Mondhatni unalmasan indult az év, az emlékhelyen. Nem nagyon volt miről beszélni. Hideg volt cefetül. Időnként az öreg Bergengóc anekdotázgatott a régi nagy hidegekről, meg havakról. Ez is kezdett unalmassá válni. Néha ugyan variált rajta, és a nagy havakról, és a nagy hidegekről szóltak a történetek. Annyira unták már magukat, de főleg az öreg történeteit, hogy a Diják, aki mégiscsak olvasott ember volt, meg is kérdezte. Mondja Barna bácsi, - jó idő sose volt? Az öreg felháborodott. Énnyemán. Hát mán hogyne lett vóna! De, mi abba az érdekes? Nem esett jól Neki ez a hozzáállás. Így aztán kicsit duzzogva közelebb állt a kocsma pulthoz. Kért egy három centest. Ez jó döntésnek bizonyult, mert az, ellentétben a beszólással, jól esett Neki. Odakünn a hó is jól esett, de erről az öreg nem mondott semmit. Neki ezek ne okoskodjanak itt, hogy annak idején, hogy vót? – mint vót? Az ajtó előtt, a fedett részen Zélali topogott, törölgette a lábbelijét, meg verte a ruhájáról a havat. Gizella megtanította Nekik, hogy nem azért van az ivó, hogy ott verjék le a sarat. És ne ott rázzák le magukról a havat, vagy a vizet. Nem vagytok Ti macskák. Szépen kérlek benneteket, hogy ezt jegyezzétek meg. Ha, hiszitek hanem? Ezek, a marconának tűnő emberek ezt megértették, és Gizike kedvéért odakünn elvégezték a kért dolgokat. Nem hoztak be az ivóba, sarat, havat, vizet. Nagy esőben, a felső ruházatott kint felakasztották. Kicsit ront az idilli kép árnyaltságán, hogy mindannyian tisztában voltak azzal, és maradjunk a Gizike által megalkotott, nagyon frappáns macskás hasonlatnál, hogy e szépen megfogalmazott kérés be nem tartása esetén, Gizike úgy vágja ki Őket, mint macskát szarni. Ezzel az egésszel Disznós Lala nem értett egyet. No, nem avval, hogy Gizike kivágja Őket. Hanem, ezzel a rázogatással. Ő ugyanis gyakorlatból tudta, lévén kutyatartó ember, hogy biza a kutyák kis rázogatják magukat, ha vizesek. Mindezt csak úgy magában fontolgatta Lala. Arra azért nem vetemedett, hogy indítványt tegyen arra nézve, hogy módosítsák a kitételt, és foglaltassék benne az is, hogy „kutyák”. Hazafelé menet, több embernek is elmondta, hogy szerinte Lujzillának azt kellett volna mondania, hogy: Nem vagytok Ti kutyák, vagy macskák. Ha, hiszitek, hanem? Mindenki letorkollta. Mégis? Mi vagy Te? Közhivatalnok a kormányablakba? – vagy szóvivő? Ezek se győzték meg igazából. Hanem egyszer. Mikor a Dijáknak vetette fel, akkor megvilágosodott előtte, hogy nem érdemes ezt a kutya kérdést piszkálni. Aszonta a Diják: Lala drága cimborám haggyad ezt a dógot. Tudod, hogy Gizike rendelkezik a kocsma tulajdonjogával. A törvényes keretek betartása mellett, szabad döntése van. Azt határoz meg a házi rendben, amit akar. Másrészt Ten magad is jól tudod, hogy nem is foglalta írásba. Elhangzott részéről, kérés gyanánt. Azt hiszem egyet értesz velem abban, hogy egy ilyen kedves, intelligensen megfogalmazott kérést, egy hölgy kedvéért, bármely úriember evidenciában tart. Ha hiszitek, hanem? Lala teljesen megnyugodott, és azt mondta: természetesen, és én is abban tartom, mármint abban, amit az előbb mondtál. Magában még azt is mondta, hogy a sok idióta gúnyolódott rajtam. Hijába no. Ez a diják okos ember.   -.appa.