appasztorik

Akarmi, mint egy szatócs bót

Levél Gizinek (31)

2018. február 08. 07:52 - appasztorik

Köszönöm, hogy ennyi időt szentelsz rám, illetve az írásaimra. Örülök véleményednek, de azt nem ígérhetem meg, hogy legközelebb is olyat írok, ami gondolatokat ébreszt. Nem tervezem meg. Nem szoktam gondolkodni a dolgokon. Irkálok, ami éppen eszembe jut, amihez kedvem van. Irkálgatok, előre megtervezett célok nélkül. Írásközben, már el-elgondolkodom. Ilyenkor aztán, ha valamiről úgy gondolom, valamilyen módon összetartozik, akkor összerakom. Előtte ízlelgetem, hogy milyen. Lesz belőle, egy küvé iromány. Annyit azért hozzátennék, hogy sokszor nem sikerül egy témát végig vinnem. Látod, ezért próbálkozom. Annak igaza van, aki úgy gondolja, gyakorlatilag magammal beszélgetek. Erre mondta Paganini, hogy magamban kell beszélni, ha, egy értelmes emberrel akarok beszélni. Teszem hozzá, Paganini nem adott a nyelvi finomságokra. A borokkal ínyenckedett, de a szavakkal nem. Ha, ezt megtette volna a mondatokkal is, akkor nem teszi a „beszélni” szót kétszer egy mondatba. Manapság már mindegy. Ebben a nagy információs forradalomban elsikkad, a szavak jelentősége. Abban az értelemben, hogy nüánsznyi különbségek vannak. Jelentésbéli, kis finomságok. Erre, már nincs idő. Tömegtermelés van. Nem számít, ha rosszul vannak szavak leírva, majd kikövetkeztetik az olvasók. Egyébként meg az olvasó s rohan. Nem fogja ott bogarászni, elemezgetni, boncolgatni. Terjeszti a hírt. Olvastad? Hallottad már? A hetvenes évek első felében, még nem így volt. Paganini is, mondhatta volna helyette, hogy: értelmes emberrel akarok társalogni, - eszmét cserélni, - értekezni,- szót váltani. Érted, miről beszélek. Na, tisztázzunk valamit. Ez, a Paganini, nem az a Paganini, akire-elsőre gondolsz. Előzmény: a munkásszállón nyitottam be, a szobánkba, és ott diskurált. Ebből kiderül, egy szobában laktunk. Már ez önmagában is kizárja, hogy ez, a Paganini, az a Paganini lenne, vagyis lett volna. Például szeretek ilyeneket írni. Ezt prózának nevezem, pedig valami összevisszaság. Bocs, hogy ilyen sületlenséggel föltartalak, hiszen tényleg próza. Azért kifejtek még neked itt valamit. Nem babot, vagy zöldborsót. Ne gondolj ilyen csemegére. Bár belegondolva, a két hüvelyes, azoknak számít finomságnak, akik szeretik. Sokan szeretik a hüvelyeseket. Nem a növényeket, hanem az emberiség azon példányait, akik hüvellyel rendelkeznek. Azt hiszem, érted mire gondolok. Most abbahagyom annak boncolgatását, hogy ki hogyan csemegézik, élvezkedik a hüvelyesek között. Visszatérek hát, amint azt a bumeráng teszi. Azt gondolom, ne feledjük el, hogy a nyelv, mindég is változott. Erre, az emberiségnek igénye volt. Ez jelent egy elkülönülést. Elszakadást egy csoporttól. A fiatalok más nyelvezetet használnak. Magyarul beszélnek (pontosabban az adott ország nyelvén), de beépítenek olyan szavakat, hogy az idősebb korosztály ne értse. Jönnek az idegen szavak, garmadával. Egyre inkább, felgyorsítja, ezt a folyamatot, az internet. Ez ellen nem tehetünk semmit. Sőt. Nem is hiszem, hogy bármit is tennünk kellene. Áramoljon csak a digitális tudás. Éljen (jól) a digitális jólét minisztere.  -.appa.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://appasztorik.blog.hu/api/trackback/id/tr4613644734

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása