Ez tetszik, „amikor az emberlánya még nincs "összenőve" az okos kütyüvel, nem gondol arra, hogy más úton is lehet kommunikálni”. Bevallom Neked, hogy nekem, nincs is okos kütyüm. Nem akarok bénázni, hogy simogatom a képernyőt, vagy húzigálom az ujjammal a semmit. Arról már nem beszélve, hogy azt állandóan töltögetni kell, mert a masina öntevékenyen küldi a jelentéseit, a környezetedről. Ami ugye, mégiscsak örvendetes, hiszen törődnek veled. A ködöt igen képletesen írtad le. „itt sem fenékig tejfel (vagyis éppen, hogy minden tejjel van leöntve)” Erre mondja a nép ajaka, hogy ez van, ezt kell szeretni. Így belegondolva: van vajon valaki, aki szereti a ködöt? Azt megállapítottam, hogy versedben költői túlzás volt. Pontosabban kicsinyítés volt, a 20 m-es látótáv. Én, újabban ritkán veszem rá magam a rímes, de egyáltalán nem míves sorok írásra. (egy-egy sort lefirkantok, de annyi) Helyette, különböző gondolataimat írom le. Teszem fel a blogra. Tegyem hozzá, teljességgel feleslegesen. Gyakorlatilag érthetetlen mások számára, ami következtetéseket levonok. No, mindegy engem szórakoztat, és ez a lényeg. Azt hiszem, én nem arra lettem kitalálva, hogy másokat szórakoztassak. Avval egyet értek veled. A vers azért vers, hogy benne a költő, az érzéseit megjeleníti.  Jut eszembe. A távrövidítéses költői túlzásod, elfogadható. Tényleg, hogy adná az magát? - hogy a látótávolság 403,07 méter. Azt gondolom, sokan megfogadhatnák összegzésedet: „verseimet én magamnak írom - ha olvassák, s még tetszik is, az csak külön öröm”. Javaslatod, ami szerint, „Írj Te olyat, amit szíved diktál - aztán lehet, hogy egyszer "összefésülöd" s meglásd, csodát alkottál! – nem igen fogadom meg. Félre ne értsd! Nem azért, mert nem akarok csodát alkotni. Lusta vagyok én, az ilyesmire. Apropó. Elnézésedet kérem, a múltkori megjegyzésemért. Ne haragudj. Nem szándékoztam kritikát gyakorolni vele. Inkább élc lett volna. Ezek szerint léc lett, amivel ütöttem. A lényeg, semmiképpen nem akartalak  megbántani. Tisztában vagyok azzal, hogy az emberek nem ugyan úgy élik meg a helyzeteket. Írhattam volna valóságot is, de az számomra, eléggé tisztázatlan kategória. Meg azt is gondolom minden ember él az elvonatkoztatás eszközével, nem csak a költők. Óvatos megfogalmazással élve. Nem biztos, hogy direkt teszi. Adódhat abból is, hogy másképpen értékeli az adott szituációt. Hiszen jól tudjuk, sokszor tapasztalhattuk. Az embereknek egyéntől függően más, és más a beállítottsága. Ettől sokszínű a világ, hogy használjak egy divatos kifejezést. Most, kénytelen vagyok mentegetni magam. A költői túlzással nincs semmi bajom. Úgy vélem minden ember túloz. Ez szükséges, ahhoz, hogy irányítsa a figyelmet, valami felé, vagy valaminek az irányába. Te azt írtad, elmondhatom őszintén a véleményemet. Ennek, az őszinte véleménynek, hogy, hogy nem, nagyon sokan nem örülnek, de hát ezt biztosan Te is tudod. Tapasztalhattad. Azt szeretik többségükben az emberek, ha rajonganak a dolgaikért. Direkt nem írtam művet, alkotást, mert a nem művész emberek is ilyen beállítottságúak. Szóval, szeretnék, ha szeretnék őket. Persze, abban tökéletesen igazad van, hogy minden embernek megvan a maga ízlése, véleménye - nem kell, annak feltétlenül egybevágnia mondjuk a szerzőével. Rajtad kívül, nem sokan gondolkodnak ilyen módon. A szerzők, előadók többsége, nem így van ezzel. Ilyet meg főleg nem mondanak, mint Te: „Jó, ha visszajelzést kapunk verseinkre - továbbgondolásra ösztönöznek”.  -.appa.