Jeremiás. Jeremiás, - kiabálták kórusban a cigányasszonyok. Mondjuk, ez így nem igaz. Összesen három cigányasszony volt mellettem, ami esetleg vokál lehetne, de semmi esetre se kórus. Mellé, még abból a háromból is csak egy kiabált. Azért, azt lássátok be, kezdő mondatnak csak sokkal jobban hangzott, amivel indítottam. Megint csak felkiáltott: Jeremiás. Gyere mán ide. Nyugtatgattam. Haggyad mán, - mondtam. Látod, hogy hirdeti az igét. Ugyanis, Jeremiást, vagy öt cigányasszony vette körül. Na de, a nagy kiabálásnak meg lett az eredménye. Jeremiás szépen odaballagott hozzánk. Most kérdezhetitek: mi szükség volt Jeremiásra? Ő volt az, aki tudta, az igét. Az egész úgy kezdődött, hogy a cigány fiatalasszony megkérdezte tőlem, mit gondolok Istenről, meg a bibliáról. Szó, szót követett. Szavukból, azt vettem, ki nem tartoznak egyik nagy egyházhoz sem.  Mondott valamit. Mondtam Neki az, a bibliában nem teljesen így van megírva. Ekkor következett be, hogy Jeremiást hívta segítségül, hogy megbeszélje velem a dolgokat. Elég egyszerű nézeteket vallott Jeremisá. Nem elégedetlenkedni. Ne legyen a gonosz, az ember szívében. Azt nem szabad engedni. Az ige segít ebben, de a férje nem megy vele a közösségbe, pedig a hit segítene rajta is. (Ebből számotokra is kiderült, hogy Jeremiás is, egy cigányasszony). Ha menne vele, akkor nem gyűlölködne. Nem féltékenykedne. Megtudtam, húsz éve tűr a férjének. A másik asszony hozzátette, Ő is húsz éve viseli el a férje dolgait. Férjem Pesten dolgozik, és megcsal engem. Mondtam is Neki. Ne gyere haza. De, hazajön. Mindig azt mondja, hogy lefekhet Ő száz másikkal is, de értsem meg, hogy csak engem szeret. Megszólalt a mellette álló idősebb nő: mondom a gyerekeinek.  Ne bántsátok. Szeressétek. Mégiscsak az apátok. Visszavette a szót, a fiatalabb asszony. Én is hallgatok anyámra. Ha hazajön, beengedem. Sok mindenről beszélgettünk. Többek között arról, hogy manapság a fiatalok ripsz-ropsz elválnak. Mondtam, a magyaroknál tényleg úgy van. Valami nem teszik, akkor már válnak is. A beszélgetés alapján megállapítottam, hogy a cigány fiatalasszonyok hallgatnak az anyjukra. Jeremiás az anyjával kapcsolatban nem mondott semmit. Ő mindég a megértést, és a megbékélést hangsúlyozta. Nem tudom már, hogy hozta ki a szó, de egyszer csak Jeremiás azt kérdi: mit gondol, hány éves vagyok? És én? - kérdezte a másik. A mosolygósabb képű fiatalasszony, akinek ott volt az anyja. Ő, kicsit teltebb volt, mint Jeremiás, lehet emiatt is tűnhetett számomra vidámabb ábrázatúnak. Azt mondtam: cirka, egy idősek lehettek. Harmincöt évet mondok.  Egészen jól mondja. Harminchárom éves vagyok. Én meg harminckettő, mondta Jeremiás. Váltottunk még pár szót, és elköszöntünk egymástól. Megbeszéltük, hogy vigyázunk magunkra, és hogy az egész világra ráférne a szeretet, és a megbékélés. Bekanyarodtam a lépcsőházba.  Felfelé a lépcsőn, azon gondolkodtam: mi hajtja ezeket az asszonyokat? Mi motiválja, hogy együtt maradnak férjeikkel? Gondoljatok bele. Húsz éve kitartanak a férjük mellett. Nem mondhatjuk, hogy jóban, rosszban. Inkább azt mondhatjuk, rosszban, és lám mégis maradnak. Eddigi életük nagyobb része ezzel telt el. Tizenkét, tizenhárom éves koruktól mostanáig, bíznak valamiben. Bíznak, hogy sorsuk jobbra fordul. A szeretetben bíznak, és abban, hogy Isten, - aki egy, bármelyik vallásról is beszélünk – megsegíti Őket. Úgy legyen.  -.appa.