Hát hallod, nem vagyok benne biztos. Valamiért mégis úgy emlékszem, mintha azt tanultuk volna, még anno az általános iskolában, miszerint a verssorok kezdete nagybetűvel írandó. Most ez: vagy így van? – vagy nem. Miért vetettem ezt fel? – teljesen jogos kérdés. Még ha, jogtalan lenne, akkor is illenék rá válaszolnom. Az első sor kezdődik nagybötűvel, ez evidens. Minekutána, már egy sor nem egy gondolat, így ugyanazon gondolat, mondat folytatódik, a második, de akár a harmadik sorban is. Tehát, egy gondolatiság, több soron áthúzódik. Első ránézésre viszont, a nagybetű miatt, azt hiszem mindég, ott egy új gondolat kezdődik. Gondolom, érted a problémám. Tehát engem, a sorok eleji nagybetű annyiban zavar, hogy első olvasatra azt hiszem, itt majd egy ott új gondolat kezdődik, holott nem így van. Felvetéseddel egyet értek. Igen, az ember életében történik ez, meg az. Szakítások, elválások. Valóban ez a hatás következik be. Keserűség, olykor gyűlölet. Gyűlölet, azzal szemben, akit addig szerettünk, imádtunk. Megbélyegezhetjük az embert, hogy szélsőséges indulatokra hajlamos. Érdekes. Többször gondoltam arra én is, hogy olykor a kellemetlen emlékekre is jó visszagondolni. Van abban is valami, ami megérint. Ami mégiscsak a részünk volt. Volt, és nyugodtan mondhatom, maradt is. Nem törölhetjük ki, az életünkből. De vajon, feltétlenül muszáj azt gyűlöletté átfordítani? Érdemes lenne ezen elgondolkodni. Miért vagyunk hajlamosak keseregni dolgokon? Hiszen, ha nem lett volna jó, akkor nem maradt volna fenn, az a kapcsolat. Ehhez áll legközelebb a lelki beállítottságunk? Úgy gondolom, a reménytelenségben, benne van a remény. Amikor valami véget ér, akkor valami elkezdődik. Igaz, nem tudjuk, hogy jobb, vagy rosszabb következik. Hiszem, hogy a világ determinált. Itt, ez a szerepem. Mindenkinek meg van a maga szerepe. Sokszor mondják: kicsiny csavar vagyunk a gépezetben. Apró fogaskerék. Tudod, én mit mondok? Apró porszemek vagyunk, amit a hatalmas gépezet összemorzsol. Ha, úgy tetszik, ledarál. Az ember mindég választhat. Mindég választ is. Nem tudja, mikor választott jól. Sosem tudja meg, mi lett volna? - ha másik lehetőséggel él. Azt is gondolom. Az ember lelkében harcoló démonok, és angyalok majd egyezségre jutnak. (mondaná valaki, aki költő) A valóság ennél sokkal hétköznapibb. Az ember gondolhatja, hogy létrejött egy lelki egyensúly. Sőt! Még érezhet is ilyeneket. Fogadjuk el tehát, hogy történik valami ilyesmi. A fejed fölött, vagy a hátad mögött. Ehhez nem is lesz közöd. Persze, az ember szereti, azt hinni, hogy irányítja a sorsát. Ez van a programjában. Egyébként billentyű parancsokra reagál, reagálunk, mint amikor játszol a számítógépen. Csak mi 3 D-ben. Az új mozik szellemében 4 D-ben, mert ha megijedünk, izzadunk, és büdösek is vagyunk. Ezek után, azt mondom mégis, az ember rendelkezik bizonyos fokú szabadsággal. Van választási lehetősége. Szabad, ha nem akar többet, mint amit a lehetőségei megengednek. Na, nem rémisztgetlek tovább. -.appa.