Ott tartottunk ugye, hogy Lali vitéz kimondottan stratégiai okokból kiadott, egy állj parancsot a gépháznak. Ezt, csak helyeselhetjük. Jó érzékkel látta át a helyzetét. Nem engedhetett meg magának hebehurgyaságot. Hát, Ű még csak-csak megengedhette volna, de Hajnalkája, így hajnaltájba soha. Lajos elemezte a helyzetet, és gyorsan megállapította. Na jó, viszonylag gyorsan, hogy biza, Ő a kérdésre felelt. Ebben, a figyelmesebb olvasók is megerősíthetik, hiszen játsszuk csak vissza gondolatban, az ominózus eseményeket. „Hát hülye vagyok én? Arra válaszolj, amit kérdeztem.” Igen ám, azt senki nem gondolta volna, (főleg Lajos nem) hogy Timke bogárka nem erre a most, pici rózsás szájacskájából közvetlenül elhangzott kérdésre várta a választ. Lássuk be, az túl egyszerű lett volna. Ő arra volt kíváncsi, amit kicsinykével korábbi időpontban nyomatékosított is: „nem hallod, hogy ugat a kutya?” Némi igaza, azért volt Tímeának is. Úgy illik, hogy az asszonyokat is védjem. Az ember, figyeljen oda, a párjára. Lajos azonnal kész volt a válasszal. De most, tényleg. Már, hogyne hallanám. Főleg, hogy még hergeled is a visítozásoddal. Ebben a formában, gyorsan megvolt a válasz. Megvolt, de nem mondta ki. Helyette, bátortalanul, azt mondta. Hogyne hallottam volna. Magában bátran hozzátette: miután felkőtöttél. Minek utána így rávezette Lajost a helyes válaszra. Hát akkor? – tette fel a kérdést, megbékélt hangon Timeske. Lajcsi manó, ettől teljesen elérzékenyedett. Elérzékenyedett, de még mindig nem tudta, hogy az Ő egyetlenkéje, - mit is akar? Vajon, mit vár el? Bátortalanul megkérdezte: mit, hátakkor? Légy oly Tündér Lalám, és csinálj valamit. Ettől a búgó hangtól tündéri ötlete támadt az Ő Lalájának, a valami csinálásról, de ezt elhessegette, mint nem ideillő megoldást. Száz százalékra vette, hogy az Ő virágszála, nem arra gondolt, amire Ő. Most mindkettőjüket védve, azt mondom, ez a legjobb párkapcsolatokban is előfordul. Így aztán Lajos felvette a köntösét, mint hajdan volt vitézek a páncéljukat. Leeresztette a képzeletbéli felvonóhidat, és méltóságteljesen kivonult a (várból) szobából. Ez is valami, gondolta nagyon helyesen. Gyanús, és vészt jósló csend fogadta. Előretört seregeivel, a frontig. Mármint az utcafrontig. Diadalt érzett. A gyaur kutya – ez a gyaur azért nem volt teljesen tiszta Lajos előtt, de a kutya stimmelt – továbbá, állapította meg magában: Jókai nagy író. Dicsérjük meg Lajost kétszeresen is megérdemli. Egyrészt hősies helytállása miatt. Másrészt, irodalmi műveltsége miatt. Jókai. valóban nagy író. A szőrszálhasogatók most fanyaloghatnak, mondván az „Egri csillagokat” Gárdonyi Géza írta. De, most mondjátok meg. Vitatta, ezt valaki? Bizony, hogy nem! Barátaim, ez a szűklátókörűség. Szerencsére Lajos vitéz, ennél sokkal szélesebb spektrumú gondolkodó volt. Nem beszélve arról, egyben a tettek embere is. A megvalósítás útjára lépett, meg az előszobába. Gondolta. Bebúvik, az ágyikóba, az Ő kicsi Timcicájához, - hátha kedve van dorombolni? A szobába lépve, az eleddig hősiesen viselkedő Lajos király megtorpant. A látvány lezsibbasztotta. Átlátta búvásról, szó nem lehet. Valami nagyon óvatos módon történő lefekvés jöhet szóba. Hajnika álmában mosolygott, összekucorodva az ágyikóban. Ezt az idillt megzavarni balgaság volna. Abból nem dorombolás, hanem dorongolás lenne. Nehogy félreértsétek a dógot. Lajos szerette Hajnalka mosolyát. Még bizonyos esetekben, netalántán, ha a körülmények úgy alakultak a kucorodással sem volt semmi baja. Mit ne mondjak? – még élvezte is. De beláthatjuk, ez nem az, az eset volt, és a netalántán se úgy alakult. Meg is állapította, hogy az igekötővel van a baj. Tudva lévő pedig, hogy a családban Tími asszony volt a nyelvmester, de valamicske ragadt azért Lajosunkra is. Egyértelműen felismerte, hogy a kucorodás esetében, maga az ige, igencsak kevés. Kimondottan hiányolta, az irányultságra utaló szócskát. Jó érzékkel, arra gondolt, hogy a rá, lenne a helyes. Ebben a formában nem élvezte a kucorodást, mint olyat. Megjegyzem, most rendkívül érzékenyen érintette a dolog, így elmondhatjuk át is tudta érezni. -.appa.