Ott tartottunk ugye, hogy Mónika elrohant a buszhoz. Többen érdeklődve nézték ezt az elviharzást. Hisz, mint a viharok általában hullámokat keltenek. Jelen esetben, Mónika testének különböző pontjain keletkeztek hullámok. Elmerengtek ezen a hullámzáson. Hát, pontosabban azon: vajon milyen hullámok ezek? Transzverzális, vagy longitudinális?  Gizike biztos tudja, de nem merték megkérdezni Tőle. Félre értené érdeklődésüket, és hallgathatnák, hogy a női test nem szexista tárgyként szemlélendő. Még az is lehet, hogy hazazavarná Őket. Volt már rá példa, hogy Lujzilla rendkívüli zárórát rendelt el. A meg oszt, végképp nem hiányzik senkinek. E komoly problémán merengve, a kupicát bűvölve csendesen meredtek maguk elé, mintha a pohárka belsejében lenne a megoldás. Tapasztalatból tudták, hogy ott biza pálinka van, és az sem sokáig. Mi van? – érdeklődött Gizella. Most ment el. Estig így akartok bambulni? Nagyon érdekel benneteket az a simogató! Többen exkuzálták magukat, bár nem voltak tisztában azzal, hogy ezt teszik. Azt viszont Lujzillától tudták: ne mondjanak olyat, hogy eszkuzál.  Magukban viszont megállapították: hát, hogyne mán. Ez nem az eszkuzálásra vonatkozott, hanem a simogatóra. Üljetek ki a buszmegállóba, hogy jó helyetek legyen, amikor megjön, – javasolta Gizike. Ez ellen élénken tiltakoztak, fennen harsogva, hogy dehogy mennek a buszmegállóba. Eszük ágában sincs. Pedig de. Ebbe az ágba, csak beleakadt egy gondolat, hogy kikék menni, oszt megtudni, - hogy is megy ez a simogatás? Annyi bizonyos, hogy messze van még az este. Most itt vannak a legnagyobb tudatlanságban. Azt megfogadták magukban, hogy feltétlenül támogatni fogják Mónika kezdeményezését. Ugye lokálpatriotizmus is van a világon. Legyen akkor itt is, és teljes mellszélességgel támogatják a helyi vállalkozót, meg a mellszélességét. Bár azt ösztönösen érezték, hogy itt nem a szélességen van a hangsúly. Magukban abban maradtak, hogy este kiderül. Szedelőzködtek, és mentek. Mindannyiuknak, nagyon fontos dóga vót. És ugye, közvetlenül a kocsma, meg a család után első a munka. Csendesen, és lassan telt a nap. A busz érkezése előtt félórával, már a megállóban találkozott Rozoga, meg Vakjani. Ne értsétek félre, nem megbeszélt találka volt ez. Véletlenül erre jártak, és akkor , - miért ne válthatnának néhány szót. De hajjátok, hogy mit tesz a véletlen, a kocsma törzsközönségének pont erre vót dóga. Az meg természetes, hogy nemcsak úgy odaböffent az ember, hanem megáll párszóra. Mán csak az illendőség miá is. Befutott a busz. A kocsma kis közössége roppant udvariasan lesegítette az érkezőket. Levette csomagjukat. Jobbról, balról segítették a leszállók karját. Ezen Behenyóc Anci néni úgy meglepődött, de úgy, hogy azon kapta magát, revideálta nézeteit, a sok semmirekellő kocsmatőtelékről. Utolsónak szállt le Mónika. Integetve mosolygott a lépcső tetején, mint a filmsztárok, csak azok repülő lépcsőn teszik ugyanezt, és nem buszon. De aranyosak vagytok. Páran motyogtak, hogy nem azér, de éppen itten…izé..,de Mónika közbevágott. Ugyan már. Nem is gondoltam volna. De tényleg. Öröm számomra, hogy ilyen érdeklődést váltott ki köreitekben a vállalkozásom. Igazán megtisztelő. Várom, a kérdéseiteket. Az íródeák, megkérdezte: jól utaztál?  Nagy csend lett. Mónika csilingelő kacaj kíséretében, azt mondta: köszönöm, nagyon kellemesen. De, ne térjünk inkább a lényegre. Többen egyből rá is tértek volna. Egyelőre nem volt eléggé világos, hogy: mire?  -.appa.