A szavazókörönkénti eredmények, valamint az azzal kapcsolatos hírek a Vasvári Hírmondóban jelentek meg. A megjelenés minden hónap 10-ig történik. Mivel a választás 16.-án volt, így a sajtóban már az jelent meg, hogy a választás eredménye szeptember 23. – án jogerőre emelkedett. Megtudhattuk azt is, hogy a választás napján egy kifogás érkezett, amelyet a választási bizottság elutasított. Arra a megállapításra jutottak, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok egyenként, és összességükben vizsgálva sem bizonyítják a jogszabálysértés elkövetőjének személyét. Itt ezzel nincs vége. Ez ellen, és a választási eredményt elfogadó határozat ellen fellebbezést nyújtottak be. A területi választási bizottság vizsgálata után úgy döntött, hogy a helyi választási bizottság határozatát helyben hagyja. Aki azt hiszi, eddig a történet az téved. A törvényes határidőn belül újabb kifogás érkezett. Ebben az a kérés fogalmazódott meg, hogy semmisítsék meg a választás eredményét, és írjanak ki új választást. A bizottság megállapította, hogy a választási alapelvek sértése valóban megtörtént. Döntött arról is, hogy nem semmisíti meg az eredményt, és nem ír ki új eljárást. Indoklásként azt hozták fel, hogy egyrészt a jogsértés, nem bizonyítja egyértelműen, a választás eredményének befolyásolását. Másrészt az alapelvek sérelme, nem lehet alapja a szavazás megismétlésének. Így aztán 26.-án Szőke Zoli átvette a megbízólevelet. Jelenleg az van érvényben, hogy a jogerőre emelkedést követő 3 napon belül. Az eskütétel 27.-én volt, amikor is a soron következő testületi ülést tartották. Az eredmények alapján eddig a történet. Nyílván folytatása várható, hiszen Zoli helye megüresedett a körzetében. A minap céloztam rá, hogy úgy hírlik Ildikó jegyzősége összeférhetetlenségre hivatkozva megszűnt. Kíváncsi vagyok, mi újság? – Munkácsi Misi alpolgármesterségével (lenntebb kitérek rá). Ő az imént említett ülésen függetlenként vett részt. De, az a Hír járta, hogy Császár Józsi kilépett a Jobbikból. A Tiszavasvári TV közvetítésében még jobbikosként szerepel, akárcsak Rojkó doktor, akiről szintén az a hír járja a városban, hogy kilépett a jobbikból. Hiába no. Nem egyszerű a politika, még egy ilyen kisvárosban sem. Mi van akkor országosan? Tudjuk részben, hisz Erik kilépett a jobbikból, pedig alelnöke volt. A városban úgy beszélik, hogy a jegyző Ostorháziné dr. Kórik Zsuzsanna lett. A Honlapon még aljegyzőként szerepel. Az elmondások szerint a két alpolgármester Sipos Ibolya, és Munkácsi Mihály lemondott. Helyettük két alpolgármester lett. Ráduly Zsolt (Fidesz – KDNP), és Szabó Krisztián (Jobbik). Az eskütételről készült helyi tévé felvételen dr. Vinnai Győző országgyűlési képviselő azt mondta, hogy a településen, „közfoglalkoztatásban 600 fő vesz részt”. Ami azt jelenti, hogy országos szinten itt a legképzetlenebb a lakosság. Megígérte, hogy képviselőként segíti a várost a felzárkóztatásban. Jegyezzük meg, hogy mint Járási székhely, összehasonlítva másokkal, eléggé lepusztultak vagyunk. Vigasztaljuk magunk. Innen szép fejlődni. Annyit még, hogy a hírek szerint Zoli valóban eltávolította a Hírmondó felelősszerkesztőjét Horváth Ádámot, és a közmunkát irányító Zagyva György Gyulát. Egyszer még csemegézgetünk, az egyéni eredmények között, ezt megígérem. -.appa.