Gizi, lehet ezen gondolkodni. Lehet tépelődni. De, az ember az lesz, amivé alakítják. Kicsiny korától irányítják a sorsát. Mikor hiszi, már maga ura, akkor is mások határozzák meg a lehetőségeit. Belemegyünk alkukba, hogy: jó még, most az egyszer. Aztán, véget ért, az életünk. De érdekes eljátszani a gondolattal. Mi van, ha ezt? – vagy azt teszem? Mindez, akkor is igaz, ha elfogadjuk, vagy csak eljátszunk a gondolattal, mintha a világ, létező valóság lenne, és nem csak illúzió. A halogatással kapcsolatban azt gondolom, hogy igazad van. Sokszor halogatunk tényleg. DE! Biztos, hogy hiba? Fordulatot vehetne az életünk. Hát, vehetne. DE! Jobb lenne akkor? Sosem tudjuk meg. Választottunk. Ez így igaz. Tényleg választottunk. A körülmények hatására. De, (vagy persze) ezt nem fogjuk bevallani. Szeretjük eljátszani, hogy mi magunk intézzük, a sorsunk, az életünk. Mondod, apró kis döntésen múlik. Az előzőek miatt, azt kérdem: ki dönt? Meg, egyáltalán, - mi az apró döntés? Mi a nagy döntés? Az ember élete, csupa apróságból épül fel. Egyszercsak kiderül, hogy nagydolgot vitt véghez. Élet, és halál kérdése. Na, hát az se egyszerű. Miért maradtál életben? Nem egyszerű eldönteni, az ilyesmit. El tudjuk dönteni? DE! Kell-e nekünk? - ezt elemezgetni. Itt vagyunk, és csináljuk a dolgunk. Ez így jól hangzik. Nagyon hangzatos. Csináljuk a dolgunk. Akkor is, ha fogalmunk sincs, hogy: mi az? Tegyem hozzá. Fiatalkorban, még optimistább az ember. Ettől függetlenül, engem is mindég foglalkoztatott: a, mi van ha? - kérdése. Most, hogy öreg lettem, egyre több kérdés merül fel bennem. Egyre kevesebb válasszal, hiszen a válaszokkal kapcsolatban is kérdések merülnek fel. Végtelen ciklusba kerül a gondolkodás, és egyszer csak rájön az ember, hogy nincs megoldás. Legalábbis, én ezt a következtetést vontam le. Remek példa erre, ez a valami, ami miatt ebe a polémiába kezdtem. Mi értelme? - múltbéli kérdésekkel foglalkozni. Persze jövőbelivel se. Azt gondolom, az ember megéli a mát. Úgy, ahogy. Rágódik a múlton. Töpreng a jövőn. A jelenhez, egyszerűen nincs bátorsága. Hezitál: meglépjen e valamit? Megkérdezzen e, valamit? Így aztán a dolgok alakulnak, ahogyan alakulnak. Történnek, ahogyan történnek. Pedig, mi részesei vagyunk, ennek a történetnek. Annyi minden történik, hogy mi, picurkák, csak sodródunk a történettel. Említettem már azt hiszem. A világ 96 %-áról nem tudjuk: mi is, az? Az érzékelés (detektálás) módosít a dolgokon. Értsd alatta, hogy az eredményen, mármint a mérés eredményén. Mennyire pontos is ez akkor? Azt gondolom. A végtelent, egy véges tudattal, nem lehetséges befogni, megismerni, átlátni. Reménytelen vállalkozás. Itt most, csak a mi univerzumunkról beszélek. Most meg sem említem a multiverzum elméleteket. Csupán arra céloztam. Mi van, azokkal a dolgokkal? - amikkel nem tudunk kölcsönhatásba lépni. Szóval: a világ nem az, aminek látszik. Bocsáss meg szószátyárságomért. -.appa.