egyből berakják a leveleket. –.appa.
